KÜLFÖLDI HÍREK RÖVIDEN

A CSEH ELNÖK BÍZIK BENNE, HOGY A MÁJUSI VÁLASZTÁS FELOLDJA A BELPOLITIKAI PATTHELYZETET


 

 LETARTÓZTATTÁK LONDONBAN A BOSZNIAI ÁLLAMELNÖKSÉG VOLT
TAGJÁT
 Szarajevó – Letartóztatták hétfő délután a londoni Heathrow
repülőtéren Ejup Ganicot, a háromfős boszniai államelnökség volt
tagját – közölte a rendőrség. Ganic ellen szerb elfogatóparancs van
érvényben; Belgrád a 90-es évek elején, a boszniai háborúban
elkövetett háborús bűncselekménnyel vádolja a boszniai politikust.
Tizennyolc másik gyanúsítottal együtt a két nap múlva a 64. életévét
betöltő Ganicot tartják felelősnek azért, hogy 1992 májusában – a
háború kitörése után – Szarajevóban megtámadták a Jugoszláv
Néphadseregnek (JNA) a városból kivonuló egységeit. A támadásban 42
katona meghalt, több mint 70 megsebesült.

 A CSEH ELNÖK BÍZIK BENNE, HOGY A MÁJUSI VÁLASZTÁS FELOLDJA A
BELPOLITIKAI PATTHELYZETET
 Pozsony/Prága – Václav Klaus bízik abban, hogy a májusi
képviselőházi választás feloldja a csehországi belpolitikai
patthelyzetet, s azután az országnak működőképes kormánya lesz.
„Országunknak (Csehországnak) nagyon szüksége van a normális és
működőképes kormányra, erről nem lehet vita. Nagyon szeretném, hogy
a május 28-án és 29-én sorra kerülő választás olyan eredményt
hozzon, amely lehetővé tenné, hogy már ne éljünk ebben a hosszan
tartó politikai patthelyzetben” – jelentette ki a cseh államfő
legújabb könyvének bemutatóján, hétfőn Prágában. A legutóbbi,
2006-os képviselőházi választás teljesen kiegyensúlyozott
erőviszonyt eredményezett a baloldali és a jobboldali pártok között.
A győztes Polgári Demokratikus Párt koalíciós kormánya tavaly
megbukott, s azóta szakértői kormány irányítja
Csehországot.
 
 CHILEI FÖLDRENGÉS – TÖBB MINT 700 HALOTT, KATONÁKKAL A FOSZTOGATÓK
ELLEN
 Santiago – 711-re emelkedett hétfőn a Chile partjai előtt szombat
hajnalban történt, a Richter-skála szerint 8,8-es erősségű
földrengés halálos áldozatainak a száma. Michelle Bachelet elnök
figyelmeztetett, valószínűleg ez még mindig nem a végleges
veszteségadat. Sokakat eltűntként tartanak számon. A katasztrófa
okozta anyagi kár elérheti a 30 milliárd dollárt, ami a chilei GDP
15 százalékának felel meg. Mintegy félmillió otthon vált
lakhatatlanná. Tízezer katona vonult be hétfőn a chilei Concepción
és Maule tartományba, miután az államfő elrendelte, hogy a két
tartományban a hadsereg vegye kezébe a rend fenntartását, és vessen
véget a földrengés után elszaporodott fosztogatásoknak. Az elnök
parancsba adta a katonaságnak, hogy segédkezzen a vízellátás
helyreállításában, az élelmiszer és a takarók elosztásában és az
utak járhatóvá tételében. A legsúlyosabb károkat elszenvedett
Concepción, Talca és Curicó városban tábori kórházakat állítanak
fel. Az elnök közölte, hazájának külföldről tábori kórházakra,
pontonhidakra, víztisztító berendezésekre, valamint kárbecslőkre és
mentőcsapatokra lenne szüksége. Az ENSZ közölte,
segélyszállítmányokat küld Chilébe, miután a latin-amerikai ország
kormánya hivatalosan segítséget kért a
világszervezettől.

 FRANCIAORSZÁGBAN 50-RE EMELKEDETT A VIHAR ÁLDOZATAINAK
SZÁMA
 Párizs – Franciaországban a nem végleges mérleg szerint 50 embert
ölt meg a Xynthia nevű szélvihar, kilenc ember pedig eltűnt –
közölte hétfő délután a polgári védelem. Brice Hortefeux
belügyminiszter a France Info hírrádióban elmondta, hogy jelenleg is
csaknem tízezer tűzoltó segíti a helyszínen a károsultakat. Nicolas
Sarkozy francia elnök is a katasztrófa sújtotta terültere
látogatott. Az ország nyugati részében, az áradásoktól leginkább
sújtott Vendée megyében 26-an a tengerbe fulladtak, az eltűnt
embereket pedig még mindig keresi a polgári védelem. A munkájukat
nehezíti, hogy a továbbra is esik az eső, és nagyon magas a dagály
szintje. Reggel még félmillió háztartásban szünetelt az
áramszolgáltatás, délután már csak 220 ezer lakásban nem volt áram.
A teljes helyreállítást szerdára ígéri a szolgáltató.

  FÖLÉNYESEN NYERT A TÁDZSIK ELNÖK PÁRTJA A PARLAMENTI
VÁLASZTÁSOKON, AZ ELLENZÉK SZERINT ELCSALTÁK A
VÁLASZTÁSOKAT
 Dusanbe – A várakozásoknak megfelelően elsöprő győzelmet aratott a
tádzsik elnök pártja a közép-ázsiai országban vasárnap megtartott
parlamenti választásokon, a voksok több mint 70 százalékát szerezve
meg a még nem végleges eredmények alapján. Ellenzéki vezetők és az
EBESZ-megfigyelői szerint a választásokat súlyos szabálytalanságok
és csalások kísérték. A központi választási bizottság hétfő délután
azt közölte, hogy az Emomalii Rahmon államfő vezette Tádzsik Népi
Demokratikus Párt az előzetes számítások szerint a szavazatok 72
százalékát gyűjtötte be, míg az ellenzéki Iszlám Újjászületés Pártja
alig 8 százalékkal került a második helyre, a kommunista párt pedig
7 százalékkal lett harmadik.

 DUBAJI GYILKOSSÁG – A GYANÚSÍTOTTAK IZRAELBEN VANNAK A DUBAJI RENDŐRFŐNÖK SZERINT
 Abu-Dzabi – A Mabhúh-gyilkosság gyanúsítottjai Izraelben
tartózkodnak – jelentette ki Dzahi Halfán tábornok, a dubaji
rendőrség főnöke hétfőn. Ugyanakkor a Gulfnews című dubaji lap
értesülése szerint a gyilkosok és segítőik Izraelben és az Egyesült
Államokban vannak. Halfán tábornok szerint ha a szóban forgó
személyek a zsidó államban maradnak, nem tartóztatják le őket, de ha
távoznak onnan, ez megtörténhet. Mahmúd al-Mabhúhot, a Hamász
katonai szárnyának, az Ezzeddín el-Kasszám Brigádoknak az egyik
parancsnokát január 20-án ölték meg egy dubaji szállodai szobában. A
dubaji rendőrség szerint a gyilkosság után a gyanúsítottak európai
és ázsiai országokba utaztak. Az Egyesült Arab Emírségek biztonsági
szervei szerint Mabhúh meggyilkolása mögött a Moszad izraeli
titkosszolgálat áll. Izrael tagadja ezt.