Bassár el-Aszad szíriai elnök óva intette hétfőn az Egyesült Államokat

Szíria – Aszad fenyegetőzik, Obama médiaoffenzívát indít – 

 

Bassár el-Aszad szíriai elnök óva intette hétfőn az Egyesült Államokat attól, hogy katonai támadást indítson országa ellen, külügyminisztere pedig köszönetet mondott Oroszországnak a támogatásért, miközben John Kerry amerikai külügyminiszter ismét Aszadot és rezsimjét vádolta az augusztusi vegyifegyver-támadás elkövetésével, Barack Obama elnök pedig kampányt indított a közvélemény által nem támogatott beavatkozás mellett.

Aszad a CBS amerikai tévének adott interjúban kijelentette: Washington „készüljön fel mindenre”, mivel egy amerikai támadás „közvetlen és közvetett következményekkel fog járni”. Aszad szerint egy amerikai csapás a terroristákat, köztük az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez köthető radikális iszlamista felkelői csoportokat segítheti. A támadás hatására nőne az instabilitás és a terrorveszély a Közel-Keleten, ami „közvetlenül fogja érinteni a Nyugatot” – közölte.

A szíriai elnök azt állította: Washington nem tudott egyértelmű bizonyítékokat felmutatni arra vonatkozóan, hogy ő áll az augusztus 21-én elkövetett gáztámadás mögött, és hevesen bírálta az amerikai kormányt.

Washington vádjai szerint Aszad erői Damaszkusz környékén több mint 1400 embert – köztük 400 gyereket – öltek meg mérges gázzal.

John Kerry amerikai külügyminiszter ismét leszögezte: bizonyítékokkal rendelkeznek arra vonatkozóan, hogy Aszad felelős a gáztámadásért. Kerry hétfői londoni sajtótájékoztatóján elmondta: az Egyesült Államok megállapította, hogy a támadásban bevetett rakéták mindegyike kormányhadsereg ellenőrizte területről indult, és olyan térségben csapódott be, amelyet az ellenzéki erők tartanak ellenőrzésük alatt.

Kerry szerint Szíria és Irán is elismerte a vegyifegyver-támadást, csak olyanokra akarják fogni, akiknek nincs kapacitásuk egy ilyen támadás végrehajtásához, és nincs bizonyíték arra sem, hogy ilyen fegyvereik lennének.

A feltételezés, miszerint az ellenzéki erők vegyifegyver-támadást hajtottak végre egy olyan térség kellős közepéről, amelyet az Aszad-rezsim ellenőriz, „ellentmond a logikának és a józan észnek” – mondta Kerry, aki kijelentette azt is, hogy Szíria elkerülheti a katonai csapást, ha napokon belül beszolgáltatja vegyifegyver-készletét. Hozzátette ugyanakkor: nem számít arra, hogy Aszad ezt megteszi.

Hasonló felhívással állt elő hétfőn Szergej Lavrov orosz külügyminiszter is, aki arra szólította fel a szíriai rezsimet, hogy helyezze nemzetközi felügyelet alá vegyifegyver-arzenálját.

„Nem tudjuk, hogy Szíriában hajlandóak lesznek-e erre, de ha (ez) lehetővé teszi a légi csapás elkerülését, mi azonnal bekapcsolódunk a munkába Damaszkusszal együtt” – mondta.

Lavrov is óva intette az Egyesült Államokat egy katonai csapástól. „Nincs alternatívája a válság békés rendezésének Szíriában, különösen nem katonai intervenció útján” – jelentette ki Lavrov a szíriai kollégájával, Valíd Moallemmel folytatott tárgyalásokon.

Azt hétfőn Kerry is elismerte, hogy a szíriai válságra nincs katonai megoldás, a konfliktust csak politikai rendezéssel lehet lezárni.

Moallem közölte: országa kész részt venni a tervezett második genfi békeértekezleten.

„Lehetséges azonban, hogy elrepül egy rakéta, és meghiúsítja a konferenciát” – figyelmeztetett. Az orosz és a szíriai külügyminiszter sürgette továbbá, hogy az ENSZ vegyifegyver-szakértői térjenek vissza Szíriába, és folytassák a vegyi fegyverek alkalmazásának vizsgálatát.

Moallem emellett Aszad üdvözletét és háláját tolmácsolta Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, amiért Moszkva a két és fél éve tartó, több mint 100 ezer halálos áldozatot követelő polgárháborúban végig kiállt a szíriai rezsim mellett.

„Oroszországnak fontos szerepe van az agresszió megelőzésében” – tette hozzá az esetleges amerikai támadásra utalva.

Hétfőn az ENSZ emberi jogi főbiztosa és az Egyesült Államok Püspöki Konferenciája is elutasította a tervezett katonai akciót.

„Ez a szörnyű helyzet nemzetközi fellépést kíván, de egy katonai beavatkozás, vagy a fegyverszállítás folytatása az egész térség lángba borulásával fenyeget” – mondta Navi Pillay ENSZ-főbiztos.

A CNN/ORC közvélemény-kutatása szerint az amerikaiak nagy része nem támogatja az akciót. Tíz amerikaiból nyolc valószínűnek vagy biztosnak veszi, hogy az Aszad-rezsim gáztámadást hajtott végre saját népe ellen, mégsem akarja, hogy a kongresszus felhatalmazást adjon a megtorló katonai csapásra. Tízből több mint heten úgy vélik, egy ilyen csapás nem hozna jelentős eredményt az Egyesült Államok számára, és ugyanennyien gondolják, hogy nem nemzeti érdeke az országnak, hogy belekeveredjen a szíriai polgárháborúba.

Az amerikai szenátus legkorábban szerdán szavaz a beavatkozásról, de obstrukció esetén a döntés napokat is csúszhat. A képviselőház a szenátus döntését követően szavaz.

Az akció alacsony támogatottsága miatt Barack Obama médiakampányt indított. Az elnök hétfőn hat tévéinterjúban, kedden pedig az országhoz intézett televíziós beszédben próbálja meg maga mellé állítani az amerikai közvéleményt a Szíria elleni katonai csapás ügyében.

A The New York Times című újság hétfői számában rámutatott, hogy példa nélküli lenne egy Szíria elleni támadás. Azt ugyanis egy szuverén állam területén hajtanák végre, annak beleegyezése, az önvédelemre vonatkozó ésszerű okfejtés, az ENSZ BT felhatalmazása és a NATO részvétele nélkül, ráadásul annak célja egy már állítólag elkövetett háborús bűncselekmény megtorlása, nem pedig annak a megelőzése lenne.