Sábát sálom és hódes tov (jó hónapot!)

Kedves Barátaink!

Kedden reggel – amikor befejeztük az ötödik könyvet – kisgyermekek gyűrűjében a zsinagógánk doyen-je, Forrás Zoli bácsi volt a Tóránál.

Amikor elkezdtük olvasni a teremtés történetét Merabi Jakubasvili volt felhívva a Tórához.
A harmadik „vőlegény” Fonó Robi volt.

Nagyon fontos pillanatok ezek…

Soha nem szabad elfelejtenünk, a Tóra olvasása, a szavain való elmélkedés, sőt, maga a Tóra közelsége az, ami a zsidó népnek a továbbélést biztosította.
Sok mulandó értékben és eszmében lehet hinni és bízni. Ezek fontosak is az ember életében, mert rajongani jó dolog… Ám mindezek mellett kell, nagyon kell a stabilitás is.
A hagyomány megadja nekünk ezt.
Éppen ezért ismét szeretném megköszönni mindenkinek, aki jelenlétével is hozzájárult ahhoz, hogy a zsinagógánkban a Tóra és az ima szava nem halkult el.
Tudom, ebben a fél évben nagyon nehéz időszakon vagyunk túl, de úgy gondolom, hogy az a családbarát és fiatalos szellemiség, amit a Bét Sálom tud és tudott nyújtani a modernül gondolkodó, ám a hagyományhoz ragaszkodó zsidó családoknak – nem gyengülhet el, és nem gyengült el.

A gyermekfoglalkozások, a héber oktatás, a Talmud-tanulás, a zsidóság alapjai tanfolyam, az előimádkozó képzés már zajlik.

Többed-magunkkal mindig újabb és újabb programokon törjük a fejünket.
Ám…
Ehhez kérnénk a Ti segítségeteket is.
Kérnénk ötleteket!
Kérnénk segítő kezeket, és nem csak a szögek beveréséhez, hanem akár ahhoz is, hogy jó pályázatokat tudjunk megírni és beadni.
És mindenekelőtt kérnénk lábakat és szíveket, amik elhoznak titeket a zsinagógába!

——————————
A heti programunk:
Péntek
17.43: gyertyagyújtás.
18.00: Esti ima (ha el tudjuk kezdeni időben, akkor minha imával kezdünk)
A péntek esti Tóramagyarázatban meglepetés… 🙂

a megváltozott imakezdés (18.00) miatt az új (hozzávetőleges) a gyermekfoglalkozás időpontjai:
18.00 – 18.20: Alefbet
18.20 – 18.40: Lehá Dodi a szülökkel
18.40 – 19.00 – „Tóra – zsidóság – ünnepek”
19.20 – kiddusig szabad foglalkozás vagy tanulás Emesével.

Szombat:
8.30: előimádkozás tanulás
9.00: reggeli ima, benne Erán Láháv esküvő előtti Tórafelhívása
Hetiszakasz: Brésit
két rajzfilmünk is van már:

1&hl=hu

1&hl=hu

18.45: Szombat kimegy

Vasárnap:
8.30: reggeli ima a Dózsán
9.30: Talmud Tóra (Radnóti)
18.00 Zsidóság alapjai tanfolyam – Téma: a kóserság alapjai

Hétfő, kedd, szerda, csütörtök (!!!)
7.00: reggeli ima (Kedd és szerda, hesván újhónap)

kedd
18.00: héber két szinten

——————
blog:
A blogomba ezen a héten elég termékeny voltam:
– Emlékezés egy zsidó ellenállóra, aki mártír lett – Pesti Barnabás:
– Emlékezés egy zsidó ellenállóra, aki túlélte – dr Radó György:
rabbi.zsinagoga.net/?p=155
– több, mint 300 kérdés a zsidóságról:
rabbi.zsinagoga.net/?p=156

– összefoglaló a hetiszakaszos rajzfilmekről:

rabbi.zsinagoga.net/?p=157

———————-

egyéb (rajz) filmek a youtube-os csatornánkon:
– Mózes élete:

1&hl=hu

– Honi a csodatevő kőrhúzó élete:

1&hl=hu

Sábát sálom és hódes tov (jó hónapot!)

YouTube – Videoklipek az e-mail üzenetből
Válasszon: Válasz, Válasz mindenkinek vagy Továbbítás