Késsel támadt az izraeli rendőrre egy turista a jeruzsálemi Szent Sír-templomban

 

 


Késsel támadt az izraeli rendőrre egy turista a jeruzsálemi Szent Sír-templomban

 Jeruzsálem, 2010. április 24., szombat (MTI/Reuters/AP/ITAR-TASZSZ)
– Egy izraeli rendőr rálőtt és súlyosan megsebesített egy turistát a
kereszténység egyik legszentebb helyén, a jeruzsálemi Szent
Sír-templomban, mivel a férfi késsel támadt rá – közölte a rendőrség
és kórházi források.

 Mint Smulik Ben Ruby rendőrségi szóvivő elmondta, pénteken este,
amikor a templomot éjszakára be akarták zárni, az egyik férfi
látogató nem akart távozni onnan. Először dulakodni kezdett a
templom őrzőivel, majd késsel támadt az egyik papra. Később
ellenállást tanúsított a helyszínre érkező rendőrökkel szemben is,
egyiküket szintén késsel fenyegette. A rendőr gázspray
alkalmazásával próbálta megfékezni, majd miután ez sem segített,
fegyverét használta.
 A férfit a mellén és a hasüregén – más jelentések szerint a lábán –
kapott lőtt sebbel, súlyos állapotban kórházba szállították, ahol
műtétet hajtottak végre rajta.
 A támadó nemzetiségét és tettének indítékait egyelőre nem
közölték.
 A Szent Sír-templom Jeruzsálem fallal körülvett Óvárosában
található. Sok keresztény hívő zarándokol ide, mert a hagyomány
szerint azon a helyen épült, ahol Jézus Krisztust keresztre
feszítették és eltemették.

 

BPI/MTI/Reuters/AP/ITAR-TASZSZ