BERLINBEN AZ NÉMET ÉS AZ IZRAELI ÁLLAMFŐ KÖZÖSEN KOSZORÚZOTT

 KÜLFÖLDI HÍREK RÖVIDEN –

  


 KÜLFÖLDI HÍREK RÖVIDEN

 KÖZÖSEN KOSZORÚZOTT BERLINBEN AZ NÉMET ÉS AZ IZRAELI
ÁLLAMFŐ
 Berlin – Közösen koszorúzta meg kedden Berlinben az izraeli és a
német államfő azt az emlékhelyet, amelyet a náci haláltáborokba
deportált berlini zsidók emlékére hoztak létre. A két ország közötti
megbékélés jeleként Simon Peresz és Horst Köhler együtt kereste fel
a grunewaldi pályaudvar 17. vágánya melletti emlékhelyet. 1941-től a
háború végéig Berlinből mintegy 50 ezer zsidót deportáltak. Egyedül
az auschwitzi „halálgyárba” a pályaudvar 17. vágányáról 35
szerelvény indult összesen 17 ezer zsidóval. A deportáltak közül
több ezret tett ki a gyermekek száma.

 AMNESTY: ROMÁNIÁBAN BE KELL FEJEZNI A ROMÁK KILAKOLTATÁSÁT
 London – A roma lakosság kényszer-kilakoltatásának befejezésére
szólította fel igen éles hangvételű, kedden Londonban közzétett
jelentésében a román hatóságokat az Amnesty International. A világ
legnagyobb emberi jogi szervezetének 12 oldalas, fotókkal és
esettanulmánnyal illusztrált jelentése szerint – amely a
„Hulladékként bánnak velük” címet viseli – Románia-szerte roma
családokat lakoltatnak ki erőszakkal otthonaikból, akaratuk
ellenére, rendszerint megfelelő előzetes konzultáció, értesítés és
megfelelő másik lakás felkínálása nélkül. Az AI szerint ez
állandósítja a faji elkülönítést, és ellentétes Románia nemzetközi
kötelezettség-vállalásaival. A jelentés szerint a 2,2 milliós
romániai roma lakosságot széles körű diszkrimináció sújtja a
köztisztviselők és a társadalom egésze részéről
egyaránt.

 FAGYSZÜNETET RENDELTEK EL AZ UKRÁN ISKOLÁK KÖZEL FELÉBEN
 Ungvár – A rendkívüli hideg miatt ideiglenes tanítási szünetet
rendeltek el az ukrajnai iskolák közel felében. Az ukrán oktatási
minisztérium honlapján kedden közzétett jelentés szerint az ország
huszonkét megyéjében és a Krímben 8965 iskolában – a tanintézetek
45,6 százalékában – szünetel az oktatás a nagy hideg miatt. A
fagyszünet a tanulók 29 százalékát, mintegy 1,25 millió diákot
érint. A legtöbb helyen az elemi iskolákat és az alsó tagozatos
osztályokat zárták be. A tanügyi tárca közlése szerint a hétfői
adatokhoz képest 2252-vel nőtt azoknak az oktatási intézményeknek a
száma, amelyekben szünetel a tanítás. / Szófia – Rekordhideget
mértek keddre virradóra Bulgária 17 körzetében, a balkáni ország
északkeleti felén fekvő Dobricsban a hőmérő higanyszála mínusz 25,5
fokra süllyedt.

 HATÉKONYABBÁ VÁLIK A SEGÉLYNYÚJTÁS HAITIN AZ ENSZ SZERINT
 Genf, Port-au-Prince, Washington – Hatékonyabbá válik a
segítségnyújtás Haitin, miután kedden megkezdte működését a közös
műveleti központ, amely összehangolja a humanitárius ügynökségek, a
békefenntartók és az amerikai katonaság tevékenységét a földrengés
következményeinek felszámolásában – jelentette be Genfben az ENSZ
humanitárius segélynyújtást koordináló hivatala. Az iroda szóvivője,
Elisabeth Byrs ugyanakkor árnyalta is az elért haladás mértékét,
amikor emlékeztetett, hogy „rengeteg még a tennivaló”, és ez „egy
olyan katasztrófahelyzet, amelyet rendkívül nehéz kezelni”.
Washingtonban közben bejelentették, hogy az Egyesült Államok a
körülményektől függően 3-6 hónapon belül elkezdheti kivonni katonáit
Haitiról.

 WASHINGTON ROSSZ NÉVEN VESZI A HAITI SZEREPVÁLLALÁSSAL KAPCSOLATOS
BÍRÁLATOKAT
 Washington – Az amerikai külügyminiszter azt mondta kedden, „mélyen
neheztel” azokra, akik bírálták Washingtont a földrengés sújtotta
Haitin való amerikai szerepvállalás miatt. „Nagyon neheztelek
azokra, akik támadják az országunkat, népünk nagylelkűségét,
elnökünk vezető szerepét abban, hogy próbálunk javítani a földrengés
utáni katasztrofális körülményeken” – mondta Hillary Clinton az
amerikai külügyminisztériumban. „A nemzetközi sajtó egy része
félreértette, vagy szándékosan félremagyarázta a civil és katonai
segítségnyújtást” – fogalmazott, hozzátéve, hogy mindkettőre szükség
van ahhoz, hogy a segély eljusson a szükséget szenvedő
haitiakhoz.

 BRIT SZAKÉRTŐK AZ IRAKI HÁBORÚ TÖRVÉNYTELENSÉGÉRE
FIGYELMEZTETTEK
 London – A 2003-as iraki háború megindítása az ENSZ világos
felhatalmazása híján a nemzetközi jogba ütközik – erre
figyelmeztette a brit külügyminisztérium két jogi szakértője keddi
tanúvallomásuk szerint a londoni kormányt a hadműveletek megkezdése
előtt. Michael Wood, aki a tárca legmagasabb rangú jogtanácsosa
volt, az iraki háborúban játszott brit szerepet vizsgáló
bizottságnak átadott írásos vallomásában közölte: megítélése szerint
az erőszak alkalmazására az ENSZ Biztonsági Tanácsa nem adott
felhatalmazást és a háborúnak nem volt más jogi alapja sem. Wood
egykori helyettese, Elizabeth Wilmshurst meghallgatásán elmondta: a
tárca más jogtanácsosai is hasonlóan vélekedtek a háború
jogellenességéről.

 AFGANISZTÁN SZOMSZÉDJAI TÁMOGATJÁK KARZAI NEMZETI MEGBÉKÉLÉSI
PROGRAMJÁT
 Isztambul – Támogatásukról biztosították Afganisztán szomszédjai
kedden Isztambulban a Hamid Karzai afgán elnök által a tálib
felkelőkkel szorgalmazott „nemzeti megbékélést”. Az afgán, a török
és a pakisztáni államfő, valamint Afganisztán csaknem minden más
szomszédja képviselőinek részvételével „mini-csúcstalálkozót”
tartottak a török városban, két nappal a Londonba tervezett
nagyszabású Afganisztán-értekezlet előtt. / Berlin – Németország 500
fővel növeli Afganisztánban állomásozó katonáinak számát, további
350 főt pedig „rugalmas tartalékként” helyez készenlétbe –
jelentette be rendkívüli sajtóértekezletén Angela Merkel kancellár.
Guido Westerwelle külügyminiszter szerint ugyanakkor 2011-ben meg
akarják kezdeni a német katonák fokozatos kivonását az ázsiai
országból.

 

BPI/MTI