Németország hivatalosan még nem nyilatkozott IMF-vezérigazgató Dominique Strauss-Kahn ügyében,
Németország hivatalosan még nem nyilatkozott a többi között szexuális bűncselekménnyel vádolt IMF-vezérigazgató Dominique Strauss-Kahn ügyében, ennek ellenére már aktívan részt vesz az utódkeresésben.
A berlini kormány szóvivője kijelentette, hogy a Nemzetközi Valutaalap élére Németország mindenképp európai vezetőt akar.
A német üzleti lapok, a Financial Times Deutschland és a
Handelsblatt szerint Angela Merkel kancellár minden valószínűség
szerint már egyeztetett erről José Manuel Barrosóval, az Európai
Bizottság elnökével és Nicolas Sarkozy francia államfővel is, és
mindhárman egyetértenek abban, hogy az utódot Európának kell jelölnie.
Az utódlás kérdésében megszólalt maga a német kancellár is. Merkel
egy kérdésre válaszolva annak a nézetnek adott hangot, hogy a
legfejlettebb országokat leginkább megközelítő, úgynevezett
feltörekvő országok – mindenekelőtt Kína, India, Mexikó vagy
Brazília – középtávon jelölhet IMF-vezetőt, a jelenlegi
euró-adósságválság miatt azonban most minden amellett szól, hogy
európai vezérigazgatót válasszanak.
Noha egy keddi felmérés szerint a német lakosság több mint 80
százaléka azon a véleményen van, hogy Dominique Strauss-Kahn
összeesküvés áldozata lett, a hivatalos Berlin szerint több mint
valószínűtlen, hogy a még hivatalban lévő vezérigazgató tisztségében
marad. Az utódot ezért mielőbb meg kell találni, és a német kormány
ezt kívánja előmozdítani.
A Financial Times Deutschland ugyanakkor utalt arra, hogy az
említett feltörekvő országok közül elsősorban Kína és India már
régóta megkérdőjelezte azt a szereposztást, amely szerint a
Világbank vezetőjét az Egyesült Államok, az IMF vezérigazgatóját
pedig Európa adja. A lap információi szerint a két ország
rendelkezik saját jelölttel, és a többi között arra is hivatkozik:
Dominique Strauss-Kahn 2007-ben történt kinevezésekor az eurócsoport
vezetőjének számító Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök
ígéretet tette arra, hogy Strauss-Kahn az IMF élén az „utolsó európai” lesz.
A londoni Financial Times hétfőn írt arról, hogy „nincs hiány”
hiteles és lehetséges felzárkózó térségi jelöltekből. Ezek az
országok „különösen neheztelnének”, ha Strauss-Kahn távozása után
ismét európai vezérigazgató kerülne az IMF élére. A londoni napilap
megemlíti Kemal Dervist, aki török pénzügyminiszterként – az IMF
mentőprogramjának segítségével – 2000-2001-ben „elkormányozta
országát az állcsődtől”, jelenleg pedig a washingtoni Brookings Institution világgazdasági programjának igazgatója. Valószínűtlen azonban, hogy a jelenlegi török kormány támogatná őt, és ez hátrány – írta a Financial Times.
A lap idézte Simon Johnsont, az IMF egykori főközgazdászát, aki
szerint szerint ugyancsak hiteles jelölt lenne Agustin Carstens, a
mexikói jegybank kormányzója, az IMF volt vezérigazgató-helyettese.
A lehetséges jelöltek között említette még a lap Stanley Fischert,
az izraeli központi bank vezetőjét, aki korábban szintén az IMF
vezérigazgató-helyettese – emellett a Világbank alelnöke és
főközgazdásza is – volt és versenybe szállhat a tisztségért Trevor
Manuel egykori dél-afrikai pénzügyminiszter, aki az IMF jövőjével
foglalkozó bizottságot is vezette, valamint Montek Singh Ahluwalia,
az indiai tervbizottság alelnöke, az IMF független értékelő
irodájának volt vezetője – írta a hétfői Financial Times.
A keddi német újságok szerint Merkel ugyanakkor mindenképp európai
vezetőt tart kívánatosnak. A német üzleti lapok emlékeztettek arra,
hogy a kancellár egy évvel ezelőtt az európai partnerek heves
tiltakozása ellenére keresztülvitte, hogy az IMF vegyen részt a
görög, az ír és a portugál mentőcsomagban. Berlin attól tart, hogy
amennyiben a valutaalap élére egy feltörekvő ország jelöltje
kerülne, az IMF számára Európa már kevésbé lesz fontos.
Értesülések szerint a német kormánynak vannak saját „fajsúlyos”
jelöltjei is, a korábbi jegybank-elnök, Axel Weber, a volt
pénzügyminiszter, Peer Steinbrück, valamint Thomas Mirow, az Európai
Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) német elnöke személyében.
Könnyen lehet azonban, hogy a befutó mégsem német, hanem francia
lesz. Az újságok szerint ugyanis az Európában nagy szakmai
tekintélynek örvendő Christine Lagarde, a párizsi kormány
pénzügyminisztere nagy eséllyel pályázhat a posztra. A Handelsblatt
szerint mellette Nicolas Sarkozy francia államfő korteskedik, és a
többi között ehhez már elnyerte Olaszország támogatását. Silvio
Berlusconi olasz miniszterelnök ezzel „törleszt” azért, hogy Franciaország támogatta az olasz Mario Draghi jelölését az Európai Központi Bank élére.