Venczel Katalin,

az MTI tudósítója írja:

A normandiai partraszállás története

Venczel Katalin, az MTI tudósítója írja:
 – Az 1944. június 6-i normandiai akció a történelem legnagyobb partraszállási hadművelete volt, amely a nyugati front megnyitásával hozzájárult a náci
Németország katonai összeomlásához és a második világháború befejezéséhez Európában.

 A jobbára D-napként (D-Day) emlegetett művelet az Overlord
fedőnevet kapta. Dwight Eisenhower irányításával nem sokkal éjfél
után a szövetségesek – kétévi katonai, politikai és lélektani
előkészület után – ötezer tonnányi bombával árasztották el az
Atlanti-óceánnak a franciaországi Le Havre és Cherbourg közti
partszakaszát, majd több hullámban 23 ezer ejtőernyőst dobtak le,
hogy azok a nehéz terepen segítsék a hídfőállások megteremtését. 

 Hajnali fél héttől ötezer brit, amerikai és kanadai hajóról nyitott
heves tüzérségi tűz közepette 20 ezer harci jármű és 156 ezer katona
szállt partra öt helyen, az Omaha, Utah, Gold, Juno és Sword
elnevezésű partszakaszokon, s ezzel megkezdődött az Atlanti Fal
néven ismert német erődrendszer felszámolása. A német légierő alig
ötszáz gépével szemben a szövetségesek 12 ezer repülővel támadtak, a
szárazföldön 30 ezer német katona próbált ellenállni.
 A németek már régóta számítottak egy szárazföldi támadásra, de nem
Normandiában, hanem leginkább Calais-nél, ahol a Franciaország és
Anglia közötti La Manche csatorna a legkeskenyebb. Haderejük
jelentős részét ide összpontosították. Hitler alapvetően elterelő
műveletnek tartotta a szövetségesek csapatmozgásait. Június 6-án a
német erőket irányító Rommel tábornokot csak reggel 10-kor, Hitlert
11-kor értesítették a szövetségesek inváziójáról. A tábornagy
folyamatos követelése ellenére Hitler július közepéig sem volt
hajlandó haderőt megmozgatni, és Észak-Afrikából sem érkezett
segítség Európába.
 Ennek ellenére a sikeres D-napot követően a tervezettnél
nehezebbeknek és hosszabbaknak bizonyultak a normandiai harcok,
amelyben hárommillió katonát mozgósítottak. A németek szívósan
védték állásaikat, legfőképpen a stratégiai szempontból fontos
Cherbourg és Caen városát. Igazi áttörésre július legvégén került
sor, amelynek eredményeként augusztus 25-én Charles de Gaulle
tábornok és a szövetséges csapatok bevonulhattak Párizsba.
Szeptember 5-én Brüsszel, szeptember 12-én pedig Le Havre is
felszabadult.
 A szövetségesek az első 24 órában több mint tízezer katonát
veszítettek, többségüket lelőtték a németek vagy pedig a vízbe
fulladtak. Német oldalon 5 és 9 ezer közé tehető az első napon
elesett katonák száma. A normandiai katonai temetők 110 ezer katona
maradványait őrzik.  
 Moszkva már 1941-ben javasolta a brit kormánynak a második, nyugati
front megnyitását, 1942-ben pedig már követelte, hogy az Egyesült
Államok és Anglia fegyveres erői kezdjenek Nyugat-Európában
nagyméretű hadműveletekbe, és ezzel kényszerítsék a német
hadvezetést, hogy legalább 40 hadosztályt vonjon el a keleti
frontról.
 A három kormány 1942. június 12-én Londonban, Moszkvában és
Washingtonban hivatalos közleményt jelentetett meg, amely szerint
„teljes megegyezés jött létre az Európában 1942-ben megnyitandó
második front halaszthatatlan feladatait illetően”.
 Winston Churchill egykori brit miniszterelnök háborús
emlékirataiból azonban kitűnik: az amerikai és az angol delegáció az
1941 decemberében tartott washingtoni konferencián megegyezett, hogy
a két hatalom haderői legkorábban 1943-ban kezdik meg a behatolást
Európába. Mire végül 1944-ben eljött a D-nap, a keleti fronton már a
szovjet csapatok kezében volt a kezdeményezés.
 A normandiai partraszállást követően a háború még 11 hónapig
folytatódott: az amerikai és a szovjet csapatok 1945. április 25-én
találkoztak a németországi Torgaunál.