|
17:00 – Megnyitó
17:15
Grühut Zoltán, tudományos munkatárs, MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont:
AZ „OROSZ ALIJA” ÉS KÖVETKEZMÉNYEI
A prezentáció célja átfogó képet adni az „orosz alija” demográfiai, társadalmi integrációs, gazdasági, telepítési, valamint bel- és külpolitikai következményeiről. A több százezer bevándorló letelepedésének, illetve letelepítésének folyamatát történeti-geopolitikai metszetben, illetve az izraeli–palesztin konfliktus stratégiai-diplomáciai, valamint a zsidó állam szociokulturális kontextusában elhelyezve vizsgálja az előadás.
17:40
Krekó Péter, politikai elemző, Political Capital igazgatója:
OROSZBARÁTSÁG AZ EURÓPAI SZÉLSŐBALOLDALON ÉS JOBBOLDALON
Az előadás az európai színétéren egyre inkább erősödő radikális jobboldali és baloldali pártok látványos Kreml-barát politikájának ideológiai, személyi és szakpolitikai háttértényezőit vizsgálja. Az Eurázsiai Doktrína és az egyre erősödő Nyugat- és EU-ellenesség teszi szövetségessé Putyin Oroszországát az Európai szélsőséges politikai erőkkel. A kölcsönösen előnyös “összeborulás” segíti az EU destabilizálását, ami Putyin alig leplezett célja. Moszkva nyitása a szélsőségesek felé egyaránt hatással van az oroszországi és az európai zsidó közösségek közérzetére.
18:05
Barna Ildikó, szociológus, az ELTE TáTK tanszékvezetője:
OROSZORSZÁGI ÉS MAGYARORSZÁGI ZSIDÓSÁG: HASONLÓSÁGOK ÉS KÜLÖNBSÉGEK
Az előadás célja, hogy különböző aspektusokból világítson rá a magyarországi és oroszországi zsidóság hasonlóságaira és különbözőségeire. Az előadás reprezentatív, kérdőíves vizsgálatok adatain alapul, és kitér a két ország zsidóságának származási hátterére, vallási és kulturális hagyományokhoz való viszonyára, indentitására éppúgy, mint az Izraelhez való viszonyra. Az eredmények interpretációja során a két országban élő zsidók eltérő társadalomtörténeti hátteréről is szó esik majd.
18:30 – SZÜNET
18:40
Hargittai István, professor emeritus (BME), az MTA r. tagja, az Eltemetett dicsőség c. kötet szerzője:
TUDÓSOK ARANY KALITKÁBAN
A szovjet atomprogram vezető tudósai között feltűnően sok volt a zsidó fizikus, ellentétben sok más területtel, amelyeken nem alkalmaztak zsidókat. Sőt, még azt is eltűrték, hogy a szovjet ideológiától idegennek tartott és ezért üldözött elméleteket – a kvantummechanikát és a relativitáselméletet – is alkalmazzák, mert azok nélkül nem lehetett volna megvalósítani az atomprogramot. Sztálin kijelentette, hogy ráérnek később kivégezni őket. Kiváltságaik ellenére is fokozottan érezhették a szovjet rendszer korlátozásait, köztük az antiszemita intézkedéseket, amelyek a szovjet állam összeomlásáig érvényben maradtak. Így például zsidó professzorok olyan egyetemeken is taníthattak, ahová zsidó diákokat nem vettek fel. Amikor felmerült a kivándorlás lehetősége, a kivándorlók között sok tudós volt.
19:00
dr. Szövényi György, ny. r. alezredes, a Magyar Rendészettudományi Társaság Biztonságpolitikai tagozatának vezetője:
A FERIHEGYI BUSZROBBANTÁS KÖRÜLMÉNYEI
A terrorizmus kérdéseivel a Ferihegyi Repülőtéren 1990-ben megalakított rendőri szervezet, a Repülőtéri Biztonsági Főigazgatóság (RBF) koordinációs igazgatójaként ismerkedtem meg, és az USA-ban, majd több más országban kaptam légiközlekedési terrorelhárító kiképzést. Az izraeli követséggel együttműködésben rendőri oldalról aktív részese voltam az orosz zsidók Izraelbe településére szervezett légi szállításoknak. 1991-ben szolgálatban voltam, amikor a repülőtérre vezető úton robbantásos merénylet hajtottak végre egy orosz zsidókat szállító busz ellen.
19:30 – Ilan Mor, Izrael állam nagykövet üdvözlőbeszéde
19:50
Beszélgetés Németh Miklós egykori miniszterelnökkel a szovjet zsidók kiengedéséről, a döntés előzményeiről és következményeiről, a magyar szerepvállalás okairól és jelentőségéről.
20:30 – Zárszó
Az esemény ideje alatt a Bálint Házban megvásárolható
Németh Miklós frissen megjelent önéletrajzi kötete, valamint
Hargittai István Eltemetett dicsőség c. könyve.
A konferencián való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött!

|