Alábbiakban Zoltai Gusztáv a Mazsihisz ügyvezető igazgatójának, az eseményen elhangzott beszéde.
Barátaim! Kedves Zsidó Testvérek!
Isten egy van, egyetlen egy, és közösségi tudatunk megszületésétől úgy tartjuk: zsidóság is egy van. Egy Tóra, egyetlen vallás, egy hit, egyetlen felekezet.
A magunk élet-emlékezetéről is tudjuk, sajnos, a soá, a vészkorszak idején sem voltunk más, csak zsidó. Mengele nem azt kérdezte: görög zsidó vagy netán magyar, román, még kevésbé: ortodox, lubavicsi, reformer vagy neológ a Dohány utcából? Jona sem azt felelte, amikor a hánykolódó hajón a matrózok megkérdezték: ki vagy? Mert azt felelte: Ivri ánohi! Ivri, zsidó vagyok én!
Barátaim! Most, amikor itt vagyunk Debrecenben, s a nagyvilágban zúg körülöttünk a jeges ár, a recesszió vihara tombol, az erdőben a munkanélküliség éhes farkasát látjuk, jószerivel elképzelhetetlen, hogy még a mi falainkon belül is egymást marjuk.
Nem véletlenül hangsúlyoztam Debrecent!
E hitközség már többször példát mutatott toleráns kezdeményezésből, nagyszerű igyekezetből, hogy összehívja mindazon zsidókat, akik készek kinyújtani egymás felé a kezüket. Nemcsak dunántúliak, alföldiek, budapestiek, tiszántúliak gyűltek itt össze, hanem a határon túlról érkezettek is, sőt olyan barátok is, akik Izraelből, netán Amerikából jöttek el ide.
Úgy látszik, Debrecen szellemisége mindig, mindenkoron megfelelt az adott kor kihívásának. Kossuth Lajos ebben a városban hajtotta végre 1849-ben talán legjelentősebb történelmi tettét, és itt,1945-ben, az Ideiglenes Nemzetgyűlésben ragyogott fel a megújuló Magyarország fénye.
Fontos megemlíteni – kiváltképp itt és most –, hogy a debreceni zsidó találkozásokon a különböző országokból jött résztvevők kivétel nélkül magyarul beszéltek. De számunkra még valami döntő súlyú. Hogy a zsidó vallást, a zsidó neveltetést, a zsidó hagyományokat, a Magyarországon kialakult imahangsúlyt, a dallamkincset itt bizony két évszázados Kárpát-medencei tradícióval adták és adják elő, jelenítik meg. Kis túlzással akár azt is mondhatnánk, hogy a magyar Jisuv a világ zsidóságának csodálatosan gazdag lombkoronájában igazán különleges, értékes ág. Gondoljunk csak Schulhof Izsákra és Kohn Sámuelre, Goldzicher Ignácra, Lőw Lipótra és Lőw Emánuelre, Heller Bernátra és Scheiber Sándorra! Még évszázadok múltán is ők jelképezik nekünk és a nagyvilágnak a mértékadó magyar zsidó vallásos és általános tudományt, ők jelenítik meg a például szolgáló szellemi rangot, ők adnak értéket és mértéket.
Ezt a magyar nyelvű és kisugárzású gyémántos kincset véljük felcsillanni most újra Debrecenben.
Az a szövetség, amelynek Alapító Okiratát most aláírjuk, nemcsak rögzíti azt a nagyszerű, értékes utat, amelyet eddig közösen megtettünk, hiszen éppen ez tette lehetővé, hogy innen továbbléphessünk, hanem most, ettől a ponttól valami új és ösztönző mozgalom indítható el.
A magyar zsidó lélek, szellem és vallás, értékőrző hagyomány és teremtő akarat immáron jól körülhatárolható módon, önálló entitásként jelenik meg. Egymást erősítjük az alkotásban, a zsidó vallási tudat elmélyítésében, tradíciónk őrzésében.
Ivri ánohi! Zsidó vagyok én!
Akár ez az ősi bibliai felkiáltás is lehetne a mi most aláírt szerződésünk első mondata. Mert ez a célunk. Megőrizni népünk szövetségét egyénként, családonként, településenként, régiókként és országonként, sőt földrészenként, hogy feloldódjunk az Örökkévaló végtelenségében.
Ebben nem nyerhet teret az elkülönülés, a fal, az elválasztás, a rivalizáló másság. Igen, mi ezt őrizzük, és mutassuk fel a Kárpát-medence zsidó szellemiségeként!
Ez a program eddig éltető erő volt, és nekünk az a dolgunk, hogy az is maradjon. Együtt a kontinens és más országok és kontinensek zsidóságával. Mert csak együtt, kéz a kézben, összefogva tudunk eleget tenni a tórai parancsnak:
Házák, házák, vönitházék!
Légy erős, erősödj, hogy erősödhessünk!
Halász János, Zoltai Gusztáv és Szabó György (Fotó: Bandi László)
