és kormánya ígéri, hogy megvédi az országban dolgozó állampolgárait és működő vállalkozásait –
Kína reméli, hogy Líbia mielőbb képes helyreállítani a társadalmi stabilitást és a politikai rendet – hangoztatta Ma Csao-hszü (Ma Zhaoxu). Hozzátette: a kínai kormány utasította tripoli nagykövetségét, hogy tegyen meg minden szükséges intézkedést a kínai állampolgárok és szervezetek biztonsága érdekében.
A szóvivő utalt rá, hogy Líbiában február 16-a, a zavargások
kezdete óta kínaiakat és kínai vállalatokat támadtak meg
sérüléseket, illetve vagyoni kárt okozva. Peking ezek miatt
tiltakozott a líbiai félnél, és követelte a történtek azonnali
kivizsgálását, valamint az elkövetők megbüntetését.
A Hszinhua hírügynökség legfrissebb jelentése szerint a Csöcsiang
(Zhajiang) tartományi Huafeng építőipari vállalat építkezési
területét fegyveres fosztogatók támadták meg még vasárnap a
kelet-líbiai Adzsdábíja városában. Az ott dolgozó kínai munkásokat
otthonaik elhagyására kényszerítették, s ezzel mintegy ezren
hajléktalanná váltak – áll a beszámolóban.
A kínai kereskedelmi minisztérium hétfőn arra figyelmeztette a
Líbiába készülő kínai üzletembereket, hogy biztonsági okokból
halasszák el utazásukat.