Habsburg Ottó életében a nagy európai monarchiák története keveredett az egyesült és demokratikus Európa sorsával: az osztrák trónörökös „vesszőparipájává” tette európai elkötelezettségét, s miközben hivatalosan kénytelen volt lemondani trónigényéről, soha nem fordított hátat az örökségének – írta hétfő délután megjelent számában a Le Monde.
A mértékadó francia liberális újság emlékeztetett arra, hogy
Ausztria-Magyarország szétesését követően az európai emigrációban
felnőtt trónörökös Belgiumban, a leuveni egyetemen doktorált, majd a
II. világháború alatt az Egyesült Államokban talált menedéket. A
náci Németország távollétében halálra ítélte, mert 1938-ban
tiltakozott az Anschluss – Ausztriának a hitleri harmadik
birodalomba való bekebelezése – ellen.
A háború után Bajorországot választotta otthonául, s 1961-ben
hivatalos nyilatkozatban mondott le az osztrák trónról, valamint
elismerte a trón- és vagyonfosztást kimondó 1919-es
„Habsburg-törvény” hatályát, hogy visszatérhessen Bécsbe. Ennek
ellenére az osztrák kommunisták, akikkel Ottó ideológiailag szemben
állt – mint emlékeztetett a lap – tüntettek hazatérése ellen, s azt
„a demokrácia elleni merényletként” értékelték. Ezenkívül Franco
spanyol diktátorhoz fűződő barátsága és erős katolicizmusa miatt is
támadták Ausztriában, de ő soha nem tagadta kötődését a valláshoz.
Az állam és a Habsburg család közötti megbékélést 1972-ben Ottónak a
szociáldemokrata Bruno Kreisky kancellárral történt kézfogása pecsételte meg.
Magyar és osztrák állampolgársága mellé 1978-ban vette fel a
németet annak érdekében, hogy indulhasson az európai parlamenti
választáson, amelyen 1979-ben képviselővé választották. A bajor
Keresztényszociális Unió (CSU) tagjaként a képviselők doyenje volt
1999-ig. 1972 és 2004 között a Páneurópai Unió elnökeként pedig a
közép-kelet-európai országok európai uniós integrációjáért küzdött – írta a Le Monde.
