Kelet-Európa
vagy Oroszország?
Gecse Géza kollégám az ELTE Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti
Tanszékének tanáraként Varsóban járt, ahol egy nemzetközi
történészkonferencián vett részt. Bizánctól Bizáncig címmel jelent meg
másfél éve könyve az orosz birodalmi gondolatról, tehát nem
csodálkozom azon, hogy erre a rendezvényre meghívót kapott, de a
konferencia címe igen ellentmondásosan hangzik. Fel lehet egyébként
tenni a kérdést úgy, hogy ki vagy kik voltak az igazi áldozatai az
elmúlt kétszáz esztendőnek, a kelet-európaiak inkább vagy pedig az
oroszok, akiknek nemcsak a tágabb, hanem a szűkebb birodalmuk is
megsemmisült?
Gecse Géza:
– A konferencia éppen arról szólt, hogy akár mindketten lehetnek és
nem világos, hogy volt-e nyertese ennek az időszaknak. „Ofiary
imperiów – imperia jako ofiary”, „Birodalmi áldozatok –
áldozatbirodalmak.” Talán így lehet magyarra fordítani a háromnapos
konferencia fő témáját, amelyet 2009. február 19-e és 21-e között
szerveztek a lengyel fővárosban. Egyébként angolul is olvasni lehet a
programját a következő linken:
www.ipn.gov.pl/portal/en/2/300/International_Scientific_Conference_Victims_of_empires__Empires_as_victims__Wars.html
BPI:
– Ha jól tudom, a Lengyel Tudományos Akadémia Történettudományi
Intézete (Instytut Historii Polskiej Akademii Nauk) és a Lengyel
Nemzeti Emlékezet Intézete (Instytut Pamięci Narodowej – IPN)
szervezésében rajtad kívül más külföldi történészeket is meghívtak
oda, és a lengyel történészekkel együtt vizsgáltátok a birodalmi
Oroszország és a Szovjetunió politikáját nemcsak a közép- és
kelet-európai térségben, hanem ázsiai kitekintéssel is. Végül mire
jutottatok: ki számított és számít áldozatnak, ki uralkodott valójában
a Pétervár-, majd Moszkva-központú ország különböző területein?
Gecse Géza:
– Folytatom a kérdéseket, amelyekre nem is annyira egyszerű
válaszolni. Akik az említett térségben a 18. századtól napjainkig
formálisan uralkodó nemzetnek számítottak, az oroszok, tudtak igazán
élni a hatalmukkal? Vagy jól tudtak élni vele? Milyen döntéseket
hoztak? Kinek voltak jók ezek a döntések? Ennél több kérdést is
felvetett köszöntő beszédében Andrzej Nowak akadémikus, a rendezvény
fő szervezője, a Krakkói Jagelló Egyetem tanára, aki a Lengyel
Történettudományi Intézet munkatársa.
A fő kérdésre egyébként a válasz korszakonként is más és más. Geoffrey
Hosking, a London University előadója például bevezetőjében arról
beszélt, hogy 1972-ben az orosz népesség kisebbségbe került a
birodalmon belül és ettől kezdve az oroszok aránya a szovjet
birodalmon belül kitartóan apadni kezdett. A Szovjetunió
megalakulásakor sok nemzet olyan intézményeket kapott, amilyeneket az
oroszoknak azért nem biztosítottak, mert nekik a birodalomhordozó nép
szerepét szánták. Sajátos ellentmondás, ugyanakkor szükségszerű is
volt, hogy a Szovjetunió megalakulása után a birodalom területén az
orosz nacionalizmust elnyomták. Sztálin uralkodásának második
szakaszában ugyan engedményeket tettek az oroszoknak, ám sok mindent
továbbra sem biztosítottak a számukra. A különböző köztársaságoknak
például volt saját kommunista pártjuk, míg az oroszok mindvégig csupán
a Szovjetunió Kommunista Pártjának a tagjai lehettek. Ebből a
megközelítésből maga a térség uralkodó népe: az orosz is áldozatnak
tekinthető és ezért azon sem kell nagyon csodálkozni, hogy az orosz
lett az egyike azon nemzeteknek, amelyek 1991 decemberében megásták a
Szovjetunió sírját.
BPI:
– Kik vettek részt a konferencián?
Gecse Géza:
– Az angolszászok mellett viszonylag sokan jöttek Oroszország
távolabbi területeiről is. Anatolij Remnyov például az Urálon túlról
érkezett. A Dosztojevszkij nevét viselő Omszki Állami Egyetem tanára
az orosz népesség természetesnek mondható, önkéntes szibériai
terjeszkedésének sajátosságairól szólt. Remnyov ennek a foglalásnak a
cári hatalommal való kezdetben igen furcsa viszonyáról beszélt. Az
orosz államhatalom kiterjesztésének állomásait a szibériai orosz
helységnevek alakulásával szemléltette.
Volt, aki a legfrissebb orosz történeti folyamatokat elemezte. A
Birmingham University amerikai vendégtanára, Mark Bassin az 1991 után
létrejött Oroszország „neo-eurázsiai” iskolájának három gondolkodóját
hasonlította össze: Alekszandr Dugint, Igor Siskint és Vagyim
Kozsinovot. Kérdése a következő: van-e Oroszország számára tér
Eurázsiában?
Andrjzej Nowak, a norvég politológus Johan Galtung meghatározásából
kiindulva azt vizsgálta, hogy a központ, a birodalmi nép, az oroszok
és a perifériák nemzetei – többek között a lengyelek – közötti
viszony mennyire alakult harmonikusan, mikor volt egyensúlyban és
mikor került éles konfliktusba. Az értelmiség szerepének és
helyzetének tanulmányozása azért is érdekes, mert a 18. századtól
kezdődően a különböző korszakokban más és más volt a kép.
A napóleoni háborúk idején élt Csicsagov orosz admirálisnak
tulajdonítják azt a mondást, hogy míg Nagy Katalin hódításai a 18.
században az Orosz Birodalom erejét növelték, az utána következő
uralkodóknál ez pont az ellenkezőjére fordult. A 19. század hódításai
inkább csökkentették, semmint növelték a birodalom erejét. Idő és a
tér összefüggéseiről a moszkvai RGGU tanára, Leonyid Gorizontov
beszélt – főként lengyelül, és csak a végén tért át az oroszra.
Gorizontov idézte a hivatalos népiség egyik fő képviselőjét, Grecset,
aki a krími háború idején úgy látta, hogy Lengyelország bekebelezése
túlságosan is megfeküdte Oroszország gyomrát. Négy millió hazaárulóval
növeltük birodalmunk területét, ahelyett, hogy békén hagytuk volna
őket. Gorizontov a határproblematikát sem kerülte meg. Hol ütközött az
Orosz Birodalom olyan akadályokba, amelyek képesek voltak megállítani?
Idézett II. Miklósnak és a Kaszpi-terület főparancsnokának,
Kuropatkinnak a beszélgetéséből, amelyben a későbbi hadügyminiszter az
orosz cárt az afganisztáni hódítás hiábavalóságáról igyekszik
meggyőzni, amikor azt mondja, hogy „megállni sokkal nehezebb, mint
előretörni”. Ugyanis igen sokba kerül megtartani az említett területet
és az oroszok valószínűleg a britekhez hasonlóan járnak, akiknek végül
el kellett hagyniuk a területet.
A lengyel Wlodzimierz Marciniak, a Lengyel Nemzeti Emlékezet
Intézetének kutatója egy évszázaddal később dolgozta fel ugyanezt a
témát, vagyis a tér szerepét az orosz társadalmi vitákban és bár
előadásának címét lengyelül adta meg, oroszul beszélt.
A Litván Történettudományi Intézet képviseletében Darius Staliunas az
Orosz Birodalom nyugati tartományaiban, vagyis az ún. Észak-nyugati
Határvidéken, magyarul főként Belarusz és a Baltikum területén folyó
vallási hittérítéssel egybekötött politikát hasonlította össze a
lengyel területeken folyó oroszosítással. A 19. század végére a
baltiak ellen folyó orosz politika „felpuhult” és ennek különleges okai voltak.
A Tokiói Egyetemen végzett Hiroaki Kuromiya, aki most az Egyesült
Államokban a Bloomington-i Indiana University vendégtanára „Sztálin, a
lengyelek és ukránok” című előadásában a két világháború közötti
szovjet politikát áttekintve arra a következtetésre jutott, hogy
Sztálin tudatosan kihasználta a különböző népek egymással szembeni
előítéleteit, ki is használta azokat, ám döntései meghozatalában saját
érzelmeitől függetlenül, súlyukat mérlegelve döntött, ezért nemcsak az
említett nemzeteket lehet a szovjet diktátor áldozatának tekinteni,
hanem valamennyi népet, amely a Szovjetunióban élt.
A Sztavropoli Egyetem fiatal kutatója, Igor Krjucskov „Két birodalom
áldozatai” címmel az I. világháború alatt az orosz fronton
hadifogságba esett lengyelek sorsát is kutatta. Nemcsak 1917-ben,
hanem már 1916-ban, vagyis még II. Miklós uralkodásának idején
könnyítettek a sorsukon. Rajtuk kívül a németek és magyarok
számítottak még „valóban ellenséges félnek”. A hadifoglyok egyébként
annyira sikeresen beilleszkedtek az észak-kaukázusi orosz életbe, hogy
a helyi orosz férfiak felháborodva kérvényezték a pétervári hatóságnál
– ivartalanításukat.
Borhi László kollégám, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi
Intézetéből „Magyarország szerepe a szovjet birodalomban 1945 és 1956
között” címmel tartott előadást.
Kijevből Andrij Portnov 18. – 19. századi témában adott elő, azonban
mivel a Modern Ukrajna (Ukraina Moderna) folyóirat főszerkesztője, a
folyóirat ismertetésére szervezett külön esten ismét találkozhattunk
vele.
Janusz Bugajski, a washingtoni Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok
Központjának (Center for Strategic and International Studies – CSIS)
kutatójaként Oroszország illetve Putyin pragmatikus birodalmi
politikájának újraalakításáról azért tartott angol nyelvű előadást,
mert ő már az Egyesült Államokban született és angolul könnyebben
tudta mondanivalóját összefoglalni, mint lengyelül.
BPI:
– És te miről beszéltél?
Gecse Géza:
– Én az orosz birodalmi gondolat és a kormánypolitika összefüggéseiről
beszéltem az 1870-t követő két évtizedben. Azért igazán érdekes az
orosz külpolitika tanulmányozása ebben a korszakban, mert a
közép-kelet-európai térséget az oroszok a század első felében fedezik
fel, vagyis nem ismerik eléggé. Viszont rájönnek, hogy itt nagyon sok
szláv nemzet él, amelyek számára ők éppen ezért rokonszenvre kellene,
hogy számíthassanak. A magyarok nem szlávok, tehát mi semmi jóra nem
számíthattunk, tekintve, hogy a velünk élő szláv nemzetek szinte csak
rosszat mondtak rólunk. Viszont ami ennél is érdekesebb, a lengyelek –
szláv mivoltuk ellenére a 19. század második felére még nálunk is
rosszabb osztályzatot kaptak az oroszoknál.
Azért is érdekes az 1870-nel kezdődő évtized története a Balkánon,
mert a bolgároknál, akik nemcsak szláv, hanem az oroszokkal azonos
vallású nemzet, különösen az 1877-78-as orosz török háborúnak
köszönhetően erős rokonszenv alakult ki nemcsak az orosz nép, hanem az
orosz cár iránt is. Az 1878-ban létrejött autonóm, majd független
Bulgária szorosan együttműködött egészen 1886-ig az oroszokkal, ám ez
alatt a 8 év alatt Szófia kapcsolata annyira megromlott Pétervárral,
hogy a bolgár elit egyik világháborúban sem az oroszok mellett vett
részt. Igaz, a balkáni tapasztalatok hatására nemcsak a bolgárok,
hanem az oroszok is megváltoztak. Ezeknek az éveknek a tanulmányozása
sok mindenre választ ad, amit korábban nem értettünk. Nagy kár, ami
egyébként természetes is ilyenkor, hogy nem jutott elég idő a kérdések
kibeszélésére, hisz épp az orosz kollégáktól kaptam igen érdekes
észrevételeket.
Leonyid Gorizontov, Igor Krjucskov és Anatolij Remnyov igen élénken
reagáltak arra, amit előadásomban tőlem hallottak. Gorizontov szerint
a cári orosz külpolitikát alapvetően pragmatikus szempontok vezérelték
és egy nagyon meghatározott időszakot, valamint az első világháborút
leszámítva – a pánszlávizmusnak rendkívül szerény szerep jutott. Igen
összetett módon alakult Oroszország külpolitikája – állapította meg
Remnyov -, amelyben nemcsak az uralkodónak, a külügyminisztériumnak,
és a Katkovhoz hasonló személyiségeknek jutott komoly szerep, hanem
másoknak is. Másrészt a tudósoknak és filozófusoknak nem közvetlen,
hanem csak áttételes befolyásuk volt az orosz külpolitikára. Példának
Szolovjov esetét hozta fel, aki amikor a „sárga veszedelemről” irt,
még nem lehetett fogalma, hogy az orosz-japán háborúban majd
hivatkozni fognak rá. Krjucskov arról beszélt, hogy saját kutatásai
során azt tapasztalta, hogy a fiumei orosz konzulátus szlavofil
vezetője állandóan a horvátok gondjaival bombázta pétervári főnökeit,
akik ezt többnyire unták. Előfordult, hogy rendre is utasították,
amiért zaklatta őket ezekkel a problémákkal. Reakcióikból néhány
mondatot sikerült rögzítenem is.
BPI:
-Érdemi észrevételekre ilyen körülmények között általában kevés
lehetőség van. Mennyiben tér el ettől a te személyes tapasztalatod?
Gecse Géza:
– Az előadásom egy kezdetlegesebb változatát, mint ahogy mindenkiét,
szétosztották a konferencia résztvevői között. Másrészt pedig hiába
kutatom több éve ezt a témát, ismét újra kellett gondolnom. A mostani
alkalomra készülve egészen új összefüggésekre jöttem rá. A vitán
elhangzottakat – gondolom nemcsak én, hanem a többiek is –
hasznosítani fogjuk, hiszen a lengyelek az év végére ígérik, hogy egy
kötetben meg fogják jelentetni a konferencián elhangzott előadásokat.
BPI:
– Te nemcsak történész, hanem újságíró is vagy. Tervezed-e, hogy írsz
egy összefoglalót a rendezvényről, készítettél-e riportot, interjút
odakint?
Gecse Géza:
– A Magyar Rádióban a kollégáknak elmondtam, hogy hova megyek, de
eddig még csak a Magyar Katolikus Rádióból kerestek, ahol a múlt
szombaton Pécsi Krisztina készített velem egy interjút „A héten
történt” című műsorba:
(www.katolikusradio.hu/?m_id=4&m_op=viewmusor&id=183424 ). Ezen
kívül a jövő héten, kedd délután 6 órai kezdettel, Budapesten, a XIV.
kerület Kassai tér 34. szám alatti helyiségben tartott Tolcsvay
klubbeli Határok nélkül vitaesten hasznosítani tudom majd ezeket a
legfrissebb tapasztalataimat, hisz a téma: „A közép-európai
együttműködés kérdései. Magyarok, szlovákok, csehek, lengyelek és
ukránok tegnap és ma”. Vendégeinkkel, Kiss Gy. Csabával, Gulyás
Lászlóval, Strausz Péterrel és Fuhl Imrével nemcsak a két világháború
közötti helyzetről, hanem térségünk perspektíváiról is beszélni
fogunk. A rendezvényre egyébként minden érdeklődőt sok szeretettel
várunk. Részletes meghívóját közre is bocsátom:
www.gecse.com/090310_T.htm
E cikk képekkel és mozgóképekkel bővített változatát a következő
helyen találja meg: www.gecse.com/090305_Vars.htm
