A szíriai kormány új párttörvényt fogadott el

Új párttörvényt fogadott el a kormány, elemzők kételkednek

A szíriai kormány új párttörvényt fogadott el, amely bizonyos
feltételek mellett elvileg lehetővé teszi a pártok szabad
alapítását, de elemzők kételkednek abban, hogy ez valódi
többpártrendszer megteremtéséhez vezethet a kis híján félévszázada a
Baasz párt uralma alatt álló országban.

A SANA hírügynökség jelentése szerint a kabinet hétfőre virradóra
fogadta el a törvénytervezetet a reformprogram részeként, amely
hivatalos célja az, hogy „élénküljön és új lendületet kapjon a
politikai közélet”. A jogszabály meghatározza a politikai pártok
működésének főbb alapelveit, megalapításuk és engedélyeztetésük
feltételeit, illetve foglalkozik finanszírozásukkal, jogaikkal és
kötelezettségeikkel.
A törvénytervezet tiltja a vallási, a törzsi és a regionális alapon
szerveződő, illetve kifejezetten szakmákhoz kötődő pártok
megalapítását. Tiltja továbbá a pártokon belüli nemi, szexuális vagy
bőrszín szerinti hátrányos megkülönböztetést. A pártokon belül sem
nyilvánosan, sem titokban nem működhetnek katonai vagy félkatonai
szervezetek – áll a törvénytervezetben.
A tényleges többpártrendszer megteremtése képezi a március közepe
óta tartó, legalább 1600 halálos áldozatot követelő rendszerellenes
tüntetések egyik legfőbb követelését. Szíriában egy tucatnyi párt
működik, de valódi többpártrendszerről mégsem lehet beszélni, hiszen
a hatalmon lévő Baasz párt 1963 óta irányítja az országot. Az
alkotmány értelmében a Baasz „az állam és a társadalom vezetője”, az
új párttörvény pedig e vezető szerep tiszteletben tartására
kötelezné a megalakuló pártokat.
Elemzők mindezért kételyeiket fogalmazzák meg a szorongatott
szíriai rezsim újabb döntésével kapcsolatosan. Arra emlékeztetnek,
hogy a hatalom áprilisban liberalizálta a gyülekezési jogot, de ez
mégsem változtatott az országban uralkodó állapotokon, mint ahogyan
a majd ötven éve hatályban lévő rendkívüli állapot feloldása sem
tette meg hatását. A biztonsági erők továbbra is könyörtelen
brutalitással számolnak le a rendszerellenes tüntetőkkel Szíriában.