Azt szeretnék, ha a szétválás a lehető legkulturáltabb lenne, a későbbiekben ugyanis együtt is működhetne a két párt.
atv.hu/belfold/20111020_kovacs_laszlo
Mesterházy Attilát és az egész pártot meg fogja erősíteni, ha a Demokratikus Koalíció Platform kiválik az MSZP-ből – ezt Kovács László mondta az Egyenes Beszédben. A szocialisták alelnöke hozzátette: azt szeretnék, ha a szétválás a lehető legkulturáltabb lenne, a későbbiekben ugyanis együtt is működhetne a két párt. Kovács László szerint a különválás után együttesen több szavazója is lehet a két pártnak. Az MSZP alelnöke szerint a szakítással megszabadulnak attól a lehetetlen helyzettől, ami ez elmúlt hónapokat jellemezte, a belső viták kaptak hangsúlyt, az emberek pedig nem szeretik a veszekedő pártokat. Kovács László szerint az volt a baj a Demokratikus Koalíció Platformmal, hogy megalakulásától kezdve úgy működött, mint egy önálló párt az MSZP-n belül. Ami még ennél is nagyobb gond, hogy nyilvánosan, folyamatosan támadják a szocialista pártot, ami nem normális dolog – vélekedett az alelnök. Szerinte ezeket a kritikákat akkor lehetett volna jobbító szándékúnak nevezni, ha ezeket a párton belül mondják el, de ezt sosem tették.
atv.hu