Magyarország is küld embereket a szíriai megfigyelők soraiba

Magyarország is küld embereket a szíriai megfigyelők soraiba
Magyarország is részt vesz öt fővel a szíriai nemzetközi megfigyelői küldetésben – közölte hétfőn Németh Zsolt.

A külügyminisztérium parlamenti államtitkára az EU-országok külügyi tárcavezetőinek brüsszeli tanácskozása után magyar újságíróknak elmondta: örvendetes, hogy megkezdődött Szíriában azoknak a nemzetközi megfigyelőknek a telepítése, akiknek a Kofi Annan volt ENSZ-főtitkár által kidolgozott béketerv értelmében ellenőrizniük kell a kormányerők és a felkelők közötti erőszakcselekmények beszüntetését.
A háromszáz megfigyelő telepítése még e hónap végéig megtörténik – vélekedett az államtitkár. Hozzátette azonban, hogy az EU-külügyminiszteri ülésen hangsúlyosan felvetődött: a feladat nagyságrendje ennél több megfigyelőt is igényel majd.
Szíriával kapcsolatban a sürgős teendők sorában kiemelkedő szerepe van a humanitárius tevékenységnek, amiben Magyarország aktív szerepet kíván játszani mind a Szírián belüli, mind a Szíriát övező, így például törökországi menekülttáborokban – közölte Németh Zsolt.
Mint hozzátette, Magyarország orvosi segédeszközöket és gyógyszereket ad, segélyszervezetekkel működik együtt e vonatkozásban.