Agyonlőttek kedden négy izraelit

két házaspár egy gépkocsiban utazott Hebron környékén, amikor egy palesztin fegyveres tüzet nyitott rájuk


Agyonlőttek kedden négy izraelit  jelentette be a rendőrség és a mentőszolgálat.

 A merénylet elkövetését a Hamász radikális palesztin szervezet
vállalta magára, míg Szalám Fajjád palesztin kormányfő határozottan
elítélte azt.

    A két férfi és két nő – két házaspár – egy gépkocsiban utazott
Hebron környékén, amikor egy palesztin fegyveres tüzet nyitott rájuk
a rendőrség szerint. Az egyik asszony állítólag várandós volt.
Hebronban mintegy ötszáz zsidó  él több mint százezer
palesztin között, alaposan megerődített lakhelyén.
    A Gázai övezetet hatalmában tartó Hamász radikális szervezet
közleményben üdvözölte a merényletet, amely szerinte „természetes
válasz a megszállás bűneire”. Később a Hamász katonai szárnya, az
Ezzeddín el-Kasszám Brigádok közleményben tudatta, hogy a szervezet
fegyveresei követték el a támadást. Egyben utalt arra, hogy további
hasonló támadásokra készül.
    Elítélte a merényletet a Hamásszal szembenálló Palesztin
Hatóság, amelynek hatalma csak a másik palesztin területen,
Ciszjordániában érvényesül. Szalám Fajjád miniszterelnök
nyilatkozatban hangsúlyozta, hogy a hatóságok mindent megtesznek a
jövőbeni hasonló támadások megakadályozására. „Elítéljük a
merényletet, amely árt a palesztin érdekeknek” – szögezte le Szalám
Fajjád.
    A tervek szerint a héten újra közvetlen béketárgyalást kezd az
izraeli és a palesztin fél, és elképzelhető, hogy szélsőséges erők
megpróbálják megakadályozni ezt. Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök éppen úton van Washingtonba. Elindulása előtt kijelentette, hogy Izrael biztonsági érdekeinek megvédése lesz a fő célja a tárgyalásokon. „Igazi rendezést szeretnék” – mondta, hozzátéve, hogy „az igaz béke nem csak egy rövid szünet a háborúk és
terrortámadások között”.
    Barack Obama amerikai elnök azt szeretné, ha egy éven belül
megkötnék a békét.
    A keddi támadás előtt viszonylag hosszú nyugalom volt
Ciszjordániában. A legutóbbi halálos palesztin terrorakció júniusban
volt, akkor egy izraeli rendőr vesztette életét, szintén Hebron
térségében.
    Ehud Barak izraeli védelmi miniszter közölte: a hadsereg és a
rendőrség mindent megtesz a tettesek kézre kerítéséért. A
merényletért kedd estig senki sem vállalta a felelősséget.