Olasz főrabbi: XVI. Benedek a vallások közötti kapcsolatok támogatója volt
XVI. Benedek a vallások közötti kapcsolatok támogatója volt – mondta Rómában Elia Richetti, az olasz rabbik közgyűlésének elnöke arra a hírre reagálva, hogy a pápa bejelentette lemondását.
A SIR katolikus hírportál tudósítása szerint a főrabbi nagyra értékelte a katolikus egyházfő szellemi nagyságát. „Egy mester mindig is mester marad, még akkor is, ha korára való tekintettel nem tudja feladatait ellátni” – állapította meg.
Mit jelent XVI. Benedek pápa a zsidó világ számára? – tette fel a kérdést a főrabbi. Elmondta, hogy voltak idők, amikor attól tartottak, XVI. Benedek lassíthatja a vallásközi párbeszéd alakulását. Később azonban kiderült, hogy a pápa „a vallások közötti kölcsönös tiszteleten alapuló, megfelelő kapcsolatok nagy támogatója” volt.
A főrabbi reményét fejezte ki, hogy a két vallás tovább haladhat a kölcsönös tisztelet útján, a kölcsönös megértés, a béke, az erkölcsi és a társadalmi értékek szellemében.