hírlevél 14-07-24 (gyerekek, dvár tora, áv újhónap, tüntetés, blog, mázl tov, stb)
|
||||
Kedves Barátaink! Kedves Szülők!
——— hagyomány
Szombat reggel ismét befejezünk egy könyvet. A sivatagi vándorlások könyvét, Mózes 4. könyvét. Ezzel a könyvvel véget ér a nagy keresés és a nagy tanulás. Az Egyiptomból kivonuló emberek gyermekei, a fiatal zsidó törzsek elérkeztek a Szentföld határára. Valami új kezdődik a zsidó történelemben. A Jóisten abbahagyta a manna adagolását, a személyes felügyeletet. Mózes meghal. A „gyerekek” felelősek lesznek a tetteikért, amire a szüleik és Mózes felkészítették őket.
A továbbhagyományozás. a legfontosabb zsidó szavak egyike. A Smá Jiszráel ima törzse. – vesinántám levánéhá” és „folyamatosan tanítsad a fiaidat”…
Éppen ezért ebben a „hetiszakaszmagyarázatban”, mint szülők (Anikó és én) – Miri és Liza boldog és büszke szülei – fordulunk hozzátok.
Személyes tapasztalatainkat szeretnénk megosztani veletek, hogy mennyire fontos a rendszeres zsinagógalátogatás a gyerekek szempontjából.
Lehet, hogy már hallottátok Anikó gyerekkori élményeit. Sokszor mesél róla, hogy amikor még ki sem látott a karzatról az anyukája emelte fel, hogy integessen áldott emlékű édesapjának.
Sokszor meséli, hogyha meghallja az őszi ünnepek dallamait, becsukja a szemeit, és látja, érzi gyermekkora ünnepeit.
Nekem mint rabbinak, szent kötelességem, hogy szeretnénk ezt az élményt gyerekeinknek is átadni. Szeretnénk, hogy a zsinagógai környezet, a dallamok, a hangulat egy életre meghatározó élményt és zsidó öntudatuk fontos részét képezze. Hogy otthon legyenek nálunk és velünk.
Ti is látjátok, hogy a Radnóti lányok nem „szentfazekak”, hanem vagány, öntudatos és büszke zsidók.
Ebben fontos szerepet játszott a rendszeres zsinagógába járás és az ehhez kapcsolódó élmények. A barátokkal való közös kiddushallgatás, majd a titkos játékok a zsinagógai padok között.
Kérünk – és persze tapasztalataink alapján – javasoljuk, hogy hozzátok rendszeresen a zsinagógába gyerekeiteket.
Egy pár hetes kisbaba is hallja a dallamokat, érzi a hangulatot.
Ha ezt rendszeresen tapasztalja, soha nem lesz a zsinagógai környezet idegen számára. Ők a jövő.
A gyerekeknek fontos zsidó öntudatuk kialakításában, hogy zsinagógai környezetben tapasztalják meg a barátságot, a szolidaritást, illetve, hogy a viharos kamaszkorban is meg lehet élni a vallási közösséghez tartozást. És ez lehet „buli” is és élvezetes is, nem egy szigorú szabályok szerint működő zárt közösség.
Tudjuk, hogy a mai rohanó világban mindenki nagyon elfoglalt, péntek estére vagy szombat délelőttre mindenki elfárad és már sokszor csak pihenni szeretne.
De biztosak vagyunk abban, meg lehet úgy szervezni a programokat, hogy gyerekekkel együtt el lehet jönni a zsinagógába, amiképpen abban is biztosak vagyunk, hogy Ti, a gyerekeiteknek igyekeztek mindent megadni, mindezek mellett érdemes mérlegelni, hogy a rendszeres zsinagógai „lét” milyen életre szóló élményeket és öntudatot adhat gyermekeiteknek.
A vándorlások könyve után, elérkeztünk a szabadság könyvéhez.
Azért dolgozunk mindannyian, hogy gyermekeink számára a zsidóság – a szabadság és ne a frusztráció élménye legyen.
——– A sábbáti imáról és programokról:
(a magyar felirat megtalálható minden rajzfilmen)
péntek este:
18.30 Délutáni ima majd esti ima. – Tóra-tanítás: Schwarz Dóra
szombat reggel:
8.30 – imaszöveg tanulás
9.00 – reggeli ima – Tóra-tanítás: Grisztel Andris
kb 12.30-tól Sábbát Misna tanulás Radnóti Zoltánnal
—- dvár Torá:
A múlt héten debütált Palkó Fanni (Bogi) és Koós Betti zseniálisak voltak.
Mint eddig mindenki.
Annyira felkészültek és lelkesek az előadók, hogy néha már én is pironkodom kilépni a saját dvár Tórámmal. – Néhányat érdemes lenne akár írásban is közölni.
A hivatalosokon (Radnóti, Megyeri, Fináli) kívül eddig már 10 (!) ember tartott dvár Torát, ilyen közösség nincs még egy Budapesten!
Ha Te is érzel magadban erőt, akkor a szakasz@zsinagoga.net-es címre írjál, hogy szeretnél… Ha gondod van, segítünk… 🙂
itt láthatóak az üres helyek és az ötletek:
——– ros hódes (új hónap)
Vasárnap este köszönt ránk áv hónap, a zsidó kalendárium legszomorúbb hónapja. Hétfő estétől egy hétig nem eszünk húst, nem iszunk bort és nem veszünk új ruhát.
Augusztus 4-én este kezdődik a legnagyobb zsidó gyásznap és böjtnap, áv 9. azaz tisabeáv.
———– hétköznapi ima:
vasárnap 9.30 reggeli ima, aminek keretében egy bát micvá lesz, amit Darvas rabbi vezet le. A minjen kicsit inog, ezért ha valaki le tud menni, akkor azt az István nagyon megköszöni…
hétfő 7.00 – ros hódes
csütörtök 7.00
———- oktatás:
Augusztus hónapban a héber és a „zsidóság alapjai” tanfolyamban szünetet tartunk. – azaz
az utolsó héber óra július 31-én, csütörtökön lesz. (18.00-tól)
——– gratuláció
Zsinagógánk tagját, Kunos Zsuzsit a 2014-2015-ös tanévre felvették Amerika egyik legjobb zsidó iskolájába, az American Hebrew Academy-ra.
Zsuzsi augusztusban indul el a nagy útra.
A Bét Sálom sok-sok-sok sikert kívánunk neki, és tudjuk, hogy biztos megállja a helyét, hiszen az elmúlt években egy nagyon tehetséges és szorgalmas lányt ismerhettünk meg benne.
A Bét Sálom sok-sok-sok sikert kívánunk neki, és tudjuk, hogy biztos megállja a helyét, hiszen az elmúlt években egy nagyon tehetséges és szorgalmas lányt ismerhettünk meg benne.
—– blog:
két cikk került fel, és az egyikből jó kis balhé lett…
rabbi.zsinagoga.net/
(állításomat azóta fenntartom, csak már picit unom, hogy a zsidók kötözködnek legjobban velem……)
Ebbe a jó társaságba ideidézném Gyurcsány Ferencet is:
„Ez már nem lesz az az emlékmű, aminek ez a kormány megálmodta. Ez az emlékmű a kormány egyik legnagyobb szimbolikus kudarca.”
és ha ebben van 1%-om, akkor ma már boldogan fekszem le…
„Ez már nem lesz az az emlékmű, aminek ez a kormány megálmodta. Ez az emlékmű a kormány egyik legnagyobb szimbolikus kudarca.”
és ha ebben van 1%-om, akkor ma már boldogan fekszem le…
a másik cikk:
———– Békés demonstráció Izraelért!
2014. július 27. vasárnap, 15:00 óra
Izraelnek joga és kötelessége megvédenie államát és civil lakosságát a Hamasz folyamatos terrortámadásaitól.
Izrael mellett állunk!
Izraelnek joga és kötelessége megvédenie államát és civil lakosságát a Hamasz folyamatos terrortámadásaitól.
Izrael mellett állunk!
Meghívunk minden barátunkat, álljunk ki közösen Izrael Államért, az igazságért, a gyűlölet-propaganda megállításáért, a régió minden lakosának nyugodt, békés hétköznapjaiért, egyetemes emberi értékeinkért!
Találkozzunk 2014. július 27-én vasárnap, 15 órakor a Dohány utcai zsinagóga előtti téren.
Találkozzunk 2014. július 27-én vasárnap, 15 órakor a Dohány utcai zsinagóga előtti téren.
A rendezvényen felszólal: Ilan Mor, Izrael Állam magyarországi nagykövete; Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke; Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze.
—— garázsvásár a zsinagógában
augusztus 10… ne feledd!
Aki szervezi: Varga-Nádas Eszter — info: eszter(kukac)zsinagoga.net
——- BS nyári tábor!
yesssss – hétfő reggel – telt házzal – ismét kezdődik!!!
Sábát Sálom!

Mellékletek terület
YouTube-videó (Tanuljunk meg a Tórából társadalmat építeni! (mászáé hetiszakasz)) előnézete


Tanuljunk meg a Tórából társadalmat építeni! (mászáé hetiszakasz)
Melléklet (hetiszakasz magyarázat) előnézete

hetiszakasz magyarázat