Hiller István elmondta: azért „vésték kőbe” a köztársaságot, hogy emlékeztessenek, minden hatalom a népé,
„Kőbe vésték” a köztársaságot a szocialisták Mesterházy Attila
szerint az új „egypárti” alaptörvény elfogadásával április 18. az
ország szétszakításának napja lett, a szocialisták pedig azon
lesznek, hogy visszaállítsák az egységét, „a demokrácia, a jog és a
bizalom Magyarországát”.
Az MSZP elnöke hétfő délután a Magyar Köztársaság kövénél beszélt
erről, amelyet a szocialisták állítottak a budapesti Újpesti
rakparton. Mesterházy Attila hangsúlyozta: a kő nem emlékmű, hanem
az újrakezdés, a változás szimbóluma, amely azt is jelképezi, hogy a
demokrácia híveinek össze kell fogniuk.
Kitért arra, hogy az elmúlt húsz évben a magyarok számos reménye
beváltatlan maradt, és az elégedetlenség is hozzájárult a Fidesz
„alkotmányos puccsához”. De – folytatta – a teljesületlen vágyakért,
hibákért nem a demokrácia a felelős.
Azt is mondta: Magyarország az igazságtalan adórendszer és a
közbiztonság hiánya miatt szétesőben van, a reménytelenség szélén,
ám így sem fogja tűrni, hogy Orbán Viktor a „hűbérbirtokává” tegye.
Horváth Csaba, az MSZP budapesti elnöke arról beszélt, hogy „a
szabadság ellenségei” ketté akarják osztani az országot, ez a
politika azonban elkerülhetetlenül bukásra van ítélve. A
szocialisták feladata szerinte, hogy amint lehetőségük lesz,
felszámolják „a fideszes pártállamot” és helyreállítsák a harmadik
köztársaság alkotmányos rendjét. Kifejezte reményét, hogy az új
alaptörvény „a negyedik születésnapját” már nem éri meg.
Hiller István országgyűlési képviselő elmondta: azért „vésték kőbe”
a köztársaságot, hogy emlékeztessenek, minden hatalom a népé, amely
ahogy adta, el is veheti a hatalmat a kormányzóktól. Hozzátette: nem
tekintik győzelemnek, hogy az alaptörvényben nem szerepel a vármegye
elnevezés, „őrület, hogy ez szóba jöhetett”.
Kifejtette: ma a szocialisták, liberálisok és valódi konzervatívok
közötti véleménykülönbség nevetséges ahhoz képest, hogy azonosan
gondolkodnak a köztársaságról.
Az újonnan felállított kőnél – amelyen a Magyar Köztársaság felirat
olvasható – a szocialista párt parlamenti frakciójának tagjai
mellett mintegy százötven szimpatizáns jelent meg. Az ott kiosztott,
hurkapálcára húzott piros-fehér-zöld zászlókat a résztvevők a
rendezvény végén a kövön és amellett helyezték el.
Az MSZP előzőleg a parlament ülésével egy időben részországgyűlésen
fejtette ki aggályait az új alaptörvénnyel szemben; a
zárószavazáson, ahogy az alkotmány vitájában, nem vett részt. A
szocialisták este fáklyás felvonulással tiltakoznak az új alkotmány
ellen.