Lázár: Legyen minden egyes fillér nyomon követhető

A képviselői javadalmazás átalakításnak a legfontosabb tétele az, hogy minden egyes fillér nyomon követhető legyen, átlátható legyen, és tételesen elszámolható legyen – jelentette ki Lázár János a Klubrádió Szabad sáv című műsorában szerdán. A Fidesz frakcióvezetője emellett beszélt az új köztársasági elnök megválasztásáról, valamint az országgyűlési törvényről is.

2014-től a kisebb parlamentben a parlamenti képviselői munka minden más tevékenységgel összeegyeztethetetlen: tehát a parlamenti képviselők főállású képviselők kell, hogy legyenek – jelentette ki Lázár János. A Fidesz frakcióvezetője úgy fogalmazott, a KDNP képviselői ezzel kapcsolatban úgy vélekednek, hogy egy országgyűlési képviselő végezhessen más munkát is, abban az esetben, ha orvos, ügyvéd vagy mérnök az illető. Többünknek az a véleménye, hogy ezek akkora választási körzetek lesznek, amelyek lehetetlenné teszik azt, hogy reggel az ember fogorvos legyen, délután meg képviselő – szögezte le. A KDNP javaslatáról szólva kiemelte: a kereszténydemokrata képviselők arra hivatkoznak, hogy az orvosi és mérnöki pálya továbbképzési rendszerének értelmében, aki négy évig szünetelteti a tevékenységét, pontokat veszít. Ezek akceptálható szempontok, meg fogjuk vizsgálni őket – fűzte hozzá.

A különböző típusú demokráciák, a helyi demokrácia és az országos világ bizonyos értelemben kettéválik majd egymástól – jelentette ki Lázár János a 2014-től életbe lépő új szabályozás kapcsán. Mint mondta, az azonban „komoly kérdés lesz”, hogy a 3200 önkormányzat problémái hogyan jelennek meg a törvényhozásban.

 
Lázár János a Klubrádió Szabad sáv című műsorában

 

 

Lázár János kiemelte, természetes dolognak tartja, hogy aki három polgármesteri ciklust végigdolgozik, annak fel kell ajánlani a lehetőséget, hogy a választópolgárok eldönthessék, hogy akarnak-e vele tovább dolgozni. Tizenkét esztendő nagyon sok idő – fűzte hozzá, ugyanakkor kiemelte: a szíve Hódmezővásárhelyhez húzza.

A frakcióvezető szólt arról is, hogy a 106 leendő választókerületben megkezdi a tisztújító munkát a Fidesz.

Átláthatóbb rendszert kell kialakítani

A képviselői javadalmazás rendszerének átalakításáról szólva kijelentette: ma a képviselők bruttó 231 900 forint fizetést kapnak, valamint költségtérítést, ami „alkalmas a manipulációra, a visszaélésre, és pártállástól függetlenül belekényszeríti a képviselőket a mutyizás világába”. A jövedelemviszony átalakításnak a legfontosabb tétele az, hogy minden egyes fillér nyomon követhető legyen, átlátható legyen, és tételesen elszámolható legyen – emelte ki a Fidesz frakcióvezetője. A visszaélésnek, a manipulációnak a lehetőségét meg kell szüntetni – tette hozzá, megjegyezve: számos európai országban vannak ezzel kapcsolatos botrányok. Lázár János úgy fogalmazott, fontosnak tartja, hogy a képviselők fizetése ne szakadjon el a magyar jövedelemviszonyoktól.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy Magyarországon óriási társadalmi különbségek vannak „az átlag középosztály és a halmozottan hátrányos helyzetű vagy hátrányos helyzetű családok között is. Nagyon nagy jövedelemkülönbségek vannak, úgy, hogy a magyar középosztály jóval szegényebb, mint az európai középosztályok bármelyike – tette hozzá a fideszes politikus.

Tiszteletben tartották Schmitt Pál döntését

Mi április 16-án fogunk állást foglalni a köztársasági elnök-jelöltről és a menetrendről, április 13-án pedig házon belül tartunk egyeztetéseket – jelentette ki. Úgy fogalmazott, az ellenzéki pártok világossá tették, hogy nem fognak köztársasági elnök-jelöltet állítani. Schmitt Pál lemondásáról szólva elmondta, „az volt a tisztességes, hogy hazavárja az a többség, amely elnökké választásában támogatta, és megvárjuk, hogy milyen döntést hoz a becsületbeli ügyének a rendezésére. Ez egy ember alapvető joga – jelentette ki, hozzátéve, tiszteletben tartották Schmitt Pál döntését.

Az új államfő személyét illetően pedig úgy fogalmazott: tudomása szerint nincs olyan jelölt jelen pillanatban, aki a felkérésre igent mondott volna. „A szakmám becsülete azt mondatja velem, hogy az, aki a parlamentben vagy helyi képviselőtestületben esküt tesz, a hazája szolgálatára esküszik fel” – jelentette ki Lázár János arra a felvetésre reagálva, hogy pártpolitikus lesz-e a jelölt. Véleménye szerint sem Göncz Árpád, sem pedig Mádl Ferenc megítélését nem befolyásolta az, hogy korábban pártfunkciót vagy egy kormányban stallumot töltött be.

„A jó kormányzás mindig nyitott, és korrekcióra is képes”

A Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány egy komoly minőséget képviselő, alapos és széleskörű kutatást végzett a mélyszegénység ügyében – mondta Lázár János. Ugyanakkor rámutatott, hogy az utóbbi időben érzékelhető az a társadalmi elvárás, hogy bizonyos feltételekhez kösse az állam a szociális juttatások folyósítását. Megjegyezte, hogy ezt a megoldást egy jobboldalisággal semmiképp sem vádolható, demokratapárti amerikai elnök – Bill Clinton -, hivatali ideje alatt alkalmazták először.

„A jó kormányzás mindig nyitott, és korrekcióra is képes, ha arra szükség van” – válaszolt Lázár János arra a felvetésre, hogy elképzelhetőnek tartja-e azt, hogy a Haza és Haladás által megfogalmazott javaslatok egy részét beépítik a kormányzati politikába. Ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy a szociális rendszer szigorítása 2008-ban kezdődött. Akkor nőtt meg a közfoglalkoztatottak száma, és akkor kezdték a szociális segélyt munkához kötni – mondta, hozzátéve: mindezt azért, mert a világgazdasági válság finanszírozhatatlanná tette ezeket a jóléti szociális rendszereket – tette hozzá.