A saját magára vonatkozó iratokat bárki megnézheti az irattárban

Komoly vita folyik az ügynökmúlt feltárásának módszeréről a kormánypárti frakcióban, azonban „a szándékok egyértelműek” – mondta Orbán Viktor hétfőn a parlamentben egy jobbikos képviselő azonnali kérdésére válaszolva. A miniszterelnök jelezte egyúttal, készek megvitatni, hogy a Romániában alkalmazott módszereknek milyen haszna lenne Magyarországon.

A jobbikos Mirkóczki Ádám felszólalásában azt mondta, Magyarország az utolsó posztkommunista ország, ahol a mai napig nem lehet tudni, hogy kik kikről mit jelentettek, és mit tettek az állambiztonsági szolgálat megbízásából.

Válaszában Orbán Viktor miniszterelnök kifejtette: a megoldás mikéntjéről komoly vita zajlik a kormánypárti frakcióban, és „amíg a vitát nem zárjuk le, addig nem is tudunk előállni olyan megoldási javaslattal, amely megfelelne azoknak a szempontoknak, amelyeket ön felvetetett”. Rámutatott ugyanakkor, hogy a saját magára vonatkozó iratokat bárki megnézheti az irattárban.

 

 

 

A jobbikos képviselő viszonválaszában azonban arra hívta fel a figyelmet, hogy ha valaki megkapja az iratot, azt nem hozhatja nyilvánosságra, „ezért nem ér úgymond semmit”. Emlékeztetett továbbá arra, hogy például Románia február végén meghozta a maga lusztrációs szabályát.

„Nagy kérdés, hogy mire várnak. Önök arra várnak-e vajon, hogy a károsultak és a károkozók kihaljanak, hogy ne legyen semmilyen, még csak morális szintű következménye sem? Vagy van egy sokkal nagyobb aggályom: (…) az igazság az, és azért van ez a tutyimutyi helyzet, mert a Fidesz és holdudvara tele van volt besúgókkal vagy ügynökökkel. Kérem, cáfoljon meg!” – mondta a miniszterelnöknek Mirkóczki Ádám.

Erre reagálva Orbán Viktor úgy fogalmazott: „mifelénk az ilyet nem cáfolni szokták, hanem visszautasítják. Én is ezt fogom most tenni. Minden ilyen feltételezést, amelynek nincs ténybeli alapja, a leghatározottabban – a politikai közösségünk nevében – vissza kell utasítsak”. A Romániában elfogadott lusztrációs törvényről szólva a kormányfő azt mondta: tanulmányozzák, szerintük is időszerű megvitatni, hogy van-e haszna a Romániában alkalmazott módszereknek Magyarországon. Jelezte, nyitottak erre a vitára, de kétségeik vannak afelől, hogy a román megoldás száz százalékban alkalmazható-e Magyarországon.

A kormánypárti frakcióban „a szándékok egyértelműek, a módszereken zajlik vita”, de amint megtalálják a törvényesség próbáját kiálló módszert, azt a Ház elé fogják tárni – zárta szavait Orbán Viktor. A román képviselőház múlt kedden fogadott el törvényt a volt román kommunista tisztségviselők átvilágításáról.

A jogszabály öt évre eltiltja a közélettől azokat, akik a Román Kommunista Pártban vezető funkciókat töltöttek be központi és megyei szinten. E jogszabály esetében ügydöntő jogkörrel rendelkező képviselőház 167 támogató szavazattal és négy tartózkodással fogadta el a törvényt. A román parlament már korábban megszavazta ezt a törvényt, de annak egy bizonyos részét korábban alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította az alkotmánybíróság. Máté András, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselőjének javaslatára a jogszabályba bekerült az a rendelkezés is, amely szerint a lusztráció az egykori kommunista ügyészekre is kiterjed.