A Juden Platz-i kéklábú lovak nyomában Óbudán
Aki az óbudai zsidó mágnások, és kereskedők életére kíváncsi annak egészen a török hódoltság utáni időkig kell egy képzeletbeli utazást megtennie. „Az érvényben lévő korlátozó rendelkezések miatt – szabad királyi városokban nem telepedhettek le – általában földesúri birtokokon védnökség alatt élhettek az ide érkező zsidók. A Zichy-család szívesen és oltalompénz ellenében támogatta letelepülésüket” – kezdte Merker Dávid az „Újvilág Óbudán- zsidó mágnások, és kereskedők nyomán” elnevezésű városi séta témájának ismertetését.
Az 1700-as évek elejére Óbuda lakosságának 45 százalékát kitevő zsidó származású kereskedő, iparos, gyáros teljes autonómiát évezett. Ezért a függetlenségért cserébe csak fizetniük kellett az adókat, tiszteletben kellett tartani a keresztény ünnepeket és ellátni a település tűzoltó szolgálatát. Egyre többen szerettek volna a virágzó településre beköltözni és élvezni az ezzel járó előnyöket, mert Óbuda a zsidók számára Pest külvárosát jelentette. Ez az egyre növekvő közösség Óbudán belül elsősorban a zsinagóga körül helyezkedett el, a mai Lajos utca környékén, amit a népnyelv akkoriban „Juden Platz”-nak hívott.
Itt a Lajos utcában kezdte meg működését 1785-ben egy kis kékfestő műhelyben a Goldberger család. Termékeik hamar népszerűvé váltak. Gyárat, nagykereskedést hoztak létre. A gyáralapító Ferenc halála után Sámuel vette át a vállalat irányítását. Meg kellett küzdeni a fennmaradásért a 1848–49-es forradalom és szabadságharc után is. Többször feljelentették amiatt, hogy az utcára ömlő kék víz káros emberre, álltra. Furfangjának köszönhetően megúszta a csatornaépítést. Sámuel elhunytával felesége, Adler Erzsébet vette át a gyár irányítását, aki első nőként, nemesi ragot is kapott.
Látva Goldbergerék sikerét a Spitzer testvérek is textilgyárat, kereskedést alapítottak itt. Ferenc hírnevét az 1838-as nagy árvíz utáni időkben alapozta meg egy új technológia kifejlesztésével, melynek következtében meg tudta tisztítani a tönkrement vásznakat. A környék összes pórul járt iparosától dömpingáron felvásárolta a selejtnek hitt, elázott textileket, majd kitisztításukkal és eladásukkal felvirágoztatta üzletét. Testvére, Benjámin Salamon igazi kalandos utat járt be, eljutott egész New Orleans-ig.
Ahhoz, hogy a gyárak termeljenek tulajdonosaik, és Óbuda gazdagodjon, fejlődjön munkások is kellettek. Ők már korántsem élveztek annyi előnyt, mint munkáltatóik. A mai amfiteátrum területén épült nyomornegyedekben tengették sanyarú életüket. A korabeli sajtó kritikája szerint” a Spitzer és a Goldberger gyár munkásai nap, mint nap brazíliai bánásmódban részesültek, ha panaszkodtak a rossz körülmények miatt, könnyen az utcán találták magukat.”
A mágnások kalandos életével ér fel az Óbudai Zsinagóga története is. Első rabbija a közismert Münz Mózes volt, aki erélyes, szigorú vallásosságával fellendítette az óbudai közösség tekintélyét. Münz nevéhez fűződik Chorin Áron pere is. Chorin megúszta a szakállának levágását, de az óbudai zsidóság a hanyatlást nem. A század második felétől kezdve Óbuda már erőteljesen lemaradt a pesti közösséggel szemben, bár országos tekintetben még jelentős közösségként tekintettek rá ekkoriban is.
2015. január 13. BreuerPress – Szerényi Péterné (sztorma HCJD)
