Gondban vannak a szállodatulajdonosok a Sínai-félszigeten eluralkodott káosz miatt

A beduinok szép lassan ráteszik a kezüket a turisták körében elsősorban a tengerparti üdülőhelyek miatt népszerű Sínai-félszigetre; egy évvel Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök lemondása után a törzsek igyekeznek minden eszközzel kihasználni a bizonytalanságot, a helyi rendőrség pedig mindezt tétlenül nézi – írta honlapján a The Guardian című brit napilap.

A beduinok nyaralókat fosztanak ki, olajvezetékeket robbantanak fel és külföldieket ejtenek túszul.
Nemrég egy törzs tagjai megtámadták a Sínai-félsziget keleti partján található Aqua Sun szállodát, és 4 millió egyiptomi fontot (mintegy 140 millió forintot) követeltek kompenzációként a területért, ahol a hotelt felépítették, mert állításuk szerint a terület eredetileg az övék volt.
Az ilyen helyzetekkel a helyi rendőrség sem tud mit kezdeni. A rendőrfőnök az esetről értesülve állítólag azt javasolta a szállodatulajdonosnak, hogy oldja meg valahogy a problémáját a beduinokkal, mert ők nem akarnak konfrontálódni velük.
Az Aqua Sun vezetőjéhez hasonlóan több más helyi hoteltulajdonosnak is fáj a feje a félszigeten a Mubarak-rezsim megdöntése óta kialakult káosz miatt. A probléma gyökerei a kilencvenes évekre nyúlnak vissza, amikor az idegenforgalom fellendítése céljából komoly beruházásokba kezdtek a terület déli részén, és egyebek mellett útjára indították azt az ambiciózus programot is, amely egy „vörös-tengeri riviéra” létrehozását tűzte ki célul. Utóbbi terv részeként építették ki a népszerű üdülővárost, Sarm-es-Sejket, amely, mint a legtöbb turisták számára „készült” Sínai-félszigeti nyaralóhely, korábban egy beduin halászfalu volt. A helyieket ez különösen érzékenyen érintette, mivel közülük többeknek el kellett költözniük a területről, és a szállodákban nem szívesen alkalmazták a „megbízhatatlan munkaerőt”, hanem inkább Kairóból és más egyiptomi városokból toborozták a dolgozókat.
„Ez a beduinok földje, de a hoteltulajdonosok nem akarnak egyetlen beduint sem látni a szállodáikban. Még azt sem engedik, hogy a nők gyöngyöket áruljanak a strandokon” – fakadt ki egy 20 éves nuveibai lakos. A helyi beduinok legfeljebb a tevegelés élményének biztosításával tudnak egy keveset profitálni az idegenforgalomból.
Az Aqua Sun igazgatója meglehetősen sötéten látja a helyzetet. „Mubarak idejében erős vezetés volt, és a beduinok csendben voltak. Nem csináltak és nem mondtak semmit. Most viszont azt csinálnak, amit akarnak, övék a hatalom, és megpróbálják visszaszerezni a földet” – fejtette ki véleményét Ajman Moíd.
A Mubarak bukása és több évtizedes mellőzöttség után új öntudatra ébredt beduinok még komolyabb gondot okoznak a félsziget északi részén, ahol a gázvezetékek felrobbantása mellett ember-, fegyver és kábítószer-csempészet is zajlik, valamint „emelkedőben a militáns iszlám csillaga”. Az utóbbi 13 hónapban tizenkétszer támadták meg a Sínai-félsziget északi részén át Izraelbe és Jordániába gázt szállító vezetéket, több millió dolláros kárt okozva ezzel.
Egyes emberjogi szervezetek szerint a beduinok több száz – főként Afrikából érkező – menekültet tartanak fogva sivatagi táboraikban, ahol mindennapos a kínzás, az erőszak és a zsarolás. Emellett egész iparág épült a csempészetre, s ennek a párhuzamos gazdaságnak a volumene tavaly elérte a 300 millió dollárt (66 milliárd forintot). A törzsek a Gázai övezetbe különféle javakat és fegyvereket, míg Izraelbe menekülteket és kábítószert juttatnak el.
Az izraeli katonai hírszerzés vezetője, Aviv Kocsavi szerint a beduinok együttműködnek a Gázai övezetet irányító Hamász szélsőséges palesztin szervezettel, valamint egyéb iszlamista csoportokkal. Kocsavi attól tart, hogy a Sínai-félsziget az Izrael elleni támadások új bázisává válhat.
A zsidó állam, amely 240 kilométer hosszan határos a Sínai-félszigettel, aggódva szemléli az utóbbi év fejleményeit. Egy izraeli elemző attól tart, hogy létrejöhet egy szakadár beduin állam, s ez még jobban elmérgesítené a helyzetet.

www.guardian.co.uk/world/2012/feb/14/egypt-bedouin-kidnap-refugees-israel?intcmp=239
www.aquasunhotels.com/About_Aquasun.html
www.stratfor.com/analysis/egypt-fallout-sinai-kidnappings