Az Arab Liga külügyminiszterei elítélték „civilek meggyilkolását” a Bassár el-Aszad szíriai elnöknek pénteken küldött üzenetükben, és Kairóban kiadott közleményükben felszólították Damaszkuszt, hogy hozza meg a szükséges intézkedéseket a lakosság védelme érdekében.
Az Arab Liga külügyminiszterei Damaszkuszban találkoztak Aszaddal, és erről úgy számoltak be, hogy „őszinte és baráti hangulatú” volt beszélgetésük. Ennek ellenére folytatódott a tendencia, hogy a biztonsági erők nap mint nap megölnek számos civilt. A miniszterek kísérletet tettek arra, hogy közvetítenek a damaszkuszi vezetés és az ellenzék között. Ennek érdekében találkoztak ellenzéki vezetőkkel, ami miatt azonban a szíriai kormány a találkozón kinyilvánította nemtetszését – közölte Nabil al-Arabi, a liga főtitkára.
A miniszterek vasárnap Katarban találkoznak több szíriai vezetővel, és megpróbálnak „komoly eredményeket elérni a szíriai válság megoldásában”. Erről Hamad bin Dzsászim bin Dzsábir ász-Száni sejk, az Arab Liga soros elnökségét betöltő Katar külügyminisztere számolt be, aki egyben hazája miniszterelnöke.
„A szíriai kormány meggyőzött bennünket afelől, hogy az Arab Ligával együttműködve keresi a megoldást” – mondta Hamad sejk a szerdai találkozóra utalva.














