Peresz: előrehaladás Salit tizedes ügyében

– Simon Peresz izraeli államfő vasárnap kairói tárgyalásait követően bejelentette, hogy „valódi előrehaladás” történt a palesztinok által fogva tartott Gilád Salit tizedes szabadon bocsátása ügyében.


Peresz: előrehaladás Salit tizedes ügyében

 Simon Peresz izraeli államfő vasárnap kairói tárgyalásait követően bejelentette,
hogy „valódi előrehaladás” történt a palesztinok által fogva tartott
Gilád Salit tizedes szabadon bocsátása ügyében.

 A három évvel ezelőtt palesztinok által őrhelyéről elhurcolt és a
radikális Hamász fogságában lévő izraeli katonáról Peresz vasárnap
Kairóban tárgyalt Hoszni Mubarak egyiptomi elnökkel. Kairó az elmúlt
hónapokban közvetíteni igyekezett a Hamász és Izrael között Salit és
izraeli börtönökben fogva tartott radikális palesztinok esetleges
cseréjéről.
 Peresz mindazonáltal óvatosságra intett és nem akart nyilatkozni a
részletekről. Korábban az Al-Arabíja hírtévé Hamász vezetőkre
hivatkozva közölte, hogy a két fél közötti megállapodás akár néhány
napon belül nyélbe üthető. Jelentése szerint a Hamász Libanonban és
Szíriában tartózkodó vezetői várhatóan rövidesen megvitatják azt az
izraeliek által  a közelmúltban Egyiptomba eljutatott új listát,
amely a fogolycserében felmerült palesztinok nevét tartalmazza.

 Az izraeli vezérkari főnök, Gabi Askenázi szintén vasárnap arra
figyelmeztetett, hogy a kósza hírek terjesztése nem segíti a tizedes
szabadulásának ügyét.