Megszállják Izraelt

Az American Israel Public Affairs Committee egyik szervezetének vendégeként több mint nyolcvan képviselő látogat a Szentföldre.

 

Ez  amerikai képviselők eddigi legnagyobb csoportos utazása.

A látogatók között negyvenhét olyan képviselő van, aki tavaly került be a Kongresszusba. A testület közel egyötöde tesz látogatást a zsidó államban egy olyan időszakban, amikor Barack Obama elnök és Binjamin Netanjáhu miniszterelnök viszonya kimondottan feszült.

Eric Cantor virginiai zsidó képviselő, többségi vezető szerint a Kongresszusban Izrael iránt jelen lévő kétpárti szimpátiát demonstrálják a nagyszabású látogatással akkor amikor egyre fenyegetőbbek a nukleáris fegyver beszerzésére irányuló iráni törekvések, és hamarosan az ENSZ Közgyűlése is szavaz a palesztin államról.

A képviselők három turnusban utaznak. Huszonhat demokrata már elutazott Steny H. Hoyer marylandi képviselő vezetésével; néhány napon belül pedig két részletben ötvenöt republikánus repül Izraelbe. Cantor mindvégig ott lesz az izraeli programokon.

A delegátusok találkoznak Simon Peresz elnökkel, s megfordulnak a nyugati parti Ramallahban is, ahol fogadja őket Mahmúd Abbász palesztin államfő. Sok törvényhozó most először jár Izraelben.