Nem sokkal azután, hogy a Hormuzi-szorosban kilátásba helyezett kalóztevékenységre válaszul az Egyesült Államok az iráni partokhoz irányította egy anyahajóját, az iszlám köztársaság lemondott rakétái kipróbálásáról, továbbá jelezte: kész arra, hogy új tárgyalásokat kezdjen a Nyugattal vitatott atomprogramjáról.
A fordulatot vagy taktikai lépést – mert még nem dőlt el, minek lehet nevezni – a USS John C. Stennis repülőgép-anyahajó megjelenésén [1] kívül az is kiváltotta, hogy az Európai Unió vezetői is megelégelték az iráni atomfenyegetést, és arra készülnek, hogy január végén a korábbiaknál keményebb szankciókat foganatosítsanak az iszlamista rezsim ellen.
Irán erre az uniós fenyegetésre válaszolta, hogy lezárhatja a Hormuzi-szorost, amelyen a világ olajforgalmának negyven százaléka halad át, amennyiben az uniós szankciók az ő olajexportját is érintik, és múlt szombaton tíznapos tengerik hadgyakorlatot indított, riadalmat keltve a világ olajkereskedelmében és felhajtva az olajárakat. Irán az utóbbira tudatosan rájátszik, Rosztam Kászemi olajminiszter például az Ászemán című hetilapnak nyilatkozva azt állította, az EU a szankciók miatt akár 200 dollár feletti olajárakkal is számolhat.
Az Egyesült Államok Bahreinben állomásozó Ötödik Flottája hivatalosan közölte: nem fogja lehetővé tenni, hogy Teherán bármilyen módon veszélyeztesse a víziút forgalmát. Irán a múltban is fenyegetőzött ezzel a lépéssel, de csak arra az esetre, ha az Egyesült Államok vagy Izrael megtámadná. Katonai szakértők általános véleménye szerint az iráni haditengerészet és a politika „belső fogyasztásra” szánja ezeket a hangzatos kijelentéseket, az ország valójában nincs abban a helyzetben, hogy a fenyegetést be tudja váltani.
Elemzők úgy vélik, a máris sokszoros ENSZ-szankciót elszenvedő iszlám köztársaság időhúzásra játszik, ami pedig az egyre hisztérikusabb kardcsörtetést és a militáns hangnemet illeti, az annak a jele, hogy a teheráni klérus tart a hatástól, amelyet az újabb szankciók gyakorolnának az ország gazdaságára és egyre csökkenő életszínvonalára.
A világ negyedik legnagyobb nyersolaj-exportőrének makrogazdasági mutatói katasztrofálisak. Az egy főre jutó GDP alig több, mint a magyarnak a fele, 10 ezer dollár, ezzel Irán a világranglista 107. helyén van. Az állami bevételek oroszlánrészét biztosító olajszektor állami kézen van, ezzel nagy lehetőségek nyílnak a korrupcióra, amiben több belpolitikai vád szerint Mahmúd Ahmedinedzsád jár élen; az elnök állítólag saját zsebre is adott már el olajat dollármilliárdokért. A munkaképes lakosság 25 %-a még ma is a mezőgazdaságból él, a munkanélküliség pedig meghaladja a 13 %-ot. A jegybanki alapkamat 12 %-os, az infláció 10 %-on felül jár.
Ilyen körülmények között is hatalmas összegek mennek el fegyverkezésre, az ország az atomprogramon kívül különösen nagy hangsúlyt fektet haditengerészete ütőképessé tételére. A múlt szombaton kezdődő hadgyakorlat betetőzéseként rakétákat lőttek volna ki a Hormuzi-szorosban; ezt a haditengerészet helyettes parancsnoka, Mahmúd Muszávi jelentette be az angol nyelven sugárzó állami Press TV-ben mint megmásíthatatlan tényt. A rakéta-gyakorlatról a Stennis anyahajó megjelenése után mondtak le.
Eközben Száíd Dzsálíli, az atomprogramról tárgyaló iráni delegáció tagja az iráni sajtó szerint hamarosan levélben fordul Catherine Ashton EU-biztoshoz, s ebben új tárgyalásokat javasol atomprogramjáról, amely a hivatalos iráni álláspont szerint kizárólag békés célokat szolgál. A hírt a félhivatalosnak számító Mehr hírügynökség közölte, idézve Alireza Seich Áttárt, Irán berlini nagykövetét.
Irán, valamint az ENSZ Biztonsági Tanácsa öt állandó tagja (Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Nagy-Britannia és Franciaország) és Németország tavaly januárban tárgyaltak utoljára, a kapcsolatok pedig azt követően szakadtak meg végleg, hogy kiderült: a Nemzetközi Atomenergia Bizottság jelentése szerint az iszlamista rezsim egyértelműen atomfegyver előállítására törekszik. Catherine Ashton, az EU-delegáció tagja még októberben írt utoljára Dzsálílinek, de választ azóta sem kapott. Az Unió azonban kész arra, hogy újra felvegye a tárgyalások fonalát, amennyiben Irán hajlandó erre.
Hamíd Farahvaszian iréni elemző szerint hazája nem engedheti meg, hogy az eddiginél is erősebb gazdasági nyomás nehezedjen rá, ezért mindent el fog követni a tárgyalások folytatásáért. Az elemző szerint Irán. mint mindig, most is az ütés és a simogatás taktikájával élt: előbb a Hormuzi-szoros lezárásával fenyegetően lépett fel, majd pedig kifejezte készségét a tárgyalások folytatására.
Malcolm Chalmers, a londoni Royal United Services Institute kutatóintézet kutatási igazgatója szerint Európa jobban teszi, ha szkeptikusan viszonyul az iráni közeledéshez, ami nagy valószínűséggel komoly tartalommal nem bír, és leginkább időhúzási célokat szolgál, a szankciók bevezetését szeretnék vele elkerülni vagy legalább késleltetni. Chalmers szerint Iránnak már ahhoz is jelentős engedményeket kéne tennie, hogy a tárgyalások egyáltalán újraindulhassanak, a szankciók bevezetésének elkerüléséről nem is beszélve.
Iránnak ráadásul nem csak az európai kapcsolatai miatt kell aggódnia. Az Egyesült Államokban választási év van, és Barack Obama sok tekintetben megkérdőjelezhető teljesítményének egyik leggyengébb pontja a külpolitika, annak Achilles-sarka pedig Irán, amely az 1979-es iszlamista fordulat óta folyamatos veszélyt jelent egész környezetére, Izraelt pedig több alkalommal elpusztítással fenyegette meg. Sem Amerika, sem a zsidó állam nem zárta ki, hogy amennyiben a tárgyalóasztalnál nem lehet a rezsimet jobb belátásra bírni, katonai erővel fogják ezt megtenni, azt azonban nem fogják hagyni, hogy Irán atomfegyverre tegyen szert.
Chalmers véleménye szerint a szankciók mindig akkor a leghatékonyabbak, amikor rövid időn belül bevezetik őket. Ezzel maguk az irániak is tisztában vannak, és nagy mértékben aggódnak is az uniós szankciók miatt, de amiatt is, hogy ezeket az Egyesült Államok ázsiai szövetségeseinek hasonló lépései követhetik. „Onnantól Kína és India könyörületére hagyatkozhatnak csak, akik valószínűleg hatalmas árengedményeket követelnének azért, hogy ne az arab államoktól vásároljanak”, mondja a brit szakértő.
Iránban pánik uralkodik a bizonytalan jövő miatt, a hazai fizetőeszköz értéke vészesen zuhan a külföldi valutákkal szemben; akinek pénze van, azt dollárra, svájci frankra váltja, vagy aranyat vesz rajta, és természetesen egyre többen halmoznak fel tartós élelmiszert, aminek az ára az elmúlt néhány hónapban negyven százalékkal nőtt. Az állami média által nagy felhajtással közvetített tengeri gyakorlat többek között a hátország demoralizálódásának megfékezését is szolgálta