Szíria – Véget ért a genfi béketárgyalások második fordulója, egyelőre nincs időpont a harmadikra
Eredménytelenül ért véget szombaton a Szíriáról folyó béketárgyalások második fordulója. A következő egyeztetési forduló időpontjáról nincs megállapodás, de a felek annak napirendjéről egyetértésre jutottak.
Lahdar Brahimi, az ENSZ és az Arab Liga Szíria-ügyi különmegbízottja a damaszkuszi kormány és az ellenzék képviselői között megtartott utolsó találkozót követően nem nevezte meg a 3. tárgyalásai forduló időpontját. Úgy vélekedett, a feleknek először tisztázni kell, hogy a terméketlen 2. forduló után akarják-e egyáltalán a tárgyalások folytatását.
„Úgy vélem, most az lenne a legkedvezőbb, ha a felek elgondolkoznának a rájuk háruló felelősségéről, és meghánynák-vetnék, akarják a folytatást vagy nem” – fogalmazott Brahimi a sajtónak adott nyilatkozatában. Brahimi mindenesetre nem hagyott kétséget afelől, hogy azt várja a felektől, hogy igent mondanak a harmadik fordulóra. Azt jelezte, hogy egyetértés alakult ki a soron következő tárgyalások napirendjéről.
Az algériai közvetítő szombaton, a második forduló lezárása előtt még egyszer tárgyalóasztalhoz ültette a szembenálló feleket, hogy hangsúlyozza számukra a politikai megoldás fontosságát a szíriai polgárháborúban.
A béketárgyalások hétfőn kezdődött második fordulója szombaton minden kézzel fogható eredmény nélkül zárult. Feiszál Mekdád szíriai külügyminiszter-helyettes még pénteken úgy nyilatkozott, hogy semmilyen előrelépést nem sikerült elérni. Luaj Száfi, az ellenzék legfőbb ereje, a Szíriai Nemzeti Koalíció (SZNK) szóvivője is hasonlóképpen nyilatkozott, a kormányküldöttséget okolva a tárgyalások elakadásáért.
Brahimi rövidesen New Yorkba utazik, hogy a tárgyalásokról beszámoljon Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárnak, és jelentést tegyen a Biztonsági Tanácsnak.
A genfi megbeszélések egyik fő vitapontja az ellenzék által szorgalmazott átmeneti kormány létrehozása. Gennagyij Gatyilov orosz külügyminiszter-helyettes pénteken úgy nyilatkozott Genfben, hogy a szíriai kormány abban az esetben hajlandó egy átmeneti kormányról tárgyalni, ha az ellenzék hivatalosan elkötelezi magát az országban tomboló terrorizmus elleni harcra.
Az OSDH adatai szerint a Genf-2 béketárgyalások január 22-i kezdete óta 4959 embert öltek meg Szíriában. Átlagosan naponta már 261-en vesztették életüket az utóbbi három hét alatt, többen, mint korábban bármikor.
A 2011. március 15-én békés tüntetésekkel kezdődött, majd a véres megtorlás hatására polgárháborúba torkolló lázadás halálos áldozatainak száma már meghaladja a 130 ezret.














