Izraelnek joga van az önvédelemhez – hangsúlyozta elfogadott
állásfoglalásában a Magyar Zsidó Kongresszus.
Budapesti ülésén a szervezet arra hívta fel a figyelmet: a Föld
minden népét megilleti, hogy békében és biztonságban éljen. „Nincs
olyan állam, olyan kormány a világon, amely tétlenül tűrné
területének folyamatos támadását, lakosainak folyamatos
veszélyeztetését, és ne tenne meg mindent védelmükre” – olvasható
abban a dokumentumban, amelyet a tanácskozáson fogadtak el.
Mint rámutattak, hisznek abban, hogy a Szentföldön csak akkor
jöhet létre a tartós béke, ha a palesztin lakosság, és megválasztott
képviselőik elfogadják Izrael létét, és felhagynak a terrorizmussal,
a zsidó állam megsemmisítését célzó törekvéseikkel.
A Gázai övezet ellen tavaly decemberben indított, 23 napig tartó
izraeli hadműveletekkel összefüggésben emlékeztettek a Hamász
folyamatos rakétatámadásaira a zsidó állam ellen. Hangsúlyozták,
hogy Izrael vezetői a katonai akciót a lehető leghamarabb
befejezték; azóta többször felajánlották a tartós tűzszünet
lehetőségét a Hamásznak, amely ezt nemcsak visszautasította, hanem
azóta is folyamatos rakétatámadásokkal veszélyezteti az izraeli
lakosságot – tették hozzá.
BreuerPress