.
A Hamász és az Iszlám Dzsihád összesen ötezer rakétával rendelkezik, amelyek hatótávolsága 40 kilométerig terjed – közölte kedden az izraeli belbiztonsági szolgálat (Sin Bét) főnöke.
Az izraeli parlament védelmi és külügyi bizottságának ülésén
felszólaló Juval Diszkin szerint a Gázai övezetben folyamatosan
fegyverkeznek a terrorista csoportok. Az 5000 rakéta többsége
helyben készült, csupán néhány tucat érkezett a térségbe vezető
csempészalagutakon keresztül – tette hozzá.
A rakéták közül a Hamász 4000, az Iszlám Dzsihád pedig mintegy ezer
darabbal rendelkezik. Az előbbi szervezetnek van néhány olyan
rakétája is, amelyek hatótávolsága meghaladja a 40 kilométert. Ezek
az eszközök képesek elérni Izrael középső térségét – mutatott rá
Diszkin.
A Sin Bét főnöke felhívta a figyelmet arra, hogy Izrael súlyos
veszélynek tenné ki magát, ha feloldaná a Gázai övezet 2007 óta
tartó tengeri blokádját. Ugyanakkor nem ellenezte a földsáv
zárlatának enyhítését, amelynek nyomán több áru juthatna be Gázába
az izraeli hatóságok által ellenőrzött szárazföldi
átkelőpontokon.
A zsidó államra fokozódó nemzetközi nyomás nehezedik a Gázai övezet
blokádjának megszüntetése érdekében. Benjámin Netanjahu
miniszterelnök szerdán tanácskozik biztonsági kabinetjének tagjaival
a blokád esetleges enyhítéséről.
BreuerPress/MTI/AFP/AP