Megkezdődött a XIII. Zsidó Nyári Fesztivál

A belváros szívévben található Gozsdu udvarban augusztus 29-én

1


Megkezdődött a XIII. Zsidó Nyári Fesztivál

A belváros szívévben található Gozsdu udvarban augusztus 29-én 11 órakor ünnepélyes keretek között hivatalosan is megnyitotta kapuit a XIII. Zsidó Nyári Fesztivál. Az eseményre összegyűlt érdeklődőket Zoltai Gusztáv, a MAZSIHISZ és a BZSH ügyvezető igazgatója, valamint  Dr. Glatz Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke, a fesztivál fővédnöke köszöntötte.

Az idén 13. éves összművészeti kulturális fesztivál rendhagyó módon 0. napi rendezvényekkel is várta az érdeklődőket, így több ezer ember számára jelentett felejthetetlen élményt a Boban Markovic Orkestar teltházas koncertje a Dohány utcai zsinagógában, valamint Omri Givon izraeli filmrendező Hét perc a mennyországban című filmjének premier előtti díszbemutatójára is sokan  voltak kíváncsiak az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

Augusztus 26-tól látható Klein Judit festőművész kiállítása a KARE Budapestben, Sinkovics Ede tárlata a Mednyánszky Galériában, a magyar származású argentín festőművész, Pedro Roth képei pedig a Godot Galériában tekinthetők meg.

Számos további  kulturális csemegével várja látogatóit a XIII. Zsidó Nyári Fesztivál. Fő helyszíne továbbra is a páratlan szépségű  Dohány utcai zsinagóga, ahol augusztus 29-én, vasárnap este igazi örömünnep vár a látogatókra kiváló kántorok közreműködésével.

A Gozsdu udvarban augusztus 26-án kezdődött  kirakodóvásár augusztus 29-én vasárnap egész napos vasárnapi piaccal. A Gouba Markettel folytatódik, mellette könyvvásár és könyvbemutatók lesznek. Délután  2 órakor Bacher Iván, 5 órakor Salamon Pál dedikál.

Augusztus 30-án hétfőn is egész nap színes programokkal, étel- és italkóstolókkal várják az érdeklődőket. A könyves- és kirakodóvásár este 8 órakor zárja kapuit, de természetesen a Zsidó Nyári Fesztivál folytatódik.

Augusztus 3o-án Szép vagy gyönyörű vagy Magyarország címmel különleges koncertre invitálják közönségüket a szervezők. Azok, akik a címadó dalt, ezt a színtiszta nacionalista nótát oly odaadással éneklik manapság, nyilván nincsenek tudatában annak, hogy a zeneszerző Vincze Zsigmond és a szövegíró Kulinyi Ernő egyaránt magyar zsidók voltak. Kulinyi Ernőt Mauthausenben gyilkolták meg , de a dal tovább él.

Első alkalommal került a programok közé életműkoncert sorozat.  Öt koncertet állítottak össze Dés László dalaiból többek között olyan kiváló művészek tolmácsolásában, mint Snétberger Ferenc, Udvaros Dorottya, Somló Tamás és Szalóki Ági. A Dés koncertek olyan komoly érdeklődésre tartanak számot, hogy többségükre már a fesztivál kezdete előtt elfogytak a belépőjegyek. A szeptember 1- re meghirdetett Ennyi a dal című Dés-koncerten betegség miatt Oláh Ibolya helyett Váczi Eszter lesz az est második részének szólistája.

Augusztus 3l-én két kiváló művész Falusi Mariann és Kálmán Péter koncertjén – a Honvéd Férfikar valamint Sárik Péter és Szirtes Edina Mókus együttesének közreműködésével  – George Gershwin és Leonard Bernstein műveiből hallhatnak válogatást.

Először vendége a fesztiválnak  és Budapestnek  az amerikai haszid repper sztár Matisyahu, aki szeptember 5-én ad  koncertet a Syma Csarnokban rajongóinak. Matisyahu legutóbbi lemeze az amerikai slágerlistán 4. helyezett lett.

Szeptember 4-én Terített asztal – Shulchan Aruch címmel a zsidó vallás két örömünnepét  a bár micvót és az esküvőt viszi színre két fiatal kortárs balett együttes. Az Inverse Dance Company és a New Generation Dance Project  ősbemutatójának rendhagyó helyszíne a Rumbach utcai zsinagóga. Koreográfusok: Kulcsár Noémi és Fodor Zoltán.

Ugyancsak a  Rumbach Zsinagógában zenél az izraeli Tafillalt Ensemble. Az együttes tagjai

akik Andre Hajdu  zeneszerző  irányítása alatt tanultak Jeruzsálemben, szeptember 2-án mutatkozhatnak be Budapesten.

Az irodalom kedvelőit Kézdy György Ákombákom estjére várják, az opera és a klasszikus zene rajongói pedig a szeptember 5-i Papageno és a többiek című koncertre válthatnak jegyet, ahol a Magyar Állami Operaház művészei többek között Verdi, Mozart, Bizet és Puccini műveiből adnak elő részleteket. A Rumbach zsinagóga-beli események sorát egy igazi különlegességgel zárják.

 Szeptember 6-án Gavriel Lipkind és a Grazioso Kamarazenekar koncertjén Bruch, Schumann és Csajkovszkij művek mellett ősbemutatóként hangzik el Bosso Moshee című műve. Az estet a fiatal karmester tehetség, Madaras Gergely vezényli.

A sokak által kedvelt helyszínen, az óbudai Frankel zsinagógában augusztus 30-ra meghirdetett Is…Real! Project koncertje technikai okok miatt elmarad. A megvásárolt belépőjegyek az értékesítés helyén visszaválthatók.

Első alkalommal látja vendégül a fesztivál az izraeli  Beer-Sheva Színházat egy Edit Piaf életéről szóló musicallel. Az előadás héber nyelven, magyar feliratozással zajlik.

A Beer-Sheva Színház és a Zsidó Nyári Fesztivál egyébként hosszú távú együttműködési megállapodás aláírására készül, melynek keretén belül a fesztivál legsikeresebb programjai kaphatnak meghívást Izraelbe.

 

BreuerPress