Iránban engedélyezték a magáncégeknek, hogy közvetlenül eladhassanak kőolajat külföldi vásárlóknak, az állami intézmények megkerülésével.
Iránnak ezzel az a célja, hogy mérsékeljék az ország pénzügyi és olajipari szektorai ellen hozott amerikai és EU-s szankciók hatásait – jelentette be az iráni kőolaj, földgáz és petrokémiai termékek exportálói szövetségének a vezetője csütörtökön.
Az illetékes az angol nyelvű PRESS TV iráni állami tévécsatornában azt mondta, hogy az iráni olajügyi minisztérium engedélyt adott napi legfeljebb 400 ezer hordó kőolaj exportjára a magánszektornak. E mennyiség kiviteléhez nem kell engedélyt kérni az iráni nemzeti olajtársaságtól.
Irán napi olajtermelése áprilisban 3,76 millió hordó volt.
Az illetékes szerint a döntéssel sikerül megkerülni az iráni jegybankkal szembeni külföldi szankciókat. A magáncégeknek ily módon nem kötelező a központi bankon keresztül átfuttatniuk az eladott kőolaj ellenértékét.
Januárban az EU 27 tagországa arról döntött, hogy júliustól leállítja az iráni olajimportot az ország vitatott nukleáris programja miatt.