ELFOGADTA A SZÜKSÉGÁLLAPOT FELOLDÁSÁT A SZÍRIAI KORMÁNY

KÜLFÖLDI HÍREK RÖVIDEN


 AZ EURÓPA TANÁCS KÉRI A VELENCEI BIZOTTSÁG VÉLEMÉNYÉT AZ ÚJ MAGYAR
ALKOTMÁNYRÓL
 Strasbourg – Az Európa Tanács közgyűlése kérte az alkotmányos
kérdésekben tanácsokkal szolgáló Velencei Bizottság véleményét az új
magyar alkotmányról a bizottság köreiből származó keddi értesülés
szerint. Május 18-án Budapestre utaznak a Velencei Bizottság
szakértői, s
júniusban Strasbourgban jelentést terjesztenek a tanács parlamenti
közgyűlése elé – közölték ugyanabból a forrásból. A bizottság, amely
tanácsot, segítséget nyújt minden államnak, ha az meg akarja
reformálni törvényeit és politikai intézményeit, március közepén
közzétett állásfoglalásában megemlített „bizonyos aggodalmakat” az
alkotmány kidolgozásának folyamatában. Hangsúlyozta az átláthatóság
hiányát, a (kormány)többség és az ellenzék közötti párbeszéd
elégtelenségét, a nyilvános viták és az idő hiányát.

 EU-ELNÖKSÉG – KÉT ÚJABB CSATLAKOZÁSI FEJEZETET SIKERÜLT LEZÁRNI
HORVÁTORSZÁGGAL
 Brüsszel – Két újabb EU-csatlakozási témafejezetet sikerült lezárni
Horvátországgal – jelentette be az erről folytatott keddi brüsszeli
tárgyalás után Martonyi János, az EU soros elnökségét ellátó
Magyarország külügyminisztere. A sajtótájékoztatón Stefan Füle
bővítési EU-biztos elmondta, hogy a mezőgazdaságról és
vidékfejlesztésről, valamint a strukturális, illetve kohéziós
alapokat kezelő regionális politikáról szóló témafejezet olyan két
terület, amely együttesen az EU költségvetéséből a kifizetések
mintegy háromnegyedét fedi le.

 MEGÁLLAPODTAK A KORMÁNY ÁTALAKÍTÁSÁRÓL A CSEH KOALÍCIÓS
PÁRTOK
 Prága – Megállapodott a kormány átalakításáról és a reformok
folytatásáról a három cseh koalíciós párt – közölte Petr Necas
miniszterelnök, a Polgári Demokratikus Párt (ODS) elnöke keddre
virradóra a koalíciós tanács ülése után. Az egyezség alapján
megválik bársonyszékétől Radek John eddigi belügyminiszter, a
Közügyek (VV) elnöke, de megtartja miniszterelnök-helyettesi
tisztségét. Ő fogja irányítani a korrupcióellenes harcot. Az új
belügyminiszter a párton kívüli Jan Kubica lesz, aki néhány éve a
rendőrség szervezett bűnözés elleni osztályát vezette. A közlekedési
tárcát a korrupciógyanús ügyek miatt önként lemondott Vít Bárta
helyett a jövőben eddigi helyettese, Radek Smerda fogja vezetni.
Josef Dobes oktatásügyi miniszter, akinek menesztését a kormányfő
szintén követelte, megtartja posztját.

 TÍZEZER TONNA ERŐSEN RADIOAKTÍV VIZET SZIVATTYÚZNAK KI AZ EGYIK
REAKTORBÓL
 Tokió – A Fukusima-1-es atomerőművet üzemeltető cég (Tepco) a
létesítmény kettes reaktorából mintegy tízezer tonna erősen
radioaktív vizet szivattyúz ki, hogy az ne akadályozza a
helyreállítási munkálatokat. A március 11-i földrengés és az azt
követő szökőár megrongálta a nukleáris erőmű reaktorainak
hűtőrendszerét, a kármentés során előbb több ezer tonna tengervizet,
majd vezetékes vizet használtak fel a reaktorok hűtéséhez, hogy
megakadályozzák a fűtőelemek leolvadását. Ez a sugárszennyezett víz
– becslések szerint mintegy 60 ezer tonna – elárasztotta az erőmű
hat reaktora közül háromnak a géptermét, a csatornarendszerét és a
föld alatti folyosókat.

 KUBA – HIVATALOSAN IS FIDEL ÖRÖKÉBE LÉP AZ ÖCCSE, RAÚL
CASTRO
 Havanna – Öt évbe telt, hogy Raúl Castro teljes egészében
megörökölje a hatalmat bátyjától, Fideltől; a 79 éves politikus
kedden a Kubai Kommunista Párt főtitkára lett. Fidel Castro a párt
megalapítása, 1965 óta volt annak első titkára. A június elején 80.
születésnapját ünneplő Raúl számára, aki mindig is Fidel árnyékában
élt, 2006 júliusában jött el a nagy nap, miután bátyja egy váratlan
egészségi probléma miatt kénytelen volt lemondani a hatalomról a
mindig is majdani utódjának tekintett öccse javára. A PCC VI.
kongresszusán a küldöttek az új központi bizottság megválasztása
mellett elfogadtak egy gazdasági reformtervezet-csomagot is. A
fiatalítás azonban elmaradt, miután Raúl Castro mellé másodtitkárrá
egy szintén veterán politikust, a 81. évében járó José Ramón Machado
Venturát választották meg.

 ELFOGADTA A SZÜKSÉGÁLLAPOT FELOLDÁSÁT A SZÍRIAI
KORMÁNY
 Damaszkusz – Elfogadta az 1963 óta érvényben lévő szükségállapot
feloldását célzó törvénytervezetet a szíriai kormány – jelentette
kedden a Szana állami hírügynökség. A politikai szabadságjogokat
korlátozó rendelkezésre a rezsim szerint az Izraellel vívott háború
miatt volt szükség, de az valójában a tekintélyuralom
megszilárdításának eszköze volt. A kormány a politikai foglyok
pereit kezelő állambiztonsági bíróság eltörlésére vonatkozó
jogszabályra is rábólintott, és engedélyezte a belügyminisztériumi
felhatalmazáshoz kötött békés tüntetéseket. Bassár el-Aszad szíriai
elnök a sajtótörvény módosítására is ígéretet tett. A szíriai
kormány hetek óta tiltakozó megmozdulásokkal szembesül. A tüntetők
egyik legfőbb követelése a szükségállapot feloldása volt.

 

A SZÍRIAI BIZTONSÁGI ERŐK SZÉTVERTÉK A HOMSZI ÜLŐDEMONSTRÁCIÓT,
LŐFEGYVERT IS BEVETVE
 Nicosia  – A szíriai biztonsági erők szétverték Homsz központjában
a rezsim távozását követelők sokezres ülődemonstrációját – mondta el
kedden egy emberi jogi aktivista, „heves lövöldözésről” beszámolva.
A fővárosból, Damaszkuszból nyilatkozó aktivista nem tudta
megmondani, hogy sebesültek vannak-e. Más, száműzetésben élő
aktivisták is hírt adtak a homszi tüntetés szétveréséről, de
értesüléseiket nem sikerült megerősíteni, mivel a közép-szíriai
város telefonhálózatát a jelek szerint lekapcsolták a hatóságok.
Kedd hajnalban egy emberjogi aktivista már beszámolt róla, hogy a
biztonságiak tüzet nyitottak a tüntetőkre, akik mintegy 20 ezren
gyűltek össze a város Óra terén.