Netanjahu üdvözölte a Rachel Corrie áldozatmentes elfogását

 

 Jeruzsálem, 2010. június 5., szombat (MTI/AFP/AP) – Üdvözölte
szombaton


 Üdvözölte szombaton Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő, hogy áldozat nélkül
sikerült megállítani a Rachel Corrie ír segélyhajót, amely szállítmányával az izraeli blokád alatt álló Gázai övezet felé tartott.

 A miniszterelnök közleményt adott ki, amely szerint „ma láttuk,
milyen egy olyan hajó, amelyet olyan pacifisták vezetnek, akikkel
ugyan nem értünk egyet, de akiknek tiszteletben tartjuk a jogát
arra, hogy a mienkétől eltérő álláspontot képviseljenek, és milyen
egy gyűlölet vezérelte hajó, amelyet török szélsőségesek szerveztek,
akik a terrorizmus hívei”.
 Netanjahu szerint Izrael mindkét esetben ugyanúgy cselekedett, hogy
tiszteletben tartassa a tengeri blokádot, hogy megakadályozza a
Hamász számára zajló fegyvercsempészetet, egyszersmind lehetővé
tegye a polgári javak ellenőrzés utáni célba juttatását a Gázai
övezetbe.
 Az izraeli miniszterelnök szerint országa fenntartja magának a
jogot az önvédelemre és arra, „hogy megakadályozza, hogy Gázában egy
iráni kikötőt létesítsenek”.
 A segélyhajót bérlő dublini székhelyű szervezet – az
Írország-Palesztina Szolidaritási Kampány (IPSC) – elítélte a hajó
izraeli elfogását, és tiltakozó közleményében „eltérítésnek”,
illetve az utasok „elrablásának” nevezte az akciót.
 A Rachel Corrie szombat délután az izraeli Asdod felé tartott, ahol
a hadsereg szerint rakományát kiürítik. A hajó, amelyen 15 ember
utazik, írek és malajziaiak, közöttük a Nobel-békedíjas Mairead
Maguire, eredetileg annak a nemzetközi flottillának képezte részét,
amelyet hétfőn az izraeliek megállítottak.

BreuerPress/MTI/AFP/AP