Izraeli légicsapás egy gázai kiképzőtábor ellen
Csapást mért az izraeli légierő az Iszlám Dizshád nevű radikális palesztin szervezet egyik kiképzőtáborára a Gázai övezetben. A támadásban öt dzsihadista, köztük egy parancsnok meghalt, két ember pedig megsebesült – közölték szombaton palesztin és izraeli illetékesek.
Az izraeli légicsapás előzménye egy csütörtöki, izraeli területek ellen indított palesztin rakétatámadás lehet, amelyben senki sem sérült meg. A hírügynökségi jelentések arra emlékeztettek, hogy Izraelben az Iszlám Dzsihádot teszik felelőssé az utóbbi, a Hamász radikális palesztin mozgalom ellenőrizte területről kiinduló, izraeli területek elleni rakétatámadásokért. A dzsihadistákat, a Gázai övezetet irányító Hamász egykori szövetségesét zavarták a vezetés közelmúltbeli törekvései az Izraellel kötött tűzszüneti megállapodás betartására.
„A támadás célpontjai vezetők voltak” – mondta el az Iszlám Dzsihád egyik tagja. Az áldozatok között volt egy fegyverszakértő és egy magas rangú parancsnok is. Közleményében a radikális szervezet ígéretet tett arra, hogy „választ ad” a támadásra.
Az izraeli hadsereg szóvivője csak a légicsapás tényét erősítette meg, de további részleteket nem közölt.