A szociális juttatásokkal visszaélők névsora Hódmezővásárhelyen

 Lázár János  a lépést azzal indokolta: a nyilvánosság erejével szeretnének fellépni azokkal szemben, akik visszaélnek a város és az ország adófizetői közösségének támogatásával. 


Nyilvános a szociális juttatásokkal visszaélők névsora Hódmezővásárhelyen

 Nyilvánosságra hozza Hódmezővásárhely a szociális támogatásokkal, segélyekkel visszaélők névsorát; a cél az, hogy kiszűrjék a rendszerből azokat, akik
igényelnek juttatást, de azt később nem veszik igénybe, és ezzel
kiszorítják a ténylegesen rászorulókat – közölte a város polgármestere.

 Lázár János a lépést azzal indokolta: a nyilvánosság
erejével szeretnének fellépni azokkal szemben, akik visszaélnek a
város és az ország adófizetői közösségének támogatásával.
Hangsúlyozta, hogy a szociális segély nem keresetkiegészítés, nem
opcionálisan választható pénzforrás, hanem a ténylegesen rászorulók
számára – sok esetben egyetlen – lehetőség helyzetük javítására. A
település önkormányzata évente félmilliárd forintot fordít a
rászorulók támogatására, valamint több millió forint értékben
biztosít természetbeni juttatásokat – tette hozzá.
 A város honlapján, a www.hodmezovasarhely.hu címen mindazok neve
megtalálható, akik magukat rászorulónak vallva a várostól segélyt,
támogatást igényeltek, de azt mégsem vették át, vagy a megítélt
támogatást, a felajánlott munkát később visszautasították, ezzel
több, ténylegesen rászoruló polgárt kiszorítottak a támogatási
rendszerből.
 A listából látható például, hogy mintegy 140 igénylő, akinek a
kérelmére a város ingyenes étkeztetést ítélt meg, nem ment el az
ételért vagy még az ebédjegyet sem vette át. Rájuk az adott hónapban
fejenként 12.200 forintot fordított a város. Mellettük tíz igénylő
tartós élelmiszerekből álló csomagot kért a várostól, de a négyezer
forintos támogatást később nem vette át.
 A legnagyobb számú visszaélés a magukat tartósan munkanélkülinek és
rászorulónak vallók között tapasztalható. Számukra az önkormányzat a
közcélú foglalkoztatásban munkát ajánlott, ez a 28.800 forintos
támogatás helyett a minimálbért jelenti. A listából látható, hogy 82
igénylő meg sem jelent a kiközvetítésen, 66 ember nem vállalta el a
munkát, míg 22 esetben ittasság vagy egyéb magatartásbeli ok miatt
megszűnt a munkaviszony.

 

BreuerPress-info