Schmitt-tel, Orbánnal és Martonyival tárgyalt Budapesten az ENSZ főtitkára

 Magyarország soros uniós elnöki tisztségéhez kapcsolódóan folytatott megbeszéléseket


 Schmitt-tel, Orbánnal és Martonyival tárgyalt Budapesten az ENSZ főtitkára –  Magyarország soros uniós elnöki tisztségéhez kapcsolódóan folytatott megbeszéléseket hétfőn Budapesten az ENSZ főtitkára, hangsúlyozva, a világnak és Európának „elképesztő kihívásokkal” kell szembenéznie. Ban Ki Mun tárgyalt
Schmitt Pál köztársasági elnökkel, Orbán Viktor miniszterelnökkel és
Martonyi János külügyminiszterrel, majd előadást tartott a Magyar
Tudományos Akadémián.

 Ban Ki Mun, miután találkozott a köztársasági elnökkel,
sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy Magyarország az ENSZ dinamikus
tagja, aktív szerepet vállal a világszervezet Emberi Jogi Tanácsának
és nőkkel foglalkozó szervezetének munkájában, bőkezűen támogatja a
nemzetközi békefenntartó küldetéseket, a többi között Cipruson,
Nyugat-Szaharában és Afganisztánban.
 Az ENSZ sorrendben nyolcadik főtitkára történelminek nevezte a
soros magyar EU-elnökséget, utalva arra, hogy a világnak és
Európának „elképesztő kihívásokkal” kell szembenéznie, és mennyire
fontos a régióbeli integráció elmélyítése.
 Magyarország figyelemreméltó átalakuláson ment keresztül az elmúlt
két évtizedben, a kommunizmusból átlépett a demokráciába, a Varsói
Szerződést maga mögött hagyva eljutott a modern Európába, „és ehhez
a változáshoz jelentős kihívásokat kellett leküzdeni” – mondta.

 Ban Ki Mun szólt a magyar médiatörvényről és az alkotmányozásról.
Mint mondta, a szabad véleménynyilvánítás az ENSZ alapelvei közé
tartozik, és az új médiaszabályozásnak meg kell felelnie az európai
fősodorba tartozó törvényeknek. „Bízom benne, hogy a magyar kormány
nem fog meginogni, amikor a véleménynyilvánítás szabadságának teljes
mértékű biztosításáról van szó” – mondta.
 Kifejtette, tudja, hogy Magyarországon és külföldön aggodalmak
fogalmazódtak meg az új alaptörvényt illetően. „Ezért nagyra
értékelném, ha a magyar kormányzat bizonyos kérdésekben tanácsot és
ajánlásokat kérne másoktól, egyrészt Magyarországon belül, másrészt
az Európa Tanácstól és az ENSZ-től” – mondta.
 Kiemelte, hogy a magyar EU-elnökséghez köthető egy jelentős európai
környezetvédelmi-vízgazdálkodási program, a Duna-stratégia
megszületése. Hozzátette, hogy további fontos kérdésekről is szó
esett a találkozón, tárgyaltak a millenniumi fejlesztési célokról,
az éghajlatváltozásról, a nukleáris biztonságról, az észak-afrikai
helyzetről, Líbiáról és Közel-Keletről.
 Líbiával kapcsolatban Ban Ki Mun  elmondta: az ENSZ előző nap
Tripoliban megállapodásra jutott a „humanitárius jelenlétről”,
közben pedig az egyeztetések a politikai helyzetről folytatódnak.
Líbiában a tűzszünet megkötése után széles körű erőfeszítésekre lesz
szükség a béke megteremtése, fenntartása, valamint az újjáépítés
érdekében – mutatott rá.
 Schmitt Pál hangsúlyozta vendégének, hogy Magyarország elkötelezett
a szegénység felszámolása mellett, és egy vízstratégia kidolgozása
mellett; az európai roma keretprogramot, illetve a Duna-stratégia
megalkotását említette. Hozzátette, azt is elmondta a világszervezet
főtitkárának, hogy Magyarország pályázik az ENSZ Biztonsági
Tanácsának nem állandó tagsági helyére 2012-2013-ra.
 Az ENSZ főtitkárát hivatalában fogadta Orbán Viktor miniszterelnök
is. Szijjártó Péter az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a
tárgyalópartnerek áttekintették az Észak-Afrikában kialakult
helyzetet és ezzel kapcsolatban az eddig megtett, valamint a még
szükséges humanitárius lépéseket.
 Tájékoztatása szerint a magyar kormányfő rendkívüli fontosságúnak
nevezte, hogy küszöbön áll az európai romastratégia elfogadása.
 Az ENSZ főtitkára tárgyalt Martonyi János külügyminiszterrel is. –
tájékoztatta a külügyi tárca az MTI-t.
 Ban Ki Mun az észak-afrikai térség történéseivel kapcsolatban
kiemelten fontosnak nevezte, hogy hasznosuljanak a demokratikus
átmenet során szerzett magyar tapasztalatok.
 Az ENSZ-főtitkár nagyra értékelte az Európai Unió világos elvi
politikáját a térségben, különösen a civil lakosság védelme és a
humanitárius segítségnyújtás érdekében tett erőfeszítéseket. A
főtitkár szorgalmazta az azonnali tűzszünetet, és vázolta annak a
nemzetközi tervnek a körvonalait, amely alkalmas lehet az ország
helyzetének normalizálására és stabilizálására.
 A világszervezet főtitkára olyan ENSZ-es keretek megteremtését
kezdeményezte, amelyekben összehangolható az Európai Unió, az
Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet, valamint az Európa
Tanács által a demokratikus intézmények kialakításához nyújtott
segítség.
 Martonyi János támogatásáról biztosította a főtitkár
kezdeményezését, és jelezte, hogy abban Magyarország is kész
szerepet vállalni.
 Az ENSZ főtitkára délután a világszervezet előtt álló kihívásokról
tartott előadást a Magyar Tudományos Akadémián.
 Hangsúlyozta, hogy a tunéziai és az egyiptomi forradalom nagy,
nemzedékenként csak egyszer adódó lehetőséget jelent a demokrácia,
az emberi jogok és az igazságosság térségbeli előmozdítására, és
ebben a magyar demokratikus átalakulás tapasztalatai
felhasználhatók.
 Ban Ki Mun azt mondta, a nemzetközi közösség kötelessége, hogy
segítséget nyújtson az észak-afrikai államoknak, és az Európai
Uniónak ebben vezető szerepet kell vállalnia.
 Ban Ki Mun az államfő meghívására tesz háromnapos hivatalos
látogatást Magyarországon, kedden utazik el Budapestről.