Szabó György, a Mazsök elnöke
Öröm és könnyek a Balaton partján
Rakétamentes vakáció Magyarországon
Egy jelentős összefogás eredményeként két izraeli diákcsoport tölthet el egy-egy hetet Magyarországon, rakéták nélkül, nyugodt körülmények között. A diákokat és a program egyik fő szervezőjét, Szabó Györgyöt kérdeztük.
Éppen két program között vagyunk, van egy kis időnk. Mit csináltatok eddig Magyarországon a Balatonnál?
Voltunk egy hajókiránduláson, majd elmentünk egy kalandparkba is, onnan jöttünk nemrég meg, nagyon jó volt mindfkettő..
Honnét jöttetek?
Mindannyian a Gáza övezet környékéről jöttünk.
Most éppen itt vagytok Magyarországon, milyen érzés nem szirénák hangjára ébredni?
Nagyon megnyugtató és békés az a tudat, hogy nem azon kell gondolkodni, hogy mi lesz ma velünk, mi lesz a szüleinkkel, a nagyszüleinkkel. Azt gondolom, mindenkire ráfér egy kis kikapcsolódás, egy nyugodt reggel.
Magyarokkal is találkoztatok már?
Találkoztunk velük már, de még nagyon nem sikerült velük beszélgetnünk, remélem erre is sor kerül még.
Az otthoniak aggódnak?
Amíg itt vagyunk, addig biztosan kevésbé, inkább mi aggódunk értük. Itt nagyon jó, hogy minden rendben van, nyugalom vesz körbe minket.
Erre nem biztos, hogy gyerekeknek kell válaszolni, de Ti pontosan átérzitek a helyzetet. Szerintetek van remény arra, hogy a térségben béke lesz?
Ezt nagyon nehéz megmondani, azt látom, hogy nem épül ki egy olyan párbeszéd még a szomszédainkkal, amire építeni lehet, de minden lehetőségre is fel kell készülnünk. Szerencsére van erős hadseregünk, van egy határozott kormányunk, ám a remény az éltet bennünket.
Van egy ismert izraeli dal, amelynek a címe: Békére születtél. Volt olyan esztendő az életetekben, amikor nem szólaltak a szirénák?
Lehet, hogy volt ilyen, de én akkor még nagyon gyerek voltam. Ahogy az én emlékezetem engedi, nem volt olyan időszak, amikor teljesen nyugodtak lehettünk. Amikor csend volt, a belső nyugalom, akkor sem volt meg, mert mindenki tisztában volt, tisztában van azzal, hogy bármikor bármi megtörténhet. Azért azt tudnia kell mindenkinek, azok, akik a Gázai övezet környékén élnek, nem gyengék, erősek vagyunk, mi ezt az életet választottuk, felkészültek vagyunk, senki és semmi sem tántoríthat el bennünket!
Köszönöm a beszélgetést, jó nyaralást kívánok!
Nyugalomban, könnyek között
Szabó György, a Mazsök elnöke
Egészen rendkívüli a hangulat itt Badacsonytomajon. Kérem, foglalja össze, mi is történik most?
Egy hihetetlen, elképesztő összefogás eredményeként, éppen az első izraeli diákcsoportot látjuk vendégül, most éppen a legjobb a hangulat, a Sabbathsong zenekar játszik, mindenki táncol, mindenki boldog. A hitközségek szervezeteivel, a magánadományozókkal és minden olyan emberrel, akik tényleg egyedülálló módon járultak hozzá ehhez a nyaraláshoz köszönetet kell mondanunk.
Ön különleges helyzetben van, hiszen annak idején élt Izraelben, szolgált a hadseregben, tehát pontosan tudja, hogy mit jelent a nyaraló gyerekeknek nyugalomban lefeküdniük és reggel felkelniük. Ennek az egésznek van-e valamilyen üzenete nekünk, itt élő zsidóknak?
Tegnap, amikor este beszélgettem a gyerekeket kísérő tanárokkal, az egyiknek a száján egy ártatlan, önkéntelen mondat csúszott ki a száján. Azt kérdezte, hogy nyitva hagyhatják-e az ajtókat. Mikor feleltem, hogy igen, akkor megkérdezte, ugye itt nincsenek alagutak? Nekem a kérdés, a mögötte lévő gondolat akkor és most is könnyet csal a szemembe. Szerintem ez a legfontosabb üzenete ennek a hétnek és a következőnek is.
Köszönöm a beszélgetést.
Az interjú az ATV augusztus 31-i Hetiszakasz című adásának szerkesztett változata.
Breuer Péter