„A forradalom elérte a hivatalos médiát is”.

Az egyiptomi állami tévében mostantól fogva viselhetik az iszlám fejkendőt a képernyőre kerülő női hírolvasó bemondók is, ami soha nem volt így a médium fél évszázados történetében.

Az új, iszlámbarát kormány tájékoztatási minisztere szombaton a Muzulmán Testvériség napilapjában úgy fogalmazott, hogy „a forradalom elérte a hivatalos médiát is”.

Vasárnap már képernyőre is került az első fejkendős női hírolvasó, Fatma Nabíl a déli híradóban. Az állami tévé egyik tisztségviselője elmondta: kollégájuk példája bátoríthat sok más nőt arra, hogy hidzsábot viseljen, ha akar, de közben ne kelljen félnie attól, hogy elbocsátják emiatt.

A fejkendő viselésének tilalma a képernyőre kerülő női tévések számára a tavaly megbukott Hoszni Mubarak elnök uralma idején is végig érvényben volt. Bár egyesek pert indítottak a tévé ellen, ha a kendőviselésért eltiltották őket az adásban való megjelenéstől, és többen meg is nyerték a pert, a képernyőre nem kerülhettek vissza.

Az egyiptomi nők többsége hidzsábot visel, amely az arcot nem takarja el, de az arab országban egyre több nő hord nikábot, olyan kendőt, amely az egész testet elfedi.