A szakszervezetek aligha lesznek képesek arra, hogy megoldják a munkásvédelem kérdését – jelentette ki Orbán Viktor parlamenti felszólalásában a munka törvénykönyvének záróvitájában kedden. A kormányfő ezzel összefüggésben kiemelte:a munkásvédelem első számú felelőse a kormány.
Én azokkal értek egyet, akik azt mondják, hogy Magyarországon elfogadhatatlan mértékű kiszolgáltatottsága van a munkavállalóknak – jelentette ki Orbán Viktor az ellenzéki hozzászólásokra reagálva. A kormányfő ezzel kapcsolatban leszögezte: hazánkban meg kell oldani a munkásvédelmet.
Én úgy látom, hogy abban a helyzetben, amiben vagyunk, a mögöttünk lévő történelmi tapasztalattal egyetemben, a szakszervezetek aligha lesznek képesek arra, hogy megoldják a munkásvédelem kérdését – fűzte hozzá, kiemelve: ezért a munkásvédelem első számú felelőse a kormány.
A miniszterelnök úgy folytatta, mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy a kormány képes is legyen arra, hogy érvényt szerezzen ennek a szándékának. Kijelentette, hogy a munkásvédelem tekintetében a mostani munka törvénykönyve csupán látszatvédelmet biztosít az embereknek. Ezért más rendszert kell létrehozni, hogy ezen a helyzeten változtatni tudjunk – tette hozzá Orbán Viktor.
A miniszterelnök kifejtette, hogy a kormány álláspontja az, hogy a részmunkaidős foglalkoztatás segíti a családokat. Szerintünk érdeke Magyarországnak, hogy ennek minél szélesebb és tarkább formái valósuljanak meg – jegyezte meg. A munka törvénykönyvéről szóló előterjesztéssel kapcsolatos ellenzéki kritikákról szólva elmondta: „minden véleményt összegyűjtöttünk, és mielőtt benyújtottuk volna a Parlament elé a törvényszöveget, ezekből a véleményekből, amit beilleszthetőnek láttunk, azt beillesztettük a törvényszövegbe”. Hangsúlyozta, hogy a későbbiekben is, a nagy horderejű döntéseknél élni fognak ezzel a módszerrel.
Az állam szerepe erősebb lesz
A kormányfő aláhúzta: a XXI. század előttünk álló évtizedeiben az állam szerepe – nemcsak a társadalom életében, hanem a gazdaságban is – erősebb lesz. Szerintem ez jó hír, az állam szabályozó, munkásvédelmi szerepe meg fog nőni – jegyezte meg. Ezt mi nem egy régi jelenségként értelmezzük, hanem mint a mostani gazdasági rendszerek új, innovatív, modern elemét – fűzte hozzá.
Az „osztályharcos gyökerű” hozzászólások kapcsán Orbán Viktor leszögezte: felfogásunk szerint nem az osztályharcra kell törekedni, hanem az osztálybékét kell célul kitűzni. Osztály-együttműködést kell létrehozni, ami a mi nyelvezetünkben egy szélesebb értelmű nemzeti együttműködést jelent – fogalmazott. A bekiabálásokra reagálva Orbán Viktor emlékeztetett Tisza Istvánra, aki amikor elmondta parlamenti beszédét a munkásvédelemről, akkor is a baloldalról bekiabálók tüntették ki a meg nem értésükkel.
Orbán Viktor aláhúzta: a törvény arra törekszik – a siker esélyével -, hogy egyensúlyt teremtsen a munka világában a munkaadók és a munkavállalók között.
A gazdaságpolitika középpontjába a növekedést kell állítani
A miniszterelnök leszögezte: a kormánypártok is azt gondolják, hogy a gazdaságpolitika középpontjába a növekedést kell állítani, még akkor is, ha Európa-szerte a recessziótól rettegnek. Az MSZP-s képviselőknek felhívta a figyelmét arra, hogy amikor kormányoztak, akkor a magyar gazdaságtörténet legsúlyosabb negatív növekedési számait produkálták. Innen nézve engedjék meg, hogy csak mérsékelt súllyal vegyük figyelembe a növekedésre vonatkozó megjegyzésüket – fűzte hozzá.
A norvégiai példákat ajánló hozzászólások kapcsán Orbán Viktor leszögezte: azokat még mérsékelt súllyal sem tudják figyelembe venni. Magyarország nem Norvégia, nekünk nem állnak rendelkezésre azok az ásványkincsek, ezért az abból keletkező pénztartalékra épülő szociális rendszert sem áll módomban propagálni kellő felelősséggel a magyar gazdaság mostani viszonyai közepette – jegyezte meg a miniszterelnök.
Orbán Viktor arra is felhívta a figyelmet, hazánkban sokszor előfordul, hogy amikor valaki vállalkozást akar indítani, akkor nem mindig talál szakképzett munkaerőt, sőt még fizikai munkára sem talál munkára vállalkozót. Ezért a miniszterelnök szerint a munka törvénykönyvét együtt kell tekinteni az oktatási és a szakképzési törvénnyel. Ezekből a törvényekből a – kormánypártok meggyőződése szerint – egy olyan munkaalapú gazdasági rendszer kerekedik majd ki, mely mindenkinek munkát ad, és megoldja a munkahelyi kiszolgáltatottság problémáját. Az utóbbit a miniszterelnök szerint nem lehet csak jogszabályokkal megoldani, hanem olyan gazdasági környezet szükséges, ahol a munkahelyek túlkínálatban vannak. Majd ha a gazdaságfejlesztés eredményeképpen a magyar gazdaság olyan dinamikusan fejlődik, hogy több munkáskézre volna szüksége, mint amit az ország nyújtani tud, akkor sokkal könnyebben értünk egyet atekintetben, hogy milyen munkajogi szabályokat kell létrehozni – fűzte hozzá.
Mint mondta, a kormány jónak tartja a törvényt. Orbán Viktor arra kérte az ellenzéket, hogy fontolja meg a kabinet érveit, és adjanak egy esélyt a munkaadóknak és a munkavállalóknak, hogy bejárassák és működtessék az új munka törvénykönyvet.