A Jarkon északi partjáról gyaloghídon át a “Jerid a mizrách” (Keleti Vásár) hajdani, mostanában megújuló pavilonjainál kezdtem, délre tartottam. A nagy tengerparti sétánynak ezt a szakaszát, amely ma már majdnem eljutott Bat Jamig – egy átkötés hiányzik az amúgy már meglévő bat-jami sétányhoz – nagyrészt ismertem, de így végégjárni mégis számos, érdekes felfedezéssel járt. Különösen azért, mert azzal, hogy egy teljes napot szántam rá, nem csak a tengetparti szakaszok különbözősége, hanem az időbeni változása is szembetűnő volt.
Mire lement a nap, már újra a tel-avivi kikötőhöz értem (nyitókép), ahol a szél és a hatalmas hullámok, amelyek a korláton is átcsaptak, egy más évszakot idéztek, de a levegő hőmérséklete még mindig 29 celzius fok volt.
Szombaton észak felé vettem az utam. Fürdőruhára húztam egy könnyű trikóruhát, amit az előző nap vettem 30 sekelért a Karmel piac bejáratához közeli üzletben. Vízálló papucs és könnyű hátizsák, amiben egy liter lefagyasztott tej, és egy másik liter lefagyasztott víz, egy kiló szőlő. Ki tudja miért, betettem a The Marker egyik számát, amely tele van izgalmas elemzésekkel az izraeli gazdaságról. Kezemben a fényképezőgéppel elég korán indultam, hogy mégsem jutottam el Herzliáig annak nem az időhiány volt az oka.
Az egyik, hogy a kiépített sétány a tel-baruchi nagy sziklasorig ( כורכר – צוק) tart, és ott visszakanyarodik a városba – a legnagyobb csalódásomra.
Az igaz, hogy a tengerparton gyalog el lehet jutni Herzliáig, a sziklák alatti partszakaszon – el is indultam, de itt annyira lenyűgöző a tenger, hogy egy kőpadról fényképeztem, amikor egy különösen erős hullám elkapott, és a fényképezőgépem kissé alámerült a vízben. Kiderült, hogy nem vízálló gép… úgyhogy most egy darabig le kell mondanom a fényképezésről, hacsak nem a telefonommal teszem – az nem ázott el ebben az apró kalandban.
Viszont a tenger tényleg annyira szép volt, a parton pedig annyira kevesen, hogy letáboroztam. A sziklafogó drótkerítés egyik oszlopára akasztottam a motyómat – fürdőruhára vetkőztem és elővettem az újságot meg az elemózsiámat. A tenger felöl kellemes szél fújt, a homok lágy és tiszta, a vízbe is be lehetett menni egy kicsit, ha az ember csak a saját egyensúlyára vigyáz, vagy leül egy kőpadra és jól megkapaszkodik, akkor a hullám legfeljebb átcsap a feje fölött, de nem sodorja el.
Mire kiolvastam az újságot, “zuhanyosztam” néhányat a tengervízben, és az enni-innivalóm is elfogyott, bizony megpirultam, dacára a szupernapvédő krémemnek, amit még reggel vastagon magamra kentem, és minden vízből kijövet után megismételtem. Még javában ragyogott a nap, amikor elindultam hazafelé. A tel-avivi tengerpart 14 kilométer hosszú – annál egy kicsit többet tettem meg két nap alatt, oda-vissza. Igaz a fényképezőgépemnek annyi, de legalább most lesz időm rendszerezni azokat a képeket, amiket eddig csináltam. Minden rosszban van valami jó, csak meg kell látni benne.
