Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek beszédében azt mondta, hogy ha az emberek sokat aggodalmaskodnak saját identitásukon, akkor túlságosan zárkózottá válnak, és képtelenek lesznek arra, hogy kapcsolatba lépjenek egymással.
Minél inkább megtaláljuk egymást a dialógusban, annál inkább megtaláljuk magunkat is – fogalmazott.
A bíboros reményének adott hangot, hogy a zsidó-katolikus kapcsolatokat egyre inkább a barátság és a kölcsönös egyetértés jellemzi majd. Utalt arra, hogy a II. vatikáni zsinat (1962-1965) után indult meg a szisztematikus párbeszéd a két vallás képviselői között.
Erdő Péter rámutatott arra: a mai világban zsidóknak és katolikusoknak közösen kell tanúságot tenniük arról az igazságról, amelyről Isten tanúságot tett zsidóknak és keresztényeknek egyaránt.
Hozzátette, hogy a szekularizáció előtérbe kerülésével a hit egyre mélyebb válságával kell szembenézni, a globalizáció pedig önzővé teszi az embert. A bizalmatlanság és az előítéletek megszűnése érdekében katolikusoknak és zsidóknak együtt kell munkálkodniuk – mondta a bíboros.
A szerdáig tartó tanácskozásra tucatnyi országból mintegy hetvenen érkeztek Budapestre, így például a Vatikánból, Izraelből, Oroszországból és az Egyesült Államokból. A világkonferencia témái között szerepelnek olyan kérdések, amelyek az erkölcsi és a szociális tanítást érintik, de szó lesz a környezetvédelemről és a bioetikáról is.
BreuerPress-info














