KÜLFÖLDI HÍREK RÖVIDEN

Nemzetközi vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezte az ENSZ főtitkára

 

 

 

 


 

 TÖBB MINT SZÁZEZREN VETTEK RÉSZT POPIELUSZKO BOLDOGGÁ
AVATÁSÁN
 Varsó – Több mint százezren vettek részt vasárnap Varsóban Jerzy
Popieluszko atyának, a Szolidaritás lengyel szakszervezet papjának
boldoggá avatási szertartásán. Popieluszkót 1984 őszén rabolta el,
majd ölte meg a kommunista rendszer titkosrendőrsége. A varsói
Pilsudski téren tartott nagymisén a rendőrség szerint közel 150 ezer
hívő volt jelen. Eljött Lech Walesa, a Szolidaritás történelmi
elnöke és az ország volt államfője, s ott volt a boldoggá avatott
férfi százéves édesanyja, Marianna Popieluszko is. Angelo Amato
érsek, XVI. Benedek pápa küldötte felolvasta a pápa rendeletét,
amellyel boldoggá avatja „Jerzy Popieluszkót, a papot és mártírt,
aki a jósággal legyőzte a gonoszt”. Vezető lengyel tisztségviselők,
köztük Donald Tusk kormányfő, Bronislaw Komorowski és Jaroslaw
Kaczínski elnökjelöltek olyan oltár előtt imádkoztak, amelyen éppen
ez a Popieluszko által vallott jelmondat olvasható: „Jósággal
legyőzni a gonoszt.” A mise végeztével Popieluszko atya relikviáit a
fővároson keresztülvonuló menet kísérte 12 kilométeren át Wilanów
negyedbe, ahol az Isteni Gondviselés templomában helyezik el
azokat.

 GÁZAI SEGÉLYFLOTTILLA – BAN KI MUN NEMZETKÖZI VIZSGÁLÓBIZOTTSÁGOT
AKAR
 Jeruzsálem/Washington – Nemzetközi vizsgálóbizottság létrehozását
kezdeményezte az ENSZ főtitkára a gázai segélyflottillát ért izraeli
támadás körülményeinek kivizsgálására – közölte vasárnap egy izraeli
illetékes. Ban Ki Mun javaslata szerint a testület munkáját Geoffrey
Palmer volt új-zélandi kormányfő irányíthatná, s abban Törökország,
Izrael és az Egyesült Államok képviselői vennének részt. A flottilla
zászlóshajója és az incidens kilenc halálos áldozata török volt.
Izrael washingtoni nagykövete kijelentette, országa elutasítja a
nemzetközi vizsgálóbizottság gondolatát. „Az Obama-kormányzattal
megvitatjuk, miképpen fog lezajlani a mi vizsgálatunk” – mondta
Michael Oren a Fox News hírtévé vasárnapi műsorában. Izraeli vezetők
nyilvánosan eddig csak arról tettek említést, hogy a Mavi Marmara
nevű, török zászló alatt közlekedő hajó elleni hétfői kommandósakció
során történteket izraeli vizsgálóbizottság külföldi megfigyelők
bevonásával igyekszik feltárni.

 MARKÓ: FONTOS A KISEBBSÉGI PÁRTOK RÉSZVÉTELE A PARLAMENTBEN VAGY A
KORMÁNYBAN
 Pozsony – Markó Béla szerint a magyar nemzeti kisebbségek pártjai
képviselőinek részvétele a román vagy (korábban) a szlovák
kormányban kedvező hatású nemcsak a többség és a kisebbség, hanem az
illető ország és Magyarország viszonyára is. „Fontos, hogy a
kisebbségi pártok bekapcsolódjanak országuk politikai életébe, hogy
jelen legyenek a parlamentben vagy a kormányban” – jelentette ki a
Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke, Románia kormányának
miniszterelnök-helyettese vasárnap Pozsonyban, miután tárgyalásokat
folytatott vendéglátójával Csáky Pállal, a Magyar Koalíció Pártjának
elnökével. Csáky szerint Románia és Szerbia kisebbségi politikája
példa lehetne Szlovákia számára. „Románia, de Szerbia üzenete is a
következő lehetne: ne szorítsátok ki a kisebbségeket a
soknemzetiségű társadalomból” – szögezte le.

 A VMSZ TÖBBSÉGET SZERETNE A SZERBIAI MAGYAR
„MINIPARLAMENTBEN”
 Szabadka – A Vajdasági Magyar Szövetség azt szeretné, ha az általa
támogatott Magyar Összefogás lista többséget szerezne a nemzeti
tanácsi választásokon – mondta Pásztor Bálint, a párt parlamenti
képviselője az MTI-nek vasárnap, a voksolás napján Szabadkán. „Azzal
lennénk elégedettek, ha a Magyar Összefogás olyan támogatottságot
kapna, amellyel döntő módon befolyásolhatná a nemzeti tanács
következő négy évét. Azt szeretnénk, ha ennek a listának többsége
lenne a Magyar Nemzeti Tanácsban (MNT)” – mondta a politikus. A
választásra jogosultak este nyolc óráig adhatják le szavazatukat az
MNT-választáson induló öt lista valamelyikére. A választások
előzetes eredménye éjjel tizenegy óra körül várható, hivatalos
végeredményt szerdán hirdetnek.

 OLAJKATASZTRÓFA – MÁR NAPI 10 EZER HORDÓ KŐOLAJAT HOZNAK FEL AZ
OLAJFOGÓ SEGÍTSÉGÉVEL
 Washington – Mintegy napi tízezer hordó (1,58 millió liter)
nyersolajat hoznak már fel a mélytengeri kútra helyezett olajfogó
segítségével a Mexikói-öbölben – jelentette be az olajkatasztrófáért
felelős brit cég vezérigazgatója vasárnap. A BBC1-nek adott
nyilatkozatában Tony Hayward közölte, hogy ezáltal a mélytengeri
kútból kiömlő nyersolaj nagy részét sikerül összegyűjteni. Thad
Allen tengernagy, az amerikai parti őrség parancsnoka szombaton azt
mondta: mintegy hatezer hordó (950 ezer liter) kőolajat sikerült a
felszínre hozni azóta, hogy ráhelyezték és működésbe hozták az
olajfogó „sapkát” a kitörésgátlóra. A nyersolaj vasárnap már 48.
napja ömlött a Mexikói-öböl vizébe, miután április 20-án felrobbant
és elsüllyedt a BP által üzemeltetett, a világ legmélyebb
olajfúrását végző Deepwater Horizon tengeri platform.

 LEMONDOTT AZ AFGÁN BELÜGYMINISZTER ÉS A HÍRSZERZÉS VEZETŐJE
 Kabul – Lemondott az afgán kormány belügyminisztere és a hírszerzés
vezetője – jelentette be vasárnap az afgán elnöki hivatal. Hamid
Karzai államfő elfogadta Mohammad Hanif Atmar belügyminiszter és
Amrullah Száleh lemondását. Ezt azzal indokolta a két vezető, hogy
vállalják a politikai felelősséget, amiért a tálib lázadóknak
sikerült megzavarniuk az afganisztáni törzsi nagytanács, a loja
dzsirga békekonferenciájának megnyitását. A testület szerdán kezdte
meg háromnapos tanácskozását Kabulban, hogy megvitassa Karzai elnök
nagyratörő béketervét. A tanácskozás helyszínének, a kabuli
egyetemnek a közelében rakéták csapódtak be, kézifegyverekből
leadott lövések döreje hallatszott a környékről, és egy öngyilkos
merénylő is felrobbantotta magát a közelben. Az első rakéta
becsapódása éppen Karzai beszéde alatt rázta meg a fővárost. A
biztonsági erők két támadót megöltek, egyet elfogtak.