„Látod, rózsával is lehet Istent szolgálni” – mit üzen ma Simon bar Jocháj története?
A Pirkadat vendége Oberlander Báruch rabbi volt, aki a lag baomer kapcsán Simon bar Jocháj alakjáról, a hallgatás értékéről, a spirituális elvonulás határairól és a hétköznapi élet megszenteléséről beszélt. A beszélgetés középpontjában az állt, hogy mit kezdhet ma az ember egy olyan történettel, amelyben valaki tizenkét évet tölt el a világtól elvonulva, majd onnan visszatérve újra kell tanulnia, hogyan kapcsolódjon az emberekhez.
Miért örömnap Simon bar Jocháj halálozási évfordulója?
A beszélgetés elején szóba került, hogy lag baomer egyszerre kötődik gyászhoz és örömhöz, hiszen Simon bar Jocháj halálozási évfordulója is erre a napra esik. Oberlander Báruch szerint ennek az a kulcsa, hogy ez volt a bölcs kérése: ne gyásznapként, hanem az általa hátrahagyott tanítások ünnepeként emlékezzenek rá.
A rabbi szerint ilyenkor nem a halál ténye kerül előtérbe, hanem az, hogy mit hagyott maga után: talmudi tanításokat, a zsidó jog számos fontos elvét, valamint a kabbalisztikus hagyományban a Zohár örökségét.
Mit ér a barlang, ha utána nem tudunk visszatérni a világba?
A beszélgetés egyik legizgalmasabb része Simon bar Jocháj barlangban töltött tizenkét éve volt. Oberlander felidézte, hogy a bölcs azért kényszerült bujkálásra, mert egy zárt körű beszélgetésben azt mondta a rómaiakról: „mindent, amit ők tesznek, az nem miattunk tesznek”, hanem saját magukért.
A rabbi ebből két tanulságot emelt ki. Az egyik, hogy „nem kell mindent mondani”, és nem kell minden kérdésben azonnal véleményt formálni. A másik, hogy a nehéz körülmények önmagukban nem tesznek naggyá senkit, de a komoly szellemi teljesítményhez sokszor éppen az önfegyelem és a kényelem hiánya vezet el.
Simon bar Jocháj azonban a tizenkét év után nem tudott rögtön visszakapcsolódni az emberek világába. Amikor kijött a barlangból, azt látta, hogy mások dolgoznak, földet művelnek, hétköznapi dolgokkal foglalkoznak, és ezt először értetlenül nézte. Oberlander szavaival: „mit tesznek itt az emberek? Pazarolják az időt.”
„Látod, rózsával is lehet Istent szolgálni”
A történet fordulópontja az, amikor Simon bar Jocháj újra kijön a világból való elvonulás után, és meglát egy embert, aki péntek délután két rózsával siet haza. A kérdésre, hogy minek két rózsa, azt a választ kapja: az egyik a „záchor”, a másik a „sámor”, vagyis a szombat két tórai parancsolatának jelképe.
Ekkor jut el oda, hogy megértse: nemcsak a barlangban, nemcsak a tanulásban, hanem a hétköznapi élet gesztusaiban is lehet szentség. Oberlander ezt egy mondatba sűrítette: „Látod, rózsával is lehet Istent szolgálni.”
Ez a felismerés a beszélgetés szerint ma is érvényes. A spirituális élet nem lehet teljes, ha az ember csak kivonulni tud a világból, de visszatérni már nem.
Nem mindenki lehet Simon bar Jocháj
Oberlander arra is kitért, hogy a hagyomány nem idealizálja egyszerűen Simon bar Jocháj útját. A Talmudban vita van arról, hogy lehet-e egész életet kizárólag tanulásra építeni. A rabbi felidézte: sokan próbálták Simon bar Jocháj útját követni, „és nem sikerült”. Vagyis nem tudtak megélni, és végül a tanulásra sem maradt erejük.
Ezzel szemben azok, akik Rabbi Ismáel útját követték – dolgoztak, és a munka mellett tanultak –, életképesebb modellt valósítottak meg. Oberlander hangsúlyozta: Simon bar Jocháj végül nem vonta vissza teljesen a saját nézőpontját, de megtanulta, hogy a hétköznapi munka és a Tóra világa nem feltétlenül egymás ellenfelei.
Pészách séni: a lemaradás nem végleges
A beszélgetés végén szóba került pészách séni is, a „második Pészách”, amely annak ad új lehetőséget, aki első alkalommal valamilyen okból kimaradt. A rabbi szerint ennek nagyon erős az üzenete: aki lemaradt valamiről, az még nem veszett el.
Oberlander felidézett egy régi mondatot is, amelyet egy író mondott neki évekkel korábban: azt kell megüzenni az embereknek, hogy ha zsidók, akkor vissza lehet térni. Pészách séni ennek a vallási megfelelője: a mulasztás nem végleges, a pótlás lehetősége nyitva marad.
Ebben a beszélgetésben Simon bar Jocháj nem távoli legendaként jelent meg, hanem olyan alakként, aki egyszerre figyelmeztet a hallgatás értékére, a szellemi igényességre és arra, hogy a szentséget végül nem a világtól való menekülésben, hanem a világ megszentelésében kell megtalálni.
A tartalmi összefoglaló mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
