2013. szeptember 15-én került sor a debreceni „Megújul a Zsidó Negyed” program indító rendezvényére.
A rendezvényen az előzetesen meghirdetett programtól eltérően – más fontos elfoglaltságuk miatt – Kósa Lajos polgármester és Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető Államtitkár nem tudott személyesen megjelenni. A szervezők ezért a helyszínen rögtönözve kérték fel a megjelent Mazsihisz elnökét, hogy néhány gondolattal köszöntse a rendezvényt.
Az alábbiakban Heisler András rögtönzött beszédéből idézünk:
„A mai rendezvény résztvevői számára bizonyára ismertek a történelmi tények: a Holokausztban elpusztított hatszázezer zsidó mártír, a hatszázezer zsidó vallású magyar állampolgár hiánya soha nem pótolható. A világégést követő negyven év vallásellenes diktatúrája pedig a maradékok maradékának életét próbálta teljesen ellehetetleníteni. A zsidó közösségben megszűntek a jesivák, a tudós központok, kiveszett a felekezeti oktatási rendszer, megszűnt a szociális infrastruktúra, államosították a sok évtizedes hagyományokkal működő zsidó kórházat.
E hiányok pótolhatatlanok, s a zsidó közösség kétféle attitűddel reagált e tragikus helyzetre. E két attitűdben közös, hogy mindkettő fontosnak tartja az emlékezést, a mártírjainkkal való törődést, s küzd a történelmi kataklizma feledése ellen. Emlékezni és emlékeztetni – a közös szlogen, s úgy gondolom ez így van jól, ez így helyes.
Az első attitűd szerint viselkedők azonban a történelmi tragédia tényénél megállnak. A jelenkor minden problémáját a tragikus örökség hozadékaként, megváltoztathatatlan rosszként fogják fel, s a közösség összes gondját rávetítik azokra a hiányokra, melyeket kétségtelenül a holokauszt során elpusztított egyének és közösségek meggyilkolása okozott.
Van azonban egy másik attitűd. A magyarországi zsidó közösség tagjainak e szerint mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a felsorolt hiányok pótlása megkezdődhessen. Építkezni kell! Esetenként szó szerint, egyik téglát a másikra rakva – mint ahogyan a debreceni zsinagóga felújításánál is konkrét építészeti feladatok állnak a közösség előtt. Építkezni kell, de nem csak téglákkal, hanem ahol kell, ott a héber betűket kell egymás mellé helyezni, újra tanulni olvasni, újra tanulni imádkozni, újra tanulni elfeledett tradícióinkat, létrehozni Talmud Tóráinkat, fejleszteni közösségeinket, infrastruktúránkat.
E két attitűd közül számomra ez utóbbi a választható. S úgy látom, a debreceni közösség tagjai is a fejlesztéseket és a közösség fejlődését tűzték ki célul. Gratulálok mindnyájuknak, jó úton járnak. S ezt az utat nem tegnap választották, de nem is akkor, amikor a zsidó negyed pályázatának programját előkészítették. Debrecenben már évtizedek óta megvalósul egyfajta közösségi innováció. Ezért én szeretném megemlíteni mindazon elnökök nevét, akikkel e folyamatban valaha személyesen is együtt dolgoztam: Weisz Gyuri, Weisz Péter, Horovitz Tamás – mindhárman egy irányba húzták a közösség képzeletbeli szekerét, s mindhárman ma is a zsidó közösség érdekében dolgoznak. S külön köszönet illeti Debrecen város Önkormányzatát, akik nem csak támogatnak, de partnerként segítenek a nagy ívű tervek megvalósításában. Kívánok Mindnyájuknak sikereket.”
