Tagad minden vádat a volt tunéziai elnök

Határozottan tagad” minden vádat a bukott tunéziai elnök, Zin el-Abidin Ben Ali,


 Tagad minden vádat a volt tunéziai elnök

„Határozottan tagad” minden vádat a bukott tunéziai elnök, Zin el-Abidin Ben Ali,
akinek pere, pontosabban pereinek hosszú sora hétfőn kezdődik Tuniszban.

 Az exállamfő és neje, Leila Trabelszi távollétében kezdődő
eljárásokban hatósági bejelentés szerint 93 pontban emelnek vádat az
elnöki pár és környezete ellen, ezekből 35-öt katonai bíróság
tárgyal. Az utóbbi vádak szándékos emberölésről és kínzásokról
szólnak, amelyek halálbüntetéssel sújthatók.
 A hétfőn nyíló első, polgári perben a fő vádpont a pár óriási
mértékű törvénytelen meggazdagodása lesz, miután a volt diktátor
rezidenciáján 27 millió dollár értékű készpénzt és ékszert, egy
másik palotájában pedig fegyvereket és kábítószert találtak.
 A Ben Ali libanoni ügyvédje, Akram Azuri által kiadott közlemény
szerint védence „sohasem volt birtokában a hatóságok szerint
irodájában talált pénzösszegeknek”, „a fegyverek, amelyeket
állítólag találtak, Tunéziába látogató államfők által ajándékba
hozott vadászpuskák”, a drogok birtoklása pedig „aljas
hazugság”.
 Az elnöki pár Ben Ali januári bukása után Szaúd-Arábiába menekült,
és jelenleg is ott tartózkodik. Az új tunéziai átmeneti vezetés
követeli kiadatásukat, de – mint Beidzsi Kaid esz-Szebszi, az
ideiglenes kormány feje néhány napja mondta – a szaúdi hatóságok
eddig nem reagáltak erre.
 A két fő vádlott távolléte miatt, akiket egyébként két ügyvéd
képvisel, a tunéziai ellenzék a korábbi államvezetés elleni jelképes
eljárásnak tekinti a pert, s inkább az igazságügyi és szociális
rendszer reformjára, valamint a nagyobb sajtószabadságra
összpontosít. A tervek szerint október 23-án Tunéziában alkotmányozó
gyűlést választanak, amelynek feladata lesz egy modern, demokratikus
alkotmány kidolgozása az észak-afrikai ország számára.