Jékely Zoltán síremlékénél emlékeztünk születésének centenáriumán
A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság a családdal közösen emlékezett meg Jékely Zoltán Baumgarten-, József Attila-, és Kossuth-díjas költőről. A főhajtásra az író és műfordítóként is ismert művész síremlékénél került sor, a Farkasréti temetőben 2013. április 24-én délelőtt.
Jékely Zoltán sírja 2002 óta védett, a nemzeti sírkert része. Ezáltal a sírhely nem felszámolható, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság kezeli azt. A Bizottság a tavalyi évhez hasonlóan, idén is számos méltatlan állapotú sírt állíttat helyre, köztük egyik elsőként Jékely nyughelyét.
A megemlékezésen a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság részéről Katona Tamás történész mondott megható beszédet. Az írótársadalmat Ágh István, Kossuth- és József Attila-díjas költő képviselte művészi színvonalú emlékbeszédével. Az eseményen Lukács Sándor, Jászai Mari-díjas színész, Érdemes és Kiváló Művész szavalta el Jékely Zoltán Aki Szent György napján született című költeményét.
A megemlékezésen többek között jelen volt Boross Péter volt miniszterelnök, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke; Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság egykori elnöke és a szervezők nagy örömére számos fiatal is.
„Fogarasi Katalin, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság főtitkára beszédében elmondta, hogy Jékely Zoltán sírja, amelyet a 100. születésnap tiszteletére megújítottak, 2002 óta része a Nemzeti Sírkertnek.
Katona Tamás történész, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság tagja beszédében felidézte, hogy Jékely Zoltán az 1930-as évek elején kezdett publikálni. Mint fogalmazott, a költői tehetséget volt kitől örökölnie, hiszen apja Jékely (Áprily) Lajos volt. Katona Tamás rámutatott: Jékely Zoltán gyorsan bebizonyította, hogy a maga útját képes járni és az apjánál is nagyobb költő lett.
A történész megemlékezett az alkotó segítőkészségéről, mint fogalmazott, Jékely Zoltán számos alkalommal „kilincselt” másokért, míg magáért sohasem. Felidézte azt is, hogy az 1940-es évek második felében őt is hallgatásra ítélték, hat éven keresztül egy sora sem jelenhetett meg, ám ez számára a legtermékenyebb időszak volt, ekkor születtek például híres sírversei is. „Jékely Zoltánt még mindig nem becsülik eléggé” – fogalmazott Katona Tamás, aki szerint az utókor feladata a költő igazi nagyságát felmérni.
Ágh István Kossuth-díjas költő a 31 éve elhunyt Jékely Zoltánról szólva felidézte, hogy a költő zseninek kijáró fogadtatásban részesült Budapesten, ahol mégsem találta a helyét, ezért az 1940-es években, a második bécsi döntést követően visszatért Kolozsvárra. Ágh István szerint Jékely mesterei Reviczky Gyula, Krúdy Gyula, Ady Endre, Kuncz Aladár és Kosztolányi Dezső voltak.
Szólt arról is, hogy a költő az Eötvös Collegium „oltalmában” diplomázott magyar-francia-művészettörténész szakosként, majd az Országos Széchényi Könyvtárban dolgozott.
„Elsőként, a körülmények ismerete nélkül csak a túlérzékeny költő elégiáját vesszük észre. Csodát művelt a nyelvvel, hatalmas víziókat vagy szelíd gyertyalángok szomorú pislogását vetíti elénk” – fogalmazott Ágh István, aki szerint a költő életének sorsfordító pillanatait ismerve kijelenthető, hogy Jékely Zoltán „már mint kisgyermek hazátlanná vált Trianon miatt”.
„A világalkotók fajtájából való nagy költő” – fogalmazott Ágh István, hozzátéve, hogy Jékely Zoltán versei a prédikátorok, trubadúrok hangján szólalnak meg, ám azok mégis maiak.”
