A Wesselényi utcában a felújított Goldmark-termet a Megáll az idő… című emlékesttel
nyitják meg kedden.
Megnyílik a felújított Goldmark-terem
A Wesselényi utcában a felújított Goldmark-termet a Megáll az idő… című emlékesttel
nyitják meg kedden. A terem a legendás OMIKE, az Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület előadásainak helyszíne volt a vészkorszakban.
„Aki látta előző állapotában a Goldmark-termet talán nem fogja
elhinni, hogy a parányi színpadon 1939 és 1944 között három
felvonásos operák mentek, néha negyven statisztával – idézi fel a
terem múltját Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek
Szövetsége és a Budapesti Zsidó Hitközség ügyvezető igazgatója.
Nagyon sokat segített akkoriban a Vígszínház igazgatósága. Például
lámpákat kölcsönöztek a Ribáry GÉZA által kitalált művészeti
intézménynek, amelyet olyan neves művészek vezettek, mint Bálint
Lajos dramaturg, Komor Vilmos karmester vagy a színész Beregi
Oszkár. Fellépett itt Básti Lajos, segédszínészként Aczél György,
kabarét vitt Salamon Béla, az énekesek közül Relle Gabriella,
Ernster Dezső, a közelmúltban elhunyt Rózsa Vera és még sokan mások
– emlékeztetett rá Zoltai Gusztáv.
A zsidótörvények miatt nemcsak számtalan igen jeles művész szorult
le a színpadokról, a zsidó közönség sem látogathatta a színházakat,
mozikat, egyedül a Goldmark-teremben találkozhatott a kultúrával,
így minden este telt házzal játszottak.
A második világháború után más szerep jutott a Goldmark-teremnek, a hitközség és a budapesti zsidóság kulturális centruma maradt, de nem szervezett, hanem ad hoc műsorokkal, vallási rendezvényekkel várta az érdeklődőket.
„Tiszteljük a múltat. De, ahogy a Zsidó Nyári Fesztivál
programjaival is hangsúlyozzuk, a kulturális stratégiánk alapja a
nyitottság. Sikerrel szerepeltünk a közép-magyarországi regionális
fejlesztési pályázaton, így a Goldmark-teremben egy kicsi – 140
személyes -, de ultramodern nézőtér épült, a színpadot a
legkorszerűbb hang- és világítástechnikával szereltük föl” –
részletezte az igazgató.
A színpad mögött a zsidó negyedhez kapcsolódó kiállítást rendeztek
be, egy emelettel lejjebb pedig a Gyökerek elnevezésű rész várja
azokat, akik az elődöket kívánják felkutatni. A turisztikai
tartalmat bővíti ez a felújítás, mert a látogatók közül sokan
érdeklődnek a szülők, nagyszülők és még régebbi családtagok iránt. A
Dohány utcai zsinagóga és a hozzá kapcsolódó múzeum bejárása után
szívesen időznének a dokumentumok között.
2011-re még nem tudtak elkülöníteni működési forrást, de Zoltai
Gusztáv azt reméli, hogy 2012-re sikerül egy minimális büdzsét
teremteni. A Zsidó Nyári Fesztivál művészei azonban már idén
birtokba vehetik a termet, az eddig külső helyszíneken adott műsorok
ide kerülhetnek – jegyezte meg Vadas Vera, a fesztivál igazgatója, a
Zsidó Idegenforgalmi és Kulturális Központ vezetője.
A nyitottság abban is megmutatkozik, hogy szívesen befogadnak majd
ide illő produkciókat. Tervük, hogy életre keltik a most haldoklani
látszó pesti kabarét, megállapodtak a Beer-Sheva-i Színházzal, hogy
kamara jellegű előadásaikat a pesti Goldmark-teremben is eljátsszák.
Gondolnak Lakner bácsi híres gyermekszínházára is, amely például
Ruttkai Évát nevelte a magyar színházművészetnek. Ha találnak
leporolható darabot a Lakner-repertoárból, a gyerek publikum számára felújítják.
„Ezek egyelőre tervek – mondta Zoltai Gusztáv. – Kedden este pedig
megnyitjuk a felújított Goldmark-termet, a Megáll az idő… című
műsorral. Az összeállítás megemlékezik a tíz éve elhunyt híres
dalszövegíró-zeneszerzőről, G.Dénes Györgyről, a legendás Zsütiről.
A házigazda Bodrogi Gyula lesz, aki örömmel vállalta a feladatot.
Fellép: Kállay Bori, Polyák Lilla, Homonnay Zsolt, Heilig Gábor,
Fésüs Nelly, Somló Tamás és Peller Károly.”