Zoltai Gusztáv a Mazsihisz ügyvezető igazgatójának, az eseményen elhangzott beszéde

Zoltai Gusztáv a Mazsihisz ügyvezető igazgatójának, az eseményen elhangzott beszéde Tisztelt Nagykövet úr!

Tisztelt Polgármester úr!

Tisztelt Megjelentek!

Kérem, engedjék meg, hogy külön is köszöntsem a megjelent túlélőket és a gyerekeket!

Nagyon örülök, hogy itt Veszprémben, Magyarország egyik legszebb városában ezen a gyönyörű tavaszai napon köszönthetem Önöket.

Március az első tavaszi hónap. Éledezik a természet, a tél szürkesége után lassan, lassan zöldbe borul a természet. De a tavasz, nem minden évben jelentette a szépet, a megújulást. 68 évvel ezelőtt a magyar történelem legszomorúbb, legtragikusabb korszaka ért a végkifejlet elé.

1944. március 19-én, ezen a napon lépte át a határt a német hadsereg megpecsételve ezzel a magyarországi zsidóság sorsát! Hangsúlyozom ez nem csak a zsidóság, hanem minden magyar állampolgár tragédiájává is vált!

A zsidó és a magyar történelem összeforrt, ezt a közös sorsot sokkal jobban lehet érteni, ha kisebb közösségek, települések történetét vesszük alapul. A közös gyarapodás, majd a megsemmisülés itt Veszprémben is tetten érhető.

Veszprém város zsidó közössége a XVIII. század első felében megindult bevándorlás következtében jött létre. A számban egyre növekvő városi zsidóság 1750 körül hozott létre hitközséget, mely a közösséget képviselte a földesúr előtt. Az egyre növekvő közösség egyre jobban részévé vált a veszprémi társadalomnak, így

Az 1848/49-es szabadságharcokból a veszprémi zsidó közösség nem vonta ki magát.

Maguk gondoskodtak a fegyvereikről, és bőkezűen támogatták a nemzetőrség egyéb kiadásait is. Az új temetőben több zsidó sírkövön olvasható, hogy ott 1848/49-es zsidó honvédek nyugszanak.

A veszprémi zsidóság értelmisége a város elitjébe is bekerült, tehetősebbjei virilisként a városi tanácsnak is tagjaivá lettek. A polgárosodásban mind nagyobb szerephez jutó zsidóság Veszprém gazdasági életében is vezető szerepet vitt.

A XX. század első évtizedeiben a veszprémi hitközség további fejlődése és gyarapodása figyelhető meg. 1914-ben az első világháború kitörésekor a hitközség tagjai ismét fegyvert fogtak, közülük 28-an haltak hősi halált.

1941-ben Veszprém 887 fős zsidó lakossága a város összlakosságának 4,1%-át tette ki. 1944. április 15-én két gettót állítottak föl a városban: az egyiket a volt komakúti laktanyában, mintegy 500 környékbeli ember számára, a másikat a zsinagógában, ahova 650 veszprémi és 53 környékbeli zsidót zsúfoltak. Mintegy 170 veszprémi férfit munkaszolgálatra hívták be. A Soa szörnyűségeit a zsidó lakosság nem egész 10 %-a élte túl, akik közül többen külföldre mentek, mások Budapestre költöztek. Veszprémben csak néhányan maradtak.

A vészkorszak kezdetekor a város ügyvédeinek, orvosainak jó része, de főképpen az iparosok és kereskedők közül számosan a zsidóság köréből kerültek ki. Ezt a dinamikus közösséget fosztotta meg erejétől a korabeli politika, és végül engedte a vonatokat elindulni, a zsidókat elpusztulni.

A veszprémi  zsidó hitközség sok hírneves embert adott az országnak, akiknek tudományos és művészeti munkássága közismert, a teljesség igénye nélkül sorolok fel közülük néhányat:

– Dr. Pillitz Benő orvos, botanikus

– Pillitz Gyula a déli-vasút felügyelője

– Simonyi Zsigmond nyelvész

– Bánóczi József filozófiai és irodalomtörténeti író, pedagógus, kritikus

– Szomaházy István író, hírlapíró, a magyar nyelvű pesti kabaré egyik úttörője

– Auer Lipót hegedűművész, volt cári udvari karmester

– Róth (Rónai) Kálmán Londonban élő hegedűművész

Veszprémi Zsidó Hitközség 1994-ben alakult újjá. Az ország más vidéki hitközségeihez hasonlóan, a Soa szörnyűségei ellenére is zsidóságukat vállaló túlélők és leszármazottaik alkotják a kis közösséget. A régi veszprémiek és az ország más részeiből ide költözött zsidók a múlt dicsőségéből táplálkozva, a mai időkhöz alkalmazkodva próbálják életbe tartani a zsidó hagyományokat és közösségi életet élni.

Kedves jelenlévők!

A hátam mögött egy korabeli vagon áll, amelyet normál esetben állatok, vagy más áruféleségek szállítására használnak.
A XX. század közepén az emberek a politika hatására elvesztették józan ítélőképességüket, embertársaikat vélték bajaik okozójának, és elhitték, elpusztításukkal az ő sorsuk is rendeződik!

Én, aki Önök előtt állok, nemcsak az Élet Menete Alapítvány Fővédnöke vagyok, nemcsak a holokauszt túlélője, nemcsak a Mazsihisz igazgatója, hanem árva is vagyok! Itt előttem állnak olyan korú, olyan forma gyerekek, mint amilyen én is voltam, amikor 1944-ben édesanyámat, édesapámat, a családomat ilyen vagonba tették. Gyerekkoromban nem álltak mellettem, amikor meg kellett dicsérni, vagy amikor segíteni kellett, eligazodni a világban! Szüleimhez hasonlóan 56 nap alatt 147 vonatban 432.402 magyar állampolgárt hasonló vagonokban szállítottak el lakhelyéről, és adtak át a magyar hatóságok megsemmisítésre.

Az Élet Menete Alapítvány utazó vagonkiállítása nekem is fontos! Fontos, hogy lássam, gyerekeink, unokáink tudják mire képes az ember! Ezzel a kiállítással segítünk nemcsak a történelem, hanem az egyetemes emberi értékek, a megértés, a tolerancia értékeinek tanításában is!

Ne feledjük a Novák Ilona által kitalált vagonkiállítás időutazásra viszi a ma élőket egy marhavagonban: olyan korba viszi vissza, amikor az emberek bizonyos csoportját, csak azért, mert ő vagy valamely felmenője zsidónak született, emberből „visszaminősítették” valami mássá, és mint kártékony, kiirtandó lényt, állatok számára gyártott vagonokban szállították a halálba.
Ezt a gaztettet Magyarországon a náci megszállók az akkori magyar hatóságok tevőleges közreműködésével hajtották végre. Nem csak a vasúti, hanem a teljes magyar közigazgatás segédletével. Hiszen a zsidó származású személyeket előbb össze kellett írni, el kellett különíteni: ezt nem vasutasok, hanem egyéb tisztviselők és csendőrök hajtották végre, vezető politikusok jóváhagyásával.
Ehhez a tömeggyilkosságban való bűnsegédlethez pedig a talajt a Horthy-rendszer negyedszázados antiszemita közszelleme és a magyar törvényhozás által az azt megelőző fél évtizedben meghozott zsidótörvények teremtették meg.

A többségi magyar társadalom nézőpontjából a magyar zsidók megsemmisítésére való visszaemlékezés nagyon nehéz feladat, a nemzeti önismeret próbaköve.

A múlt ismerete nélkül nem lehet a jelent úgy formálni, hogy az a jövőben is elfogadható legyen!

A mai Magyarországon parlamenti pártként funkcionál egy olyan gyűlöletkommandó, amely agresszíven és primitíven fröcsögi a rasszizmust, az antiszemitizmust, az  intolarenciát,.

Önök is tudják, olvasták, hogy a mai megemlékezésünkre is félelmet generálva erődemonstrációt szervezett a náci párt!

Minden megmozdulásuk, minden nyilatkozatuk nyelvezetében, tartalmában a 70 évvel ezelőtt divatban volt szlogeneket eleveníti fel!

A magyar társadalomnak, zsidóknak, és nem zsidóknak egyaránt elemei érdekünk az, hogy ne engedjünk mocskos eszméiknek!

Mi, a humánum talaján álló emberek, egyet tehetünk, elítéljük cselekedeteiket, és minden energiánkat az oktatásba forgatjuk, tanítsuk meg a generációkat, mit tud tenni az ember a másikkal! És amíg lehet, kérdezzük meg a túlélőket!

Munkánk nem szélmalomharc!

Azok a fiatalok, azok 80 ezren, akik már láttak az előző években vagonkiállítást,– a vendégkönyvbe tett bejegyzéseik tanúsága szerint – átérezték és megértették, mi történt 68 éve a marhavagonokban, valamint előtte és utána. Ezek a fiatalok már nem lesznek fogékonyak arra az agymosásra, amit a szélsőjobboldal szisztematikusan megkezdett. Ezért kell körbevinni ezt a kiállítást az egész országban. Emlékezzünk, ezzel is segítve, hogy a halál és a gyűlölködés rendje helyett az élet és a szelíd szolidaritás rendje maradjon meg normának Magyarországon!

Köszönöm, hogy meghallgattak!