Budapesti konferencia az egységes Jeruzsálemért
Budapesten ülésezik az Izraelt Támogató Parlamenti Képviselők Nemzetközi Alapítványa. A szervezet első csoportja 2006-ban alakult meg Washingtonban, azóta Kanadától Uruguayig, Dél-Afrikától Brazíliáig, Németországtól Japánig számtalan helyen jöttek létre hasonló csoportok. Az Izraelt támogató képviselők szerint a zsidó államnak joga van biztonságban és békében élnie határain belül. A mostani találkozón is azt beszélik meg, hogyan lehet ezt elérni.
Parlamenti képviselőkkel, szenátorokkal, kormánytagokkal, húsz ország résztvevőivel kezdődött a közel-keleti békefolyamatról szóló konferencia Budapesten. A résztvevők ezzel az Izraellel való szolidaritásukat fejezik ki.
A Benjamin Elon volt izraeli turisztikai miniszter által vezetett Izraelt Támogató Parlamenti Képviselők Nemzetközi Alapítványa Jeruzsálemet Izrael egységes és oszthatatlan fővárosaként szeretné elismertetni.
Azért vagyunk itt, hogy megerősítsük a népeket összekötő hidakat, mondta Beni Elon. Hozzátette: Jeruzsálem békéjéért mindenkinek tennie kell.
„Az ENSZ-nek meg kell védenie az izraeli otthonokat és határokat, ha elismeri Palesztinát független államként” – fogalmazott Doug Lamborn republikánus képviselő, az Egyesült Államok Kongresszusa Energiaügyi Bizottságának elnöke. A politikus úgy vélte: nem az ENSZ feladata, hogy meghatározza, hol vannak Izrael határai. Közölte: az a feladatuk, hogy megváltoztassák azok véleményét, akik nem a zsidó állam mellett állnak.
Lucio Malan olasz szenátor, a Szenátus titkára, a NATO Parlamenti Közgyűlésének tagja is Izrael megvédéséről beszélt és a zsidó állam melletti, Európán belüli összefogást sürgette. Szerinte csak együtt tudnak fellépni a gyűlöletet terjesztő országok ellen.
A magyar kormánypártok részéről Lukács Tamás, az Emberi Jogi, Kisebbségi, Civil- és Vallásügyi Bizottság kereszténydemokrata elnöke jelent meg. Lukács azt mondta: a helyzet sosem volt még ennyire bizonytalan és feszültségekkel teli, mint most.
A magyar kormányzati álláspontot ismertető politikus úgy fogalmazott: Magyarország Izrael biztonságát mindenekelőtt szem előtt tartja és elismeri a palesztin nép jogát arra, hogy államot alapítson. Ezeknek a kérdéseknek egymásra tekintettel kell megoldódnia – vélte.
A konferencián fölszólalt Hiller István szocialista képviselő, volt kulturális miniszter is, aki szerint Európa közepén újra léteznek a fasiszta eszmék. „Magyarországon demokratáknak, a legkülönbözőbb gondolkodóknak, akik szabadság alapon gondolkodnak, össze kell fogniuk, hogy ordas eszmék ne kerülhessenek fölébük” – mondta az ellenzéki politikus.
A konferencia résztvevőit hétfőn Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes fogadja.
atv.hu